Közismert, hogy a modern számítógép a háborús erőfeszítés terméke; Bletchley Park és a Ballistic Research Laboratory, Alan Turing és Neumann János munkásságát kitűnő monográfiák dolgozzák fel. A távolsági számítógép-hálózatok a hidegháborús erőfeszítés termékei. Az Egyesült Államok hadügy-minisztériumának DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) ügynöksége a hatvanas évek végén indította be programját, melynek célja stratégiai fontosságú katonai bázisok és kutatóintézetek számítógépközpontjainak összefonása volt. A piacon ekkor még kevés a gyártó; közöttük az IBM és a Digital Equipment Corporation a legfőbb. A gépek konstrukciója összekapcsolásukat megengedi - de csak egy-egy cég termékein belül. A hadügy-minisztérium hálózata, mely az ARPANet nevet kapta, kezdetben csupán négy nagyszámítógépet kötött volna össze, az ország négy sarkából, nagy sávszélességű vonalakkal; de ebből a négyből is akadt inkompatibilis pár. Elkerülhetetlenné vált egy közös digitális adatcserenyelv kialakítása. A termék kódneve, mely az ARPANet-terv voltaképpeni végeredményének bizonyult: TCP/IP. A TCP a Transmission Control Protocol rövidítése, az IP pedig sikerszó lett: Internet Protocol.
Leginkább a DARPA adminisztrátorait lepheti meg mindez; siker - ilyen átütő hatás - sohasem volt garantálva, még csak előirányozva sem. A USA-t befonó hálózat lépésekben bővült. A második, az ARPANetet követő fázist még mindig a szövetségi kormány egy ügynöksége koordinálta: a National Science Foundation (Nemzeti Tudományos Alap). Az ARPANet eredményeire támaszkodó NSFNet iniciatíva, a nyolcvanas évek elejéről, először hat civil szuperszámítógép-központot, majd minden főbb egyetemet, távlati tervként pedig középiskolákat is össze kívánt kapcsolni. Csaknem egy évtized, míg célhoz ér; de az NSF egyik legnagyobb sikerének bizonyul. (1988 februárjában, egyetlen hónap alatt, 83 millió digitális adatblokkot továbbított az NSFNet gerinchálózata; 1994 októbere folyamán 83 413-at, ugyanabban a milliós egységben. A növekedés tehát ezerszeres. A technika jótékony vakságának köszönhetően azt már lehetetlen felmérni, az ezerszeresére duzzadt forgalom ezerszer olyan hasznos információt is hordozott-e, vagy csak ezerszer annyi felhasználó éppoly esetleges és nélkülözhető személyes csevelyét.)
A harmadik fázis 1990-re tehető, mikor a megerősödött, de szolgáltatásaiban jórészt elektronikus levelezésre (mely szószörnyűség helyett, ha egyetlen választása lenne, a szerző a drótpostára szavazna) és adatbáziscserére korlátozódó Internet először engedi meg profitorientált cégek és hálózatok kapcsolódását. A szövetségi kormány által szubvencionált NSFNet filozófiájához hangolódva: a teher, amit egy hálózat a felhasználókra róhat, a legközelebbi gerincvezetékhez való csatlakozás költsége; az átmenő digitális forgalmat pedig minden taghálózat továbbítani köteles, ezáltal biztosítva az Internet konnektivitását. (Az ehhez szükséges technikai hátteret az AT&T Bell Labs által évtizedekkel korábban kifejlesztett packet switching, azaz rugalmas adatcsomagolás biztosítja. A szisztéma minden kis digitalizált adatblokkot megcímkéz annak a számítógépnek az "irányítószámával", amelyhez utazik; bonyolult kapcsolószekrény-számítógépek gondoskodnak arról, hogy a digitális csomagok célhoz érjenek, és eközben optimálisan használják ki a hálózat nagyon is véges kapacitását.)
Bizonyos megbocsátható túlzással: az Internet, noha hasznos, a számítógépek, ASCII-karakterkódok, zöldesen derengő monitorok és tudományos szakcikkek iránt nem elfogult homo sapiens számára 1992-ig körülbelül annyi örömérzetet nyújtott, mint nagy mennyiségű száraz fűrészpor rágcsálása. De talán két éve beindult a negyedik fázis. Bizonyos technikai és szoftverinnovációk lehetővé teszik, hogy a globális mátrix minden szolgáltatását a létező telefonvonalak is szállíthassák, egyenesen az otthonokba, a hobbi- és mikroszámítógépekhez; megjelenik a grafika és, bármily kezdetlegesen, a hang. S unatkozó és kíváncsi mikroszámítógép-tulajdonos, aki még a bukszáját kinyitni is hajlandó, akad rengeteg. Egyes becslések szerint a telefonvonalak harmincmilliót hálóznak be közülük. Ezen a ponton már érdemes gondoskodni arról, hogy ne száraz fűrészport kapjanak - és a szoftvercégek, számítógépes szolgáltatók mindent meg is tesznek ennek érdekében. A siker részben garantált, hiszen a korábbi fázisok során létrejött adatbázisok, könyvtárak, programozói szakkörök, elektronikus vitacsoportok automatikusan minden új felhasználó számára elérhetővé válnak - mindössze azon az áron, hogy a legközelebbi Internet-elérési pontba modemmel betelefonál. S a nagy cégek orrcimpája kitágul, harmincmillió ártatlanra gondolva, akiket információval láthatnak el.
Az NSFNetnek kimondott, az Internetnek pedig kimondatlanul kimondott profilja a nem kommercializált, szabad információcsere. Az ok törvénynél, szabályozóknál, előírásoknál jóval egyszerűbb. Nehéz a számlázás. Nem efféle alkalmazásokat szem előtt tartva dolgozták ki az adatcsomagolás technológiáját a hatvanas-hetvenes években. A telefontársaság, illetve az infrastruktúra tulajdonosa, megfizettetheti az illető kábeldarab használatát; de a hálózat globális voltáért, a tényért, hogy Bostonból a Magyar Narancs szerkesztőségébe amerikai, holland, magyar számítógépeken keresztül szabadon küldhetek digitális adatblokkokat, már nem tudja benyújtani a számlát. (Ami azt illeti, még nem is találkoztam élő lélekkel, aki pontosan meg tudta volna mondani, miféle misztikus kábeleken vagy műholdakon keresztül jut el az üzenet Washingtonból Amszterdamba. Maga az útvonal sem fix.)
Egy Internet-felhasználót semmi nem kényszerít bizonyos információ megkeresésére és elérésére; egy Internet-felhasználót nem lehet bombázni kétszer hatvan perc adás között kétszer öt perc reklámmal; a közvetlen drótpostareklámot íratlan törvények tiltják. A szolgáltatóknak effektív érdekük, hogy friss, ingyenes információval, újságokkal, hírszemelvényekkel szórakoztassák és vissza-visszacsalogassák az áldozatot; és sietnek is saját helyüket biztosítani a mátrixban, a New York Timestól a Playboyig, az IBM-től a Silicon Graphicsig, egyetemektől kutatóintézetekig. Közben pedig az NSFNet állami támogatása megszűnt, anélkül, hogy ezt a felhasználók a legkisebb mértékben észlelték volna. Ez év áprilisától az MCI-ból, Sprintből, IBM-ből és az NSF-ből álló laza érdekegyesület veszi át az USA gerinchálózatának fenntartását. Az igazán nagy játékosok az első pillanattól kezdve jelen akarnak lenni az infrastruktúrában, mely, ha esetleg csak tíz év múlva is, definiálhatja azt: emberi kommunikáció és adatcsere.
A séma sikeréhez azonban szükséges, hogy a felhasználó egy helyi telefonhívás árán elérjen az Internetig. Szerencsére egy-egy zónán belül minimális befektetéssel elindítható egy vállalkozás, melynek profilja pontosan ennek lehetővé tétele. A kis cégek orrcimpája is kitágul; jelenleg több mint kilencszáz létezik az USA-ban, némely csak egy IBM PC-ből áll, mások országszerte már saját száloptikai kábeleiket fektetik le; s az Internet kapcsolódási filozófiája révén valami mágikus történt. A kisebb-nagyobb kommerciális gerincvezetékekre kapcsolódó kisebb-nagyobb nemzeti hálózatok összeálltak. Széles e világon; mert a mátrix növekedését, noha gyakran fáziskéséssel, minden ország követte.
És hirtelen fontosság, figyelem, fantázia és fóbia övezi a témát. Számítógépország olyan új, hogy még térképei sincsenek; évente tizenöt, de egyes tartományokban száz százalékkal növekszik, harminc percenként egy teljes mini tagállam csatlakozik hozzá; a térképek maguk is elektronikusak, és számítógépország, számítógépvilág valamelyik városában próbálják őket naprakészen tartani. De a kormányokkal együtt hatóságok jönnek, KRESZ-táblák, útfelfestések, cirkáló rendőrautók; és valahol a távolban már derengenek a buldózerek, hogy legyalulják a megbúvó - sok esetben az eredeti programozók közlekedését szolgáló - gyalog- és földutakat, átvágásokat és U-kanyarokat.
Az Internet összehangolt, kreatív anarchia. Az összhang kizárólag technikai szinten értendő; a Network Information Center és az Internet Activities Board a hálózat- és számítógépnevek elosztását és a TCP/IP szabvány fenntartását koordinálja, de semmiféle befolyást nem gyakorol (és nem kíván gyakorolni és nem gyakorolhat) az egyes szegmensek működésére. A szoftver- és hardverháttér egységesítését a legnagyobb hatalom motiválja: az önérdek. Nagyobb kompatibilitás nagyobb láthatóságot, nagyobb piacot jelent. S ugyanakkor a kreativitás szabadversenye is ez, melyben mindig a legalkalmasabb a túlélő. Egyetemi és állami kutatócsoportok, szakértők, kommerciális cégek dolgozzák ki az irányadó technikai elveket, melyek pontos leírását közzéteszik (az információ szabad!). A javaslatok az őket implementáló önkéntesek, programozók, fejlesztők ajánlásai alapján módosulnak, míg de facto - és nem de jure - szabvánnyá válnak. A "szabványok" jó része fölött hihetetlenül gyorsan ítéletet mond az idő; a hálózat homogenitása mégis megmarad, mert - egy sikeres minta után - sok ezer technikai szakértő párhuzamos, korrelált erőfeszítését képviseli.
Az Internet többféle értelemben is anarchia. Az ötvenes-hatvanas években, az IBM (és a szocialista munka frontján velük versenyző Urál) nagyszámítógépek idején a felhasználó lyukkártyán közvetítette alázatos igényeit, melyeket az üvegfal másik oldalán tartózkodó fehér köpenyes papság valamely tagja felülbírált és érvényesített. De idővel a tárolóhely- és számítási kapacitás egyre több és olcsóbb lett. Fordulópontot talán az (ugyancsak AT&T által kifejlesztett) Unix operációs rendszer jelentett radikálisan új koncepciójával: a gép a felhasználóké, egy teamé, melynek tagjai adataikat és programtermékeiket egymással szabadon csereberélik, egymás számára elérhetővé teszik. Akik először hálózták be a világot, az ARPA NSF programozói jórészt Unix-megszállottak voltak, és a szisztéma libertin eszméit kódjukba is becsempészték. Az IP protokoll alatt operáló gépek között a felhasználók átjelentkezhetnek (telnet), adatállományokat cserélhetnek (ftp), sőt, adatállományokat az egész világ rendelkezésére bocsáthatnak (anonymous ftp); lekérhetik, sok rendszeren, egy másik gép felhasználójának telefonszámát, azt, hogy mikor lépett be utoljára, olvasta-e már a friss drótpostáját. De ugyanennek az emberarcú interkonnektivitásnak van egy nagy ára: a kicsi adatbiztonság. Ez a legfőbb oka annak, hogy bank- és kommerciális tranzakciók lassan vagy egyáltalán nem jelentek meg az Internet drótjain. A legfőbb profil az információcsere és - meglepetés! - az emberi kapcsolatteremtés. Itt nem kell távhívási díjakat fizetni.
Bármennyire is próbálják kifésülni kormányprogramok, jogi szakértők, gazdasági stratégák, az Internet egy huszonéves, kócos, tiszteletlen, túlnőtt kamasz. Törvényt nem ismer, a világ minden országában jelen van és igazán sehová sem tartozik, nincsen igazgatótanácsa, nincsenek részvényei, semmilyen tőzsdén nem jegyzik; nem bukhat meg, nem vásárolhatják fel, legfeljebb egy-egy szegmense kerülhet egyetlen érdekeltség kezébe. Egészen kezdeteitől, mikor irreleváns, frusztrált számítógép-buherálók pornográf képecskéket éppúgy csereberéltek, mint megjelenés előtt álló kutatási munkákat, az Internetnek szubkultúrája van, rövidítései, arroganciája, humora és letargiája, saját ortográfiai mutációi, a gépírásba az élőbeszéd vonásait becsempészendő; és leginkább nyelve, magyangol és hunglish, ékezettelen francia és a görög legeslegfurcsább betűzései.
Ennek a bolygónak a históriájában azok az eszközök, melyek túl nagy erő túl könnyű mobilizációjára lettek volna képesek - katonaság, sajtó, tömegkommunikáció - idővel mind centralizált szervek fennhatósága vagy irányítása alá kerültek. A hárompólusú - részben alulról felfelé szerveződő, részben államilag szubvencionált, részben pedig megakartellekből összeállt - s globálisan koherens Internet új paradigmát állít az informatika, szociológia, szórakoztatóipar, tudományos együttműködés, politika, személyi és alkotói jogok mindegyike elé. De addig is, míg a tekintélyromboló kamaszból enyhén kopaszodó, nyakkendős, lila zakós polgár lesz - ami, itt aligha részletezhető okokból, csakugyan beletelhet még egy évtizedbe -, élvezzük a kreatív anarchiát. (Amíg tehetjük.) A Wired magazin, a mozgalom legintelligensebb szócsövének Internet-társkereső rovatában (pontosabb megfogalmazás a társkereső Internet-rovat lenne) az immár szempillát sem rebbentő Fiú keres fiút, Fiú keres lányt, Lány keres fiút és Lány keres lányt mellett található egy ötödik kategória: other couplings - egyéb kapcsolatok. "Szép, mint egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása a boncolóasztalon" (Lautréamont, 1867).
Beke Tibor
()
