Tudomány

Százéves az MLSZ: Van ünnep

Ebben vagyun mi nagyok, hogy megadjuk a módját. Január óta tart ilyen-olyan keretek közt a mulatság, melynek konkrét formáiról persze
  • - sportvarázs -
  • 2001. augusztus 9.

Feszti körkép: Minden eddiginél

Hogy hatvanezer sok vagy kevés, az sok mindentől függ. Elenyésző például egy brazil kupadöntő nézőszámához képest a Maracana stadionban, viszont az óbudai hajógyárin olyasmit lehetett érezni: több a soknál. Aki nem merült el valamelyik színpad előtti masszában, hogy rajongói vagy minden mindegy alapon átadja magát a zenének, az sodródhatott a tömeggel körbe-körbe, kereshette ismerőseit mobiltelefonba ordítva, kerülgethette a sátrakat, a földön fekvőket, vagy éppen egy mobil Király Tamás-divatbemutatót, ha pedig végképp reménytelen helyzetbe akart kerülni, megpróbálkozhatott azzal, hogy valamelyik kocsma pultjánál csillapítsa szomját. Hiába mondták a szervezők, a hatvanezres létszám még olyan, hogy az "infrastruktúra kényelmesen el tudja látni a tömeget", szombaton úgy tűnt, nem tudja ellátni.
  • - sissova -
  • 2001. augusztus 9.

9. Biciklis Futár Világbajnokság, Budapest: Sütött a nap

Amióta az ember kommunikál, közvetítők segítségére is szüksége van. Amikor a biciklit 1880 körül feltalálták, egyértelmű volt, hogy a futár előbb-utóbb nyeregbe pattan. Az első igazi biciklisfutár-erőpróba Amerikában volt, a sztrájkoló postavonatokat helyettesítették 200 km-es távolságon San Fransisco és Fresno között. 1898-tól a távirati irodák, mint például a Western Union már saját biciklis futárokat alkalmaztak, Európában a lapkiadók foglalkoztatták előszeretettel a courier-kat, akik 1926-ban Franciaországban meg is rendezték első versenyüket.
  • - gitta -
  • 2001. augusztus 2.

"Miről szól ez az egész helyszín" (Sinya, Lackó, Spenót, Nikosz)

Lackó: A rendezés jogát már két évvel ezelőtt megnyertük Zürichben, de az amcsi lobbi olyan erős, hogy kibulizták, mégis Amerikában legyen a verseny. Így lett a helyszín Boston. De Boston valamiért belebukott, nem tudtak megegyezni a városházával, vagy ilyesmi, ezért aztán átkerült Philadelphiába.
  • 2001. augusztus 2.

Vita az internetdíj-megosztásról: Sima vagy fordított?

Az egységes hírközlési törvény végleges, a parlament által június 12-én elfogadott szövege elég egyértelműen fogalmaz: hatósági áras lesz az "internetszolgáltatás távközlő hálózaton keresztül történő nyújtása esetén a távközlő szolgáltatás díjának az a hányada, melyet a távközlési szolgáltató átad az internetszolgáltatónak". E szerint tehát a telefontársaság számláz, és az internetre irányuló telefonhívások tarifájának államilag meghatározott százalékát leadja az internetszolgáltatóknak. Ez azonban a Matávnak nagyon nem tetszik, és egyfajta "fordított" elszámolási rendszer bevezetését erőlteti.
  • Bodoky Tamás
  • 2001. július 12.

Változó európai marihuána-jogszabályok: Fűpolitika

Az, aki bármilyen okból meg szeretné érteni, hogy pontosan miért is tiltják a világ legtöbb országában a marihuána fogyasztását, előbb-utóbb rádöbben arra, hogy ezek az okok kizárólag politikai természetűek. Orvosi, szociológiai, kriminológiai érvekkel ugyanis nem lehet alátámasztani a marihuána-prohibíciót. Az elmúlt évek, évtizedek során számtalan komoly kutatás és tudományos megalapozottsággal készült tanulmány állapította meg, hogy a kannabiszszármazékok fogyasztásának egészségügyi kockázatai vagy az alkoholfogyasztással egyenrangúak, vagy kisebbek annál. Franciaországban például 1998-ban egy, az egészségügyi kormányzat megrendelésére végzett kutatás megállapította, hogy a marihuána számos szempontot vizsgálva kevésbé veszélyes szer, mint az alkohol. A francia egészségügyi miniszter legutóbb 2001 februárjában ismerte el egy konferencián, hogy az alkohol és a dohány fogyasztása hazájában jóval nagyobb károkat okoz, mint a marihuána élvezete. Kijelentette ugyanakkor azt is, hogy a francia közvélemény "még nincsen felkészülve a legalizációra".
  • Dénes Balázs
  • 2001. június 14.

Törvény az elektronikus aláírásról: Pecsétgyűrű helyett

Az elektronikus aláírás és a korszerű digitális titkosítás ugyanis technológiailag egy tőről fakad: mindkettő az úgynevezett public key, vagyis nyilvános kulcsú kriptográfián alapul, amely egy olyan ládához hasonlítható, melyet bezárni a nyilvános kulccsal, de kinyitni már csak egy másik, a titkos kulccsal (tehát a nyilvánossal sem) lehet. A nyilvános kulcsot használó rendszerekben minden résztvevő két, egymást kiegészítő kulcsot birtokol: a titkos (avagy magán-) kulccsal lehet megfejteni az üzenetet, amelyet a nyilvános kulccsal kódoltak. A nyilvános kulcsot a kommunikációs hálózatban közzé lehet tenni, míg a magánkulcsot őrizni kell.
  • Bodoky Tamás
  • 2001. június 7.

Börtön Max Butlernek: A hacker két sapkája

A28 éves Max Butler a neten Max Vision, az FBI aktáiban pedig "Equalizer" fedőnéven szerepel, és saját bevallása szerint 20 éve hackel: telefonbetyárkodással kezdte, később BBS-t (számítógépes üzenőtáblát) üzemeltetett, nagygépes környezetben garázdálkodott, az internet megjelenésével pedig a hálózati technológiák biztonsági hiányosságainak közismert szakértőjévé képezte át magát.
  • Bodoky Tamás
  • 2001. május 31.

Nagyvárosi természetbúvár: Denevér

a városcímer, az FC Valencia hivatalos zászlaja, nem beszélve a csatornafedelekről, csupa-csupa denevér, Kínában pedig a denevér a szerencse és boldogság szimbóluma, de ez is csak afféle elvi állásfoglalás;
  • - oroszágnes -
  • 2001. május 24.

Civil az űrben: Mennyország tourist

Amédia által ráragasztott "első űrturista" címke viszont vitatható, mert korábban több civil is járt a világűrben: a Challenger katasztrófája előtt néhány amerikai politikus űrsiklózott szakmailag nehezen indokolható céllal, és az orosz Mir Ûrállomáson is megfordultak civilek, például egy japán újságíró, akinek egy médiavállalat finanszírozta a kiruccanást. Tito esete azért különleges, mert ő az első magánember, aki a saját pénzén váltotta valóra a saját álmát, ráadásul amerikai milliomosként orosz segítséggel és amerikai tiltakozás ellenére tölthetett egy hetet a túlnyomórészt amerikai pénzből épülő Nemzetközi Ûrállomáson.
  • Bodoky Tamás
  • 2001. május 10.

Túra: A vaddisznó rokona

Az idén viszont fordult a kocka a munka ünnepéhez való hozzáállás területén. Na nem mintha nagy hirtelen megdobogtatta volna a szívemet a munkásmozgalmi hagyomány, vagy leküzdhetetlen vágyat ébresztett volna bennem valamelyik szakszervezet, hogy talán én is tag lehetek; nem, evvel éppen ellentétes dolog történt, lévén, hogy időközben beindult nálam az, amit magánhasználatra lassulás-projektnek nevezek. A kísérlet nem túl eredeti tárgya nem más, mint hogy ki lehet-e szállni időről időre a verkliből anélkül, hogy a kikapcsoló felüdülés leggyorsabb és legnépszerűbb változatát, az azonnali jellegű leittasodást választaná reflexből a nyugalomra vágyó ember, s ki lehet-e nyerni a lelassított tempó, a célirányos, elszánt semmittevés talaján némi - amúgy szűk marokkal mért - önmagáért való, konkrétan tárgytalan, léha és felhőtlen, észérvekkel megokolhatatlan életörömöt. Vajon másfelől is fel lehet-e a vaddisznóhoz nőni, mint ahogy az jól ismerten megszokott; meg lehet-e tapasztalni példaképünk azon bámulatra, irigylésre méltó állapotát, amikor csak úgy röfög meg túrogat, morzsolja a makkot, s az égvilágon semmi gondja nincsen, azt leszámítva, mármint, hogy néha kilövik, vagy egyszerűen felfordul magától, égnek veti a csülkeit.
  • Keresztury Tibor
  • 2001. május 10.