Fogyatékosok a munkaerőpiacon: Szalmaszálak keresztben

szerző
Kempf Zita
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha legközelebb leesik az a kis nyomogatható műanyag gömb a széldzsekijükről - tudják, amelyik a zsinór végén van -, ne dobják félre, mint haszontalan kacatot. Jusson eszükbe, hogy a minimálbérhez egy szociális foglalkoztató fogyatékos alkalmazottainak naponta több ezer ilyet kell összerakniuk. A szociális szférán kívül nem sok cég van, ahol másfajta munkára nyílna esélyük.

Ha legközelebb leesik az a kis nyomogatható műanyag gömb a széldzsekijükről - tudják, amelyik a zsinór végén van -, ne dobják félre, mint haszontalan kacatot. Jusson eszükbe, hogy a minimálbérhez egy szociális foglalkoztató fogyatékos alkalmazottainak naponta több ezer ilyet kell összerakniuk. A szociális szférán kívül nem sok cég van, ahol másfajta munkára nyílna esélyük."Annácska, menj, levegőzz egy kicsit!" - szól oda a részlegvezető egy sápadt, copfos lánynak, aztán felénk fordul. "Megint zűrös napja van. Ilyenkor használhatatlan. Pedig varrónő a végzettsége, odaülhetne a géphez, de látja, inkább az anyagszálakat vagdossa naphosszat. Nincs kedve varrni." Az Erzsébetvárosi Foglalkoztató (ERFO) varrodájában főként hallássérült nők dolgoznak, nem bántja őket a gépek zaja. Ugyanezen okból szívesen osztották be őket a szövödébe is, de az nemrég megszűnt, nem tudott nyereséget termelni. Senkit nem küldtek el, akinek nincs képesítése, az a "kézműben" még használható. A kézművesműhelyben négy összeforgatott asztalt ülnek körül a "gyerekek" (a munkavezetők így hívják az értelmi fogyatékosokat), és első ránézésre lencsét válogatnak. Közelebbről kivehető, hogy kéthegynyi fekete műanyag izét egyesítenek párba pattintásos módszerrel. - Mit csinálsz ezekkel? - kérdem a legközelebb ülő fiatal fiút, aki erre széles mosollyal nagyszabású mutogatásba kezd. Hallássérült - világosít fel a szemben ülő lány. - Mi itt a feladat? - Én számolom. Százasával. - És aztán? - Zacskóba rakják. Százasával. De azt már nem én csinálom. - Mikor kezdtétek? - Nyolcra jövünk, és kettőig. Tegnapelőtt jött ez a szállítmány, ezen a héten befejezzük. - Te is fogsz pattintgatni? - Nem, enyém csak a számolás. Mert én jól tudom csinálni.

- És egyáltalán mik ezek? - Ilyen izék... Marika néni, mik ezek?

"Karabiner. Hátizsákhoz." - kapjuk az információt a műszakvezetőtől. Az előkészítőben már tizenkét sittes zsák áll, mind tele - a jelek szerint - hátizsák-karabinerrel.

A szomszéd asztalnál rongy lábtörlőket készítenek. Szétvágott zoknicsíkokat kötnek láncba, majd labdává csavarják. Mellette a műszaki érdeklődésű ügyes kezűek konnektort csavaroznak. Ez az egyetlen, amit nem csinálhat akárki, amúgy nincs válogatás a munkák között. Kit hova ültetnek, az jut. A lábtörlő nem tartozik a közkedvelt termékek közé, azt viszont mindenki nosztalgiával emlegeti, amikor óvszeres dobozokat címkéztek két hétig. Irénke - aki huszonkét éves munkaviszonyával a legrégebbi dolgozó itt - büszkén meséli, hogy abból ötszáznyolcvanat is megcsinált egy nap.

Nincs feszített tempó, egy idősebb férfit néha meg-megráznak, minduntalan a mellére bukik a feje. Fiatalabb kollégája épp ellenkezőleg, nem tud megülni egy helyben. Kezében egy félkész munkadarabbal bolyong az asztalok között, mindig arra, ahol érdekes diskurzus van kilátásban. Kék köpenyes főnöke időnként visszavezeti a helyére. "Muszáj volt neki találnunk valamit - meséli megértő hangon. A bőrösöknél nem tudott egyenesen vágni. Itt ebédig úgy-ahogy elboldogul."

Védett munkahely

A hagyományos cégek nem, vagy szinte alig alkalmaznak megváltozott munkaképességű személyt, a kötelezettséget inkább kiváltják rehabilitációs hozzájárulással. A nyugati tulajdonban lévők rugalmasabbak, talán a hagyományok miatt. Értelmi sérültek szegregált munkavégzésére ma kétféle lehetőség adott. Az úgynevezett szociális foglalkoztatókat az önkormányzatok tartják fenn, de nem kevés magán- vagy egyesületi tulajdonú célszervezet él a nyílt piacról. Ezek a több száz fős cégek szinte csak sérültekkel dolgoztatnak. Profitorientált státusuk mellett szintén védett, vagyis államilag dotált munkahelyek. A legnagyobb több mint négyezer embernek ad munkát.

A budapesti Dózsa György úton működő ERFO húsz éve alkalmaz a munkaerőpiacon nem foglalkoztatott, de munkaképes fogyatékosokat. A varrodában, nyomdában és a kézművesrészlegben látottak alapján nyilvánvaló, hogy tisztán piaci körülmények között nem él meg egy ilyen vállalkozás. Ám ha a szelídített normák mellett sem volna megfelelő minőségű a végeredmény, nem lehetne a tisztán gazdasági szempontokban gondolkodó megrendelőket a rehabilitáció eszközeként használni. A szociális indíttatás és a profitorientáció együttes jelenléte érdekes kettősséget teremt. Nem könnyű eldönteni, hogy egy szociális intézményben járunk-e, ahol különösen szigorú hangulatú a délutáni szakkör, vagy egy szocialista éveket idéző, végletesen ráhagyó munkamorálú nagyvállalatnál. "Sosem voltunk könnyű helyzetben, hiszen ők nemcsak az egészség, de az iskolázottság és a szociális körülmények tekintetében is hátrányos helyzetűek. - mondja Kovács Zoltán igazgató. - Alapvető kérdés, hogy az a tevékenység, amit el lehet végeztetni velük, mit ér a piacon. Senki nem ellensége saját magának, hogy akár egy forinttal is több pénzt adjon egy termékért, csak azért, mert az rehabilitációs foglalkoztatással készült. A céltalan foglalkoztatásnak, a kukának, raktárnak termelésnek sincs értelme, bizonyos üzemgazdasági mutatóktól nem tudunk eltekinteni, különben csődbe megy a cég. Árbevételnek lennie kell, ez feltétele is a támogatásnak. Nem áll módunkban fejleszteni, de ha haladnánk is a gépesítéssel, egyre több munkást kellene elküldenünk. Ezért önállóan sosem leszünk versenyképesek."

A céljuk tulajdonképpen az, hogy olyan személyre szabott tevékenységet találjanak, amelynél az illető hátrányai nem vagy alig érvényesülnek, a megmaradt munkaképességet pedig úgy kapacitálják, hogy az eredmény az egészségesekéhez közelítsen, vagy egyenértékű legyen vele. "Ha nem sikerül, azt a piac nem tűri meg, de a szociális elvek miatt a mi vállalatunk igen. Az egészséges dolgozókra kialakított normából tíz és ötven százalék között engedünk a fogyatékosság foka szerint, de a teljesítménybérnek el kell érnie a minimálbért. Ha ez megtörténik, ezek az emberek máris értéket állítanak elő, tehát a GDP-hez hozzátevő személyek lesznek, nem passzív fogyasztók" - mondja Kovács Zoltán.

Az értelmes elfoglaltság sikerélményhez vezet, méltó keresethez juttat, és alapot teremt a majdani öregségi nyugdíjhoz. Segélyből nem lehet megéln; akinek sosem volt munkaviszonya, az rokkantnyugdíjat sem kaphat. Azzal sem kell feladni, hat órában lehet dolgozni a nyugdíj mellett. A munkavállalást persze nem csak anyagi igények motiválják, az értelmes elfoglaltság és a társas közeg is vonzó lehet.

Van, akinek a védett munkahely az ideális, mert ott mindenki sérült, a dolgozó a sajátjai között van, jól ismerik az állapotát, és mindig van a közelben egy felügyelő. Mások viszont "igazi" cégnél szeretnének dolgozni, nem pedig az egészségesektől elzárva. Végső soron a hermetikus elkülönítés a társadalmi morál ellen is hat. A hallás- és mozgássérültek, valamint vakok által végzett munka értéke azonos szintű lehet az épekével, ha az adott testrész vagy érzékszerv semlegesíthető a munkaszituációban. Ám a környezeti és kommunikációs feltételek átigazításához pozitív diszkrimináció szükséges, tisztán piaci viszonyok között pedig már ez is fölös energiaráfordítás. Még nagyobb az idegenkedés az enyhe értelmi fogyatékosok alkalmazásától, pedig egyes munkaköröket ők is maradéktalanul be tudnak tölteni. Amíg azonban munkaerőből több van, mint munkahelyből, elképzelhetetlennek tűnik, hogy akár egyetlen munkáltató is a fogyatékos személyt válassza két jelentkező közül. Pedig vannak ilyenek.

Salva Vita

A támogatott foglalkoztatás módszere húsz éve ismert. Lényege, hogy a sérültek nem elkülönítve, hanem normál munkahelyen dolgoznak, ugyanolyan arányban, mint a lakosság többi része. Szociológiai megfigyelésekből az derült ki, hogy így az egészségesek még problémamentesen képesek őket elfogadni. A Salva Vita Alapítvány speciális állásközvetítője az egyetlen az országban, amely kifejezetten értelmi sérült megrendelőknek nyújt széles körű szolgáltatást. Közülük az elsőt 1996-ban állította munkába. "Hozzánk főként enyhe értelmi sérült emberek kerülnek, akik nagyon szeretnének dolgozni. Aki kevésbé elszánt, az már a felkészítés alatt kiesik - mondja Dávid Andrea, az alapítvány vezetője. A kapcsolat ismerkedő beszélgetésekkel kezdődik, ide általában még a szüleikkel jönnek az ügyfeleink. Elmondjuk, hogy mit tudunk nyújtani, és mit várunk el. Összegezzük a jelentkező előnyeit és korlátait, megnézzük, mik azok a külső-belső tulajdonságok, amik fejleszthetők. Következik a pszichés és életvezetési alapozás: az illetőnek meg kell szoknia újból időben kelni, felöltözni." Az alapítvány különféle vállalatokkal áll szerződésben, ahol a felkészülést munkapróba lehetősége segíti. A tényleges keresés csak ezután kezdődik. Száz telefonhívásból kilencvenkilenc gyorsan befejeződik. Sokan nem tudják, mit jelent ez az állapot, keverik a pszichiátriai betegségekkel, azt hiszik, az illető veszélyes lehet. "Egy mosodába munkavédelmi okokból nem akartak beengedni minket, valóban sok ott a nagy gép. Végül kipróbáltak néhány embert, és azt tapasztalták, hogy egyedül a mieink tartanak be pontról pontra minden előírást. A régi dolgozók fütyültek a padlóra festett közlekedési sávokra." Ha akad olyan cég, amelyben van hajlandóság az alkalmazásra, nem kell rögtön rábólintani, a feleknek módjukban áll egy hétig szerződés nélkül kipróbálni egymást. Dávid Andrea elmondása szerint egyes vállalatvezetők bámulatos bánásmódot tanúsítanak, aminek persze könnyen lehet személyes érintettség a hátterében. A betanítás egyeseknél egy hét, de másoknál lehet három hónap is. "Tudjuk, hogy a mi ügyfeleink lassabban tanulnak, mint az megszokott, és sok mindent nem következtetnek ki" - folytatja a vezetőnő. "Nem jut eszükbe például, hogy ha a porszívó ott van, akkor a porzsák is ott lesz. Ezért ebben a szakaszban a munkavállaló együtt dolgozik a szociális munkásunkkal, aki leveszi a terhet a munkaadó válláról. A kezdeti lassúbb tempó miatt el nem végzett munkát is elvégzi, tehát a munkáltató nem szenved hátrányt amiatt, hogy a mi ügyfelünket alkalmazza. A szociális munkás csak akkor hagyja magára az emberünket, ha az elvárt munkát megfelelő tempóban és minőségben tudja elvégezni. Emellett a munkatársaknak is segít abban, hogy el tudják fogadni az új kollégát. Kezdetben a kommunikáció úgy zajlik közöttük, hogy a munkatársak a szociális munkásnak mondják, hogy mit csináljon az ügyfelünk. Aztán lassan rájönnek, hogy tolmácson keresztül beszélgetni komplikáltabb. Nagyon fontos, hogy senkit ne irritáljon az új helyzet, mert az veszélyezteti az állást."

A Salva Vita által kiközvetítettek többsége csak kisegítő vagy foglalkoztató iskolát végzett. Néhányan szövőnek, gyógynövénytermesztőnek vagy bőrdíszművesnek tanultak, de ezekkel a papírokkal nem sokra mennek. Így most például csokoládégyárakban dolgoznak szalag mellett, válogatják a selejtet. Máshol étkezési jegyeket semmisítenek meg, nyomdában csomagolnak, takarítanak vagy mosogatnak. Sztármunkának számít a kézbesítés, az adatrögzítés és a mobiltelefonok programozása. Minden olyan munkakörben jól teljesítenek, amely monoton, és nem kíván döntéshozatalt. "Van köztük, aki nem ismeri a pénz értékét, és nem is érdekli." - meséli Dávid Andrea. "Mások fillérre számon tartják, mennyit keresnek. Új jelenség, hogy akadnak, akik már négy-öt éve ugyanott dolgoznak, meg is becsülik őket, de most váltani szeretnének. Kvalifikáltabb munkára vágynak, vagy le akarnak érettségizni, a legidősebb gimnazistánk már harmadikos. Akad, aki férjhez akar menni, meg akar nősülni, vagy lakást venne. Ezeket az igényeket nagyon erősíti a normál közeg. A munkaadók vagy szerződést bontanak még az első hónapban, vagy ha nem, akkor hosszú együttműködésre számíthatunk. Ha magatartásprobléma jelentkezik, az azért szokott lenni, mert az >>enyhékAz alapítvány helyzete nehezebb, amióta ötvenezer forint a minimálbér. A kollégák néha rosszul viselik, hogy ugyanannyit keresnek, mint az új jövevény, és a vezetők is szívesebben kockáztattak huszonötezerért, még ha valójában nem is nagyobb a kockázat. Hiszen nem biztos, hogy az egészséges jelentkező jobban fog dolgozni, vagy nem megy el egy hónap múlva máshova jobb fizetésért. A felmérés-felkészítés nagyon alapos, a Salva Vita csak olyan jelöltet ajánl, aki az adott munkára biztosan alkalmas. További előny, hogy ezekben az emberekben nagyobb a munkahely iránti lojalitás, mert érzelmileg is kötődnek hozzá. Hálásak a lehetőségért, legtöbbjük igyekszik megfelelni. Az, hogy a szomszéd cég száz forinttal többet fizet, számukra nem szempont. Itt pedig csupa alacsony presztízsű státusról van szó, amit erős fluktuáció jellemez. Ezt jól lehet ily módon blokkolni, hiszen olyan munkákat, mint a szivacstépés vagy a drótmentés - amikor főállásban huzalokról kell lehúzni a műanyagot - jóformán csak ők hajlandók elvégezni. Nekik azonban ez éppen olyan kihívás és önmegvalósítás, mint nekünk egy junior sales manager-állás. Ezért - ha vannak az ilyesmiben fokozatok - még jobban is csinálják, mint az átlagember.

Kempf Zita

Jászol pékség

A rehabilitációs munka pozitívuma, hogy jóformán az egyetlen olyan szegmense a szociális szférának, amely nem igényel forrásokat, hanem bevételt teremt. Már az is nyereség, ha egy-egy ilyen munkahely önfenntartó. Ennél többen bízik azonban a Jászol Alapítvány, amely most adta át Budakalászon az általa építtetett pékséget. A szakmai program komplexebb, mint más védett üzemeknél. Itt a szociális munka használja a piacot, a pékség csak kiegészítő szerepet kap egy lakóotthonnal egybeépülve. A Félúti Ház kórházból kikerülő gyógyult pszichiátriai betegeket fogad, akik azonban még nem készek arra, hogy kilépjenek a társadalomba - illetve azokat, akiknek állapota még nem indokolja, hogy pszichiátriai osztályra kerüljenek. Itt ők is védett környezetben vészelhetik át a krízishelyzetet. A ház fenntartását a pékség jövedelme biztosítja, de munkabérükből a lakók is hozzájárulnak a költségekhez. A munkavégzés emellett a beilleszkedéshez vezető egyik leghatásosabb terápiás forma.

szerző
Kempf Zita
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...