- Mid van?
- Öt ász.
- ???
- Az ötödik én vagyok.
Íme a játékos, amilyennek látni akarjuk, és amilyennek ezerszer láttuk a moziban. Sármos csirkefogó a vadnyugati kocsmából, a francia Riviéráról vagy a Kerepesi útról, Paul Newman vagy Belmondo éppúgy lehet, mint Koltai Róbert. Hazárd megye lordja, forgatókönyvtől függően profi vagy latabár, de ami a lényeg: vesztesként is örök nyertes marad. Elnézve a rulettkerék forgását, a tizenkilencre lapot húzást vagy a hármas befutót a mozivásznon, hajlamosak lennénk azt gondolni, a valóság is ugyanilyen kitalált. Kapaszkodjon bárki a félkarú rablóba, legyen az a legnagyobb balek, a csipcsipcsóka, a vakvarjúcska, biztosan jackpotot ránt.
Valóságos legenda
Tudjuk persze mindannyian, a hétköznapi játékosok sohasem olyanok, mint a legendába forduló kaszinótviszterek. Még csak nem is a meggazdagodás ígérete vezeti őket, sokkal inkább menekülésről van szó, éppen a hétköznapok elől. A maga módján ilyen játékos volt például Dosztojevszkij, aki frusztrációit próbálta leküzdeni az európai kaszinókban, de csak egyre súlyosabb lelki (és természetesen anyagi) válságba sodorta életét. Ivan Szlonyin a Dosztojevszkij három szerelme című könyvében a következőket írja: "Volt még valami, ami lenyűgözte a rulettben: kilépés az irracionalitásba, kapcsolat a véletlen birodalmával; a rulettasztalnál a siker vagy kudarc nem függ a logika törvényeitől, ez távolról emlékeztette a világ megismételhetetlen, sötét kezdetére, amikor még nem létezett erkölcs, sem az euklidészi geometria korlátozott tere. Ebben a játékban korlátlan lehetőségek nyíltak arra, hogy kihívja a sorsot, és valami hatalmas szerencsével helyrehozza a származása, szegénysége, helyzete és életkörülményei miatt elszenvedett igazságtalanságokat." Szép, hihető dolgok ezek, de annyira "tizenkilencedik századiak". Ami viszont ma is érvényes, az az, hogy Dosztojevszkij felismerte, a rulett - legalábbis ahogy ő rulettezik -, már nem játék, hanem betegség: A játékos című kisregénye pedig valószínűleg az első hiteles leírás a kóros játékszenvedélyről, amitől az írónak csak egy évtizedes ámokfutás után - elsősorban akaraterejének köszönhetően - sikerült megszabadulnia.
A tények ellenére Dosztojevszkij sorsa túlságosan mesébe hajló, hiszen még hepiend is akad. A mi hétköznapi játékosaink azonban azok a hazai szerencsétlenek, akik vasútállomások kioszkjaiban, falusi kocsmákban vagy éjjel-nappali közértnek álcázott bögrecsárdákban görnyednek a gépre, hogy aztán az utolsó fillérig mindent beleszórjanak. Segélyt, kosztpénzt, ösztöndíjat. A leggyakrabban szánalmas rosszarcúak, akiknek már szaguk van, akikről lesír: nekik nem osztottak lapot.
Félkarjában ringatózva
A kóros játékszenvedély persze nemcsak az elesettek, a kitaszítottak betegsége, de az alkoholizmushoz hasonlóan a leglátványosabb áldozatai éppen azok, akik a játék hatására szegényednek el, züllenek le, akik szó szerint belegebednek. Magyarországon a rendszerváltást követően vált lehetővé a mindennapi szerencsejáték a kaszinók, bingótermek és egyéb hasonló "intézmények" megjelenésével. A kóros játékszenvedély kialakulásának lehetősége persze korábban is megvolt, elég a lóversenyre gondolni, viszont az, hogy "tömegsport" alakuljon ki a dologból, leginkább a nyerőautomaták, a félkarú rablók elterjedésének a következménye, hiszen egy-egy ilyen gép szinte minden kocsmában akad, ahhoz pedig, hogy valaki játékos legyen, elég csak a csaposnak szólni, váltson pénzt. Nem kell kiöltözni, viselkedni, mint egy kaszinóban, bármikor játszható, nem úgy, mint a lóverseny. Pénzt szórni a gépbe a legegyszerűbb dolog. Nem kell készülődni, csak le kell ugrani a sarokra, és kezdődhet játék, ami így abszolúte hétköznapi tevékenységgé válik. Ráadásul eleinte úgy tűnik, viszonylag kevés pénz (egy játék tíz forint) szükséges hozzá, és viszonylag kevés pénz bedobása után (ötven-száz forint) már nyerő pörgés - tehát sikerélmény - is akad. Nincs is ezzel semmi baj addig, amíg a játékos tisztában van vele: egyszer abba kell hagyni a dolgot, hiszen hamar felismerhető, hogy amilyen olcsó egy "menet", olyan gyorsan véget is ér. Vagyis súlyos ezreket nyelhet el a gép pillanatok alatt, mivel a nyerő szériát a legtöbbször nem követi újabb siker.
Tulajdonképpen egyszerű a felállás: azok válnak a játék betegévé (és ez persze nem csak a nyerőgépekre igaz!), akik nem képesek időben abbahagyni, és akik egy idő után gyakorlatilag mindent a játéknak rendelnek alá, minden gondolatuk a játék körül forog, sőt sok esetben még kényszerbetegségre utaló tünetek is jelentkezhetnek náluk, kabalákat hordanak maguknál, sőt sokszor az sem mindegy, melyik kezüket használják.
Játékos vagyok, nem beteg!
A kóros játékszenvedély kialakulásának gyökereit "iskoláktól" függően magyarázzák. A pszichoanalitikusok szerint például arról van szó, hogy a beteg így tiltakozik a realitások, a logika ellen, a gyermekkori "kalandvágy" és fantáziálás tükröződik tetteiben, a leglényegesebb viselkedési elem pedig az önsajnálat, ami a veszteség hatására alakul ki. Mások a kockázatra, izgalomra helyezik a hangsúlyt - kimutatták, hogy a játékosok agyában ugyanolyan folyamatok tapasztalhatók, amikor az utolsó fillérük a tét, mint a hegymászóknál, amikor komoly akadállyal találják magukat szemben -, de van olyan nézet is, mely szerint a kóros játékszenvedélyt akár a mágia modern változatának is tekinthetjük, ha abból indulunk ki, hogy a mágia célja valamiféle megmagyarázhatatlan hatalom megszerzése.
A játékosok azonban leginkább "klasszikus" szenvedélybetegeknek tekinthetők, akár az alkoholisták vagy a kábítószeresek, és hogy ez mindenki számára világossá váljon, elég csak a legjellegzetesebb tüneteket megvizsgálni. Elsőnek mindjárt ott a játék mechanizmusa, a "bevezetés, tárgyalás, befejezés". A játék megkezdése előtt feszültség, izgalommal teli várakozás, egyfajta bizsergés tapasztalható, ami a játék elejére már-már eufóriává érik. Ennek az állapotnak a meghosszabbítása a nyerő széria függvénye, de mivel a játék vége minden esetben veszteséggel zárul (ha egy játékbeteg nyer, akkor pláne nem hagyja abba, hiszen "nyerésben van"), nem marad más, csak a bűntudat. Emellett a kóros játékszenvedély is ugyanúgy "ördögi kör", ahogy minden addikció. A beteg összes energiáját leköti a játék, ezért aztán elhanyagolja a munkáját, családját. Kölcsönkér, sőt egy idő után már azért játszik, hogy kifizethesse adósságait, de közben egyre reménytelenebb helyzetbe kerül. Olyannyira, hogy sokszor csak az öngyilkosság marad számára a megfelelő menekülési irány.
A játékszenvedélyben talán az a leghátborzongatóbb, hogy az áldozatokban fel sem merül a betegség gondolata, azt pedig szintén csak a legritkább esetben ismerik föl, hogy függővé váltak. Míg egy önmagát fizikailag mérgező szenvedélybeteg - hacsak nem butult el teljesen - tisztában van azzal, hogy fájdalmat okoz számára, ha nem jut kedvenc szeréhez, a játékos legtöbbször magabiztosan hirdeti, hogyan is lennék beteg, bármikor képes vagyok abbahagyni!, ám közben feszült, ingerült, és alig várja, hogy ismét játszhasson.
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a pszichiáterek leginkább akkor találkoznak ezzel a betegséggel, ha a család, a reményüket vesztett hozzátartozók keresik fel őket, vagy ha valamilyen más pszichés problémával - például depresszió - jelentkezik a beteg, és a vizsgálat során derül ki, hogy más baj is akad.
Önkéntes alapon
A kóros játékszenvedély kezelését illetően nincsenek bombabiztos módszerek. Leginkább az alkohol- és drogterápiák mintájára összeállított rehabilitációs programok, csoport- és családterápiák tűnnek hatékonynak. Ami azonban a legfontosabb: ha a betegben nincs együttműködési szándék, bármilyen terápia hatástalan.
Nincsenek adatok arról, hány játékbeteg van Magyarországon, de az biztos, hogy a számuk emelkedik. (Nyugat-Európában 0,5-1,5 százalékos az arányuk.) Csorba Csilla, a Nyírő Gyula Kórház pszichiátere szerint a játékszenvedély - mint ahogy a legtöbb addikció - gyógyíthatatlan betegség. "Arra kell törekednünk, hogy a beteg abbahagyja a játékot, de ez még nem jelenti, nem jelentheti a hagyományos értelemben vett gyógyulást. Lehetnek évekig tartó tünetmentes időszakok, de ettől a szenvedély megmarad. Nem ritka az sem, hogy a betegek valamiféle más szenvedéllyel pótolják a játék hiányát. Általában ambuláns, csoportterápiás kezeléssel próbálkozunk. A gyógyszerektől sem várhatjuk a játékszenvedély megszűnését, legfeljebb a sóvárgás csökkenését, illetve a hangulat javítását. Mégis úgy gondolom, hogy tulajdonképpen minden a beteg hozzáállásán múlik. Ha például valaki csak azért fordul orvoshoz, mert a családjának vannak ilyen elvárásai, akkor szinte biztos, hogy előbb-utóbb vissza fog esni." A pszichiáter szerint akkor van a legnagyobb esély a tünetmentes időszak konzerválására, ha olyan terápiás csoportok jönnek létre, amelyek kizárólag játékbetegekből állnak. "Ehhez persze - ide nem illő kifejezéssel - szerencse is kell, hiszen nagyon kevés beteg jut el az orvoshoz, és akik eljutnak, azok közül is sokan lemorzsolódnak."
A játékszenvedély kezelése azonban nem csak a gyakori visszaesések miatt fulladhat kudarcba. Előfordulhat, hogy a beteg - legyűrve szenvedélyét - nem tud mit kezdeni játékmentes életével, nem tud újra "elindulni a nulláról", nem tud felelősséget érezni, vagy éppen a család képtelen őt normális emberként kezelni.
GA
Az Egyesült Államokban 1957-ben jött létre - az anonim alkoholisták mozgalmának analógiájára - a névtelen szerencsejátékosok (Gamblers Anonymus - GA) önsegélyező szervezete, amely azóta világszerte elterjedt, hatékonysága pedig megkérdőjelezhetetlen. A GA alapelve - hasonlóan az alkoholistákhoz -, hogy a tagok mindig csak az elkövetkező huszonnégy órára fogadják meg, hogy nem játszanak többé. Emellett a GA valódi sorsközösség, tagjai kizárólag betegek lehetnek, "civilek", orvosok legfeljebb csak az úgynevezett "nyitott" üléseiket látogathatják.
A magyarországi GA-t a súlyos játékbeteg és ráadásul alkoholista Sz. alapította meg, miután tudomást szerzett a mozgalomról, illetve megismerte az úgynevezett GA-tesztet (lásd a keretest). A kisebb-nagyobb megszakításokkal 1995 óta működő közösségben úgy ötven ember fordult meg, de csupán öten vannak, akik biztos tagoknak számítanak Sz. mellett, aki Fekete Péter álnéven Nyerőgép életre-halálra címmel könyvet írt játékosmúltjáról, tapasztalatairól és arról az útról, amely szerinte a leghatékonyabb lehetőség arra, hogy a játékbeteg megküzdjön a szenvedélyével. A könyvben, ami a témával foglalkozó legmegrázóbb munka, a következőket olvashatjuk: "Hagyományos értelemben életem végéig játékbeteg leszek, úgy tűnik, így is fogok meghalni. De: mindennap eldönthetem, hogy akarok-e játszani. Ugyanakkor felépültem a betegségemből, mert megváltozott a személyiségem, és már nem akarok játszani sem kicsit, sem nagyot, sem semekkorát. A >>gyógyult<< kifejezést érdemes kerülni: egy szenvedélybeteg számára ez a szó általában azt jelenti, ismét mehet inni, drogozni, játszani. (...) Életem még most is nehéz, gyakorlatilag nincstelen vagyok, de reménykedem, hogy sorsom egyszer jobbra fordul, és boldog vagyok, hogy sikerült az ivást és a játékot abbahagynom."
Legát Tibor
Felhasznált irodalom: Ivan Szlonyin: Dosztojevszkij három szerelme, Palatinus, 1997; Fekete Péter: Nyerőgép életre-halálra, Hajszolt Könyvek, 1999; Németh Attila: Addikciók, Medicina, 2000; Kelemen Gábor: Szenvedélybetegség, család, pszichoterápia, Pannónia Könyvek, 2001
GA-teszt
2. Előfordult-e valaha, hogy a játék miatt vált gondterhessé az otthoni életed?
3. Érintette-e már jó híredet a játék?
4. Éreztél-e valamikor lelkiismeret-furdalást a játék után?
5. Játszottál-e valaha is azért, hogy fizethesd az adósságaidat, illetve így old meg az anyagi nehézségeidet?
6. Gátolt-e a játék törekvéseidben és abban, hogy hatékony legyél?
7. Vesztés után érezted-e azt, hogy minél előbb vissza kell menned visszanyerni, amit elvesztettél?
8. A nyerést követően éreztél-e erős késztetést arra, hogy minél előbb visszatérj, s még többet nyerj?
9. Gyakran előfordul veled az, hogy eljátszod az utolsó filléredet is?
10. Kértel-e valaha kölcsönt azért, hogy játszhass?
11. Adtál-e már bármit is azért, hogy legyen pénzed játszani?
12. Előfordult-e, hogy a mindennapi kiadások rovására szerettél volna "félretenni" a játékra?
13. Megtörtént-e, hogy a játék miatt nem törődtél megfelelően önmagaddal vagy a családoddal?
14. Játszottál-e valaha hosszabb ideig annál, mint ameddig tervezted?
15. Játszottál-e valaha is azért, hogy így menekülj el az aggodalmaid és a gondjaid elől?
16. Tettél-e már valami törvénysértőt, vagy fontolgattad-e, hogy teszel, hogy így szerezz pénzt a játékra?
17. Zavarta-e a játék az alvásodat?
18. A veszekedések, csalódások vagy feszültségek arra késztetnek, hogy játssz?
19. Érezted-e már azt, hogy bármi jót, ami csak ért, játékkal kellene megünnepelned?
20. Gondoltál-e arra, hogy tönkremehetsz a játék következtében?
A kérdőív alapján az tekinthető szenvedélyes szerencsejátékosnak, aki a húsz kérdésből legalább hétre igennel felel.
A budapesti GA-csoport gyűléseit szerdánként 17.30-18.30 óra között tartja a Terézvárosi Családsegítő Központban (Bp. VI., Hegedű u. 7.).
