Interjú

„Eltelt közben az életük”  

Kollai István történész

Tudomány

Az egykori „történelmi középosztály” tagja volt a fiatal házaspár, Mikecz Péter és Kövér Katalin, aztán 1951-ben a Békés megyei Kamutra telepítették ki őket. Hogyan élték túl a nyomorúságos időket és milyen jövő várt rájuk megbélyegzett személyként a lassan erjedő szocializmusban? Ezekről a kérdésekről is beszéltünk a nagyszülei korabeli leveleit most a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában „Az evező fogva vagyon…” címmel közreadó történész leszármazottal.

Magyar Narancs: Az Utószóban azt írod, bár volt tudomása a család újabb generációi­nak is a kitelepítéstörténetről, nem volt ez kibeszélt téma. Te is csak akkor ismerkedtél meg az eseményekkel alaposabban, amikor a nagyszüleid, elsősorban a nagyanyád, Kövér Katalin levelei hozzád kerültek.

Kollai István: Valami minimális információ keringett csak a gyerekkoromban a kitelepítésről, az is leginkább azért, mert édesanyám Békéscsabán született. A családunknak nem volt köze a városhoz, ezért gyakran rákérdeztem anyámnál, hogy ő miért éppen ott született. Erre jött a válasz, hogy azért, mert ki voltunk telepítve. De ezzel le is zárta a témát. Fiatalon, amikor elkezdtem a történelmi témák iránt érdeklődni, a nagyanyám szívesen mesélt például Budapest ostromáról, a szovjet front átvonulásáról, de a kitelepítésről soha. Nyilvánvalóan traumatikus élmény volt neki, de az is benne volt, hogy az egészet le is nézte: hát micsoda dolog, hogy ez megtörténhetett velük! Anyámnak még mesélt, azt tudom. És jó mesélő volt. A lányának mondott történeteibe belefűzött sok színes motívumot, kicsit elemelte a valóságtól az eseményeket, szinte mágikus-realista színezetben tálalta a kitelepítés körülményeit. Az állatoknak nevük volt, a kemencére szíveket festettek. De azt már anyám is csak akkor értette meg, amikor a levelek hozzá kerültek, és elolvasta őket, hogy ezekben a történetekben, amelyeket gyerekkorában hallott, sokkal több az igazság, mint ahogy ő korábban hitte.

MN: Nagyanyád visszatért valaha Kamutra?

KI: Nem, ő soha nem ment vissza oda. Nagyapám igen, miután már elváltak nagyanyámmal, az új feleségének megmutatta az egykori helyszíneket.

MN: A levelek hogyan maradtak fenn ilyen sokáig úgy, hogy nem nyúlt hozzájuk senki?

KI: Dédnagyanyám volt az, akinek a levelek nagy részét címezte nagyanyám, ő pedig gondosan elrakta mindet. Később tőle kapta meg a nagyanyám, aki a 70-es években nekiült egyszer, hogy legépelje azokat, de rögtön az elején feladta a dolgot, nem volt ereje hozzá. A halála után anyámhoz kerültek, aki valóban legépelte, és nekem is megmutatta a leveleket. Ám ahhoz, hogy érthető legyen, miről is van szó, kellettek a jegyzetek, a háttérkutatások, a rokonokkal készített interjúk, a megkapott családi archívumok.

MN: „Az evező fogva vagyon…” cím alatt kiadott levelezés akár regényszerűen is olvasható, és ennek kétségtelenül nagyanyád, Kövér Katalin a főszereplője, azaz elbeszélője, az ő levelei teszik ki a könyv nagy részét, hozzá képest nagyapád épp csak akkor írt egy-két sort, ha nagyon muszáj volt.

KI: Az egyik tanulsága számomra ennek a történetnek az, hogy egy effajta sokkhatás, mint amilyen a kitelepítés volt, nagyon erősen kihozza az egyes emberek alapkarakterét. Nagyapám, Mikecz Péter, belenyugvó természetű ember volt, alighanem túlságosan is az. Konstatálta, mi történt vele, és azt, hogy akkor ezután majd így kell élni. A túléléshez elég jól jött ez a hozzáállás. Csakhogy aztán a kitelepítés után is ezt vitte tovább, amikor ott találta magát a kádári kispolgári létben, akkor azt fogadta el. Az, hogy a házasságuk felbomlott, többek között emiatt is történhetett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."