Számos, kezdetben hasznosnak és nélkülözhetetlennek tűnő technológiai leleményről, sűrűn használt anyagféleségről derült ki menet közben, hogy az áldás átokkal jár. Arzénes és ólomfestékek, radioaktív óraszámlapok, emberre, haszon- és védett állatra egyaránt ártalmas rovarirtók és gyógyszerek kísérik fajtánk megbánással teli haladásának útját. Közülük az azbeszt az egyik legszörnyűbb tévedésünk – ráadásul mérgezett ajándék gyanánt, úgyszólván készen kaptuk a természettől.
Fehér, kék, barna
Az azbeszt valójában a szilikátásványok egy egész kiterjedt családjának gyűjtőneve: molekulaszerkezetük jórészt magnézium-, szilícium-, oxigén- és hidrogénatomokból áll – leggyakoribb képviselőjüké, a szerpentinfélékhez tartozó, fehér azbesztnek is hívott krizotilé biztosan. Más, úgynevezett amfibol típusú azbesztfélék vasat (barna amozit), nátrium- és többféle vasiont (kék krokidolit), kalciumot (tremolit) vagy utóbbiak kombinációit (aktinolit, antofillit) is tartalmazzák. Közös jellegzetességük a szálas szerkezet: a vékony kőzetfonalak vastagsága jóval kisebb, mint az emberi hajé, a milliméter ezredrészénél is vékonyabbak, ennek megfelelően csupán mikroszkóp alatt láthatók. Más kérdés, hogy a szerpentinitrostok göndörödnek, míg az amfibolféléké inkább szögszerűek.
| Legkésőbb nyárra fölszámolják az egykori selypi cementgyár környékét évek óta veszélyeztető azbesztszennyezést – tájékoztatta a Népszabadságot Beneda Attila, a humántárca helyettes államtitkára. A kormány ugyanis szerdán zöld utat adott a terület megtisztításáról szóló javaslatnak. További részletek itt. |
Az azbesztet állítólag évezredek óta bányásszák eleink – őszintén szólva csak nehezen tudjuk elképzelni, mire használhatták virágkora, az alsó és középső Kádár-kor beköszönte előtt (erről később még szót ejtünk). Csodás karrierje értelmezhetetlen fantasztikus fizikai tulajdonságai nélkül. Nem nagyon vezeti az áramot, a hőt ennél is rosszabbul, kémiai ellenálló képessége pedig több mint figyelemreméltó: a lúgoknak majd’ minden azbesztfajta ellenáll, de egy részüket a savak sem marják meg. Épültek is sorra e csodamatériából a háztetők, tűzálló falak, és készültek szigetelések, tömítések és megannyi más háztartási és épületgépészeti tartozék. Használták magában, de más építőanyagokkal keverve is, a legjobb találmánynak talán a cementtel és vízzel alkotott elegye, azaz az eternit bizonyult. Kár, hogy neve ellenére ez sem tart örökké (erről lásd keretes írásunkat).
| ||
Az azbesztszálak, hiába vékonyabbak a hajszálnál is, remekül fonhatók, s az így létrejövő szerkezet – azt mondják – elég stabil, amíg el nem kezdjük darabolni, törni vagy lyukat fúrni bele. Sajnos a Magyarországon felhasznált azbeszt jó része „szórt”: ilyenkor az összetört anyagot vegyítik más szerkezetű anyagokkal (például cementtel), és így használják fel. Nem véletlen ez a megkülönböztetés, az eternitelemet beépítették ipari létesítményekbe, irodákba, szállodákba, sportcsarnokokba, iskolákba, óvodákba, illetve lakóépületekbe. E pillanatban is vagy 176 ezer négyzetméternyi, lakóingatlanok részét alkotó felület tartalmaz még azbesztet (e téren állítólag az észak-dunántúli lakótelepek vezetnek). De jutott azbesztszigetelés metrókocsikba, vasúti vagonokba – és persze megannyi járműbe is: ne gondoljuk, hogy valamennyit le is cserélték – csak a lakások teljes azbesztmentesítése 4,5 milliárd forint lenne.
A kőfalak leomlanak
Az azbesztet kezdetben kerámiák erősítésére, kőtáblák stabilizálására használták, de a perzsák már tűzálló ruhát is fontak azbesztrostokból. Az ásványtípus neve a régi görögöktől származik, azt jelenti: kiolthatatlan. Az elnevezés összefügghet azzal is, hogy azbesztet legnagyobb mennyiségben temetői mécsesek kanócaként használtak: úgy égett el a vékony rostok között a gyertyák anyaga, hogy a szál sértetlen maradt. A 19. századtól azután beindult az üzlet – ettől kezdve tömegesen használták. Jellemző, hogy az elmúlt 80 évben vagy háromezer termékbe került belőle. Tűzálló burkolatok és szigetelőfalak, beton építőelemek, hő-, tűz- és saválló tömítések, cső- és mennyezetburkolatok – sorolhatnánk korunk veszélyforrásait. Jellemző, hogy Nagy-Britanniában még ma is a házak fele tartalmaz azbesztet. Pedig már ifj. Plinius, a jeles ókori szakíró is sejtette, hogy valami baj van vele: ő írt először a rómaiak azbesztbányáiban dolgozók súlyos betegségeiről. Az orvostudomány először 1924-ben igazolt egy ehhez köthető halálesetet: Nellie Kershaw, a 32 éves munkásnő már biztosan azbesztózisban vesztette életét (mint alighanem sok-sok sorstársa az ezt megelőző évtizedekben).
Az a botrányos, hogy az első esetet követő orvosi vizsgálatok eredményei a harmincas évektől ismertek voltak, ennek dacára évtizedekig nem léptek semmit az érintett kormányzatok, s kevésbé érthetetlen módon az azbesztipar képviselői. A káros hatások felfedezése után még tömegével építették be, például a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba: a szörnyű terrorcselekmény nyomán más méreganyagokkal együtt ezer tonna azbeszt kerülhetett New York levegőjébe – a mentőcsapatok tagjai között már most is átlagon felüli a halálozási ráta.
A vállalatok és az államok hanyagságát látva nem is csoda, hogy az utóbbi évtizedekben világszerte perek sorozata indult, s ettől nem teljesen függetlenül a nyolcvanas évek elejére az azbesztipari vállalkozások fele csődöt jelentett. Érdekes tény, hogy az Egyesült Államok máig sem tiltotta meg teljes mértékben az azbeszt forgalmazását és felhasználását, dacára, hogy egyes becslések szerint évente tízezer amerikai hal meg azbeszt kiváltotta betegségekben!
| ||
Az azbesztszálak, amikor a légrendszeren keresztül a szervezetbe, egészen pontosan a tüdőbe és környezetébe kerülnek, alattomos módon belefúródnak a lágy szövetekbe: az így kialakult krónikus és gyógyíthatatlan, állandó légszomjat okozó gyulladásos tüneteket hívják azbesztózisnak. Némiképpen rejtélyesebb, miként vált ki az azbeszt mell- és gyomorhártya-daganatokat – ahogy a harmincas évek óta hívják őket: mezoteliómát, illetve tüdőrákot. Ezért ugyanis hangsúlyozottan nem a szálak kémiai összetétele a felelős. A legvalószínűbb magyarázatok az azbesztszálak által okozott fizikai sérülésnek, illetve a rendkívül vékony, nanoméretű szálak által kiváltott, nem kívánt sejtingerületnek, a jelcsatornákra gyakorolt hatásnak tulajdonítják az azbeszt karcinogén természetét. A diagnózis körüli kételyek elhárítása további alapos klinikai vizsgálatokat igényel a közeljövőben. Az biztos, hogy a megbetegedések, különösen a daganatok hosszú, sokszor több évtizedes lappangás, lassú kifejlődés után jelentkeznek. Nem elég tehát betiltani az azbeszt használatát ahhoz, hogy eltűnjenek a vele kapcsolatos egészségi panaszok. Hollandiában is három évtizeddel a technológia betiltása után, a kilencvenes évektől ugrott meg a gyanítottan ehhez köthető megbetegedések száma. Magyarországon ennek megfelelően a 2030-as években jelentkezhet a csúcspont, tekintve, hogy nálunk némi késéssel csak 2005-től (az EU-ban 2002-től) tiltották meg végleg építőipari felhasználását – egyes azbesztfajták már 1992-től, illetve 2001-től tilalom alá estek. Azóta nálunk is vannak szigorú, egészségügyi miniszteri rendeletekben lefektetett szabályok: ilyen munkát csak megfelelő szakértelemmel és védőruházattal volna szabad végezni, de mint szomorú példák mutatják, nem mindig így történik.
S ne higgyük, hogy mindezek után leállt volna az azbesztbányászat: 2009-ben kétmillió tonnát bányásztak belőle – ennek a felét az oroszok, amit Kína, Brazília és Kazahsztán követett a rendre felelős környezeti magatartást mutató s a riogatásnak be nem dőlő országok listáján. Kanada a kilencvenes évek végén még kézzel-lábbal tiltakozott az azbeszttilalom ellen – nem is csoda: az első modern azbesztbánya Québecben nyílt még 1870-ben, s később több száz lelőhelyen termelték ki az ásványt. Még öt éve is előkelő helyen szerepeltek a bányászati rangsorban, ám 2011-ben a québeci tartományi kormányzat bezáratta a még működő két bányát is.
| A szörnyű selypi példa A Heves megyei Lőrinci északi "városrészében", Selypen 1971-től 2004-ig gyártottak azbeszttartalmú eternitelemeket (ez nagyjából azbeszt és cement, víz hozzáadásával készül). A gyárat 10 éve zárták be, s némi kapásból szakszerűtlen bontogatás után tavaly nyáron (nagy előrelátásról tanúságot téve) felrobbantották – amely eljárás gyökeresen szembement az azbesztmentesítés alapelveivel. A Népszabadság beszámolója szerint a helybéliek úgy emlékeznek az eseményre, hogy méteres porfelhő borította be a települést és környékét, ráadásul az eseményt bárki végignézhette mindenféle védőruha nélkül (mondjuk, abszurd is lett volna elképzelni, amint a környékbeliek szkafanderben nézik végig régi munkahelyük végső pusztulását). Márpedig a gyárból visszamaradt törmelék súlyosan környezetszennyező, veszélyes hulladék: az azbesztszálakban gazdag port hordja-viszi a szél. Több mint 26 ezer tonna törmelék fekszik azóta is a helyszínen – az ártalmatlanításról, no meg az elszállításról több javaslat is született: ötletek vannak, de addig is arat az azbeszt. A szálló pornak tulajdonítják a Lőrinciben és környékén tavaly óta nagy számban előforduló mellhártyagyulladásos megbetegedéseket. A gyanú szerint az azbeszt volna felelős a 2006 és 2012 között mellhártyadaganatban elhunyt 14 környékbeli (a gyár öt kilométeres sugarú környezetén belül lakó személy) haláláért – ha így is volna, ők vélhetően a gyár működése közben szenvedhettek súlyos azbesztszennyezést. A mellhártyadaganatot az azbesztnek szokás tulajdonítani: a környéken való előfordulásának gyakorisága (egyes becslések szerint) az országos átlag több mint harmincszorosa. Mivel a mellékhatások között a mezotelióma (a mell- és hashártyarák) mellett az azbesztózis is megjelent, kétség sem férhet hozzá, hogy újra a régi kártevő ügyködik a levegőben. Természetesen ismét az emberi felelőtlenség, hanyagság és tehetetlenség következményeként. Az már a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség jelentéséből derült ki, hogy nem elég az óvodát, iskolát ellepő por, a helybéliek egy része (kitalálhatóan a legrosszabb sorsúak) gyűjtögethettek is a bontási területen (s ezt senki meg nem tiltotta nekik), a talált azbeszttartalmú darabokat pedig beépítették saját hajlékukba. Nem ártana tehát azt is átvizsgálni – de lefogadjuk, erre nem mostanában kerül sor. Állítólag az ügyben már lobbizik a Balog, Fazekas, Varga minisztertrió is – jókora késéssel, hiszen a szennyeződésről már fél évtizede tudnak az illetékes hatóságok. Akadnak, akiknek ezt már nincs türelmük kivárni: nyolc beteg nyár óta az államot perli összesen 450 millió forintra. Budapest is tele van azbeszttartalmú épületekkel, melyekből leginkább bontás során szabadulnak fel a sunyin szálló szilikátszálak. A régi Budapest Sportcsarnokot például úgy bontották el 2001-ben, hogy még a munkában részt vevőknek is csak utólag árulták el: egy gigantikus azbeszthalmot takarítottak el. Amikor pedig 2009-ben a Népliget mellett bontották szét a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem régi laktanyaépületét, a Levegő Munkacsoport gyanúja szerint a szél még hónapokig hordhatta az azbeszttartalmú port – amiről elfelejtették értesíteni a környékbelieket. |
