NAPOZÓ melléklet - A fülcsengés anatómiája

Hallhatatlan hangok

Tudomány

Fesztiválozás közben azért nem árt vigyázni: a nagy hangerő árthat a fülnek. Ám akinek cseng, zúg a füle, annak nem biztos, hogy a hangfalakat kell hibáztatnia.

Mindannyian ismerjük a fülzúgás (tudományosan: tinnitus) tüneteit: búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hangot hallunk mindenféle észlelhető külső hangforrás hiányában is. Egy old­school szimbolista költő talán élvezné a kóbor hangok e cél és nyilvánvaló ok nélkül való áradását, ám ők kevesen vannak, annál többen, akik szenvednek e tünetektől. A fülzúgás ráadásul az okától is függően lehet egy- vagy kétoldali is, de sokszor a fejében érzi a beteg – mintha belülről szólna valami furcsa ipari zene, s nincs szomszéd, akihez át lehetne ez ügyben partvisnyéllel dörömbölni.

Fülzsír, gyógyszer, drog

A fülzúgás világjelenség és egyben magyar is: a hazai lakosság három–öt százalékát különösen súlyosan érinti. A tudomány szereti osztályozni a kellemetlen dolgokat, ennek megfelelően a fülzúgásnak is két formája létezik, akárcsak az idealizmusnak a kissé leegyszerűsítő metafilozófia szerint: van az objektív és a szubjektív. Az objektív fülzúgás az igazi szörnyűség, a természet vak keze által élő anyagból teremtett groovebox: ennek hangját nemcsak a beteg, de orvosa is hallhatja, hátterében általában izmok ritmusos összehúzódása vagy turbulens véráramlás áll. A szubjektív fülzúgás esetében, mely azért jóval gyakoribb, csak a beteg hallja a nem kívánt hangokat.

A fülzúgás önmagában nem betegség, csupán tünet, melynek okai igen szerteágazóak lehetnek – egy részük kifejezetten érinti azokat, akik merő passzióból, esetleg munkájuk miatt a kelleténél többet tartózkodnak hangos környezetben. Mert bizony a tartós, esetleg csak rövid ideig tartó, de túl intenzív zaj okozta halláskárosodás, mely érintheti egyik vagy mindkét fület, a fülcsengés egyik kiváltó oka. Emellett fülcsengést okozhat – a teljesség igénye nélkül – fülfertőzés, pláne szövődményként is jelentkező fülkürtgyulladás, szív- és érrendszeri betegség, a belső fül rohamokban jelentkező Ménière-betegsége, Arnold–Chiari-malformáció, hallószervi vagy agytumor, bizonyos gyógyászati beavatkozások, pajzsmirigy-alulműködés, esetleg nem is friss fejsérülés, sőt, túlzott mértékben termelődő és ki nem tisztuló fülzsír is.

Több gyógyszer is akad, amelynek szedése gyakori mellékhatásként fülcsengést, zúgást válthat ki: ezek között akadnak antibiotikumok, vízhajtók, kinin, de az aszpirin esetében ez gyakori, viszonylag sűrűn előforduló mellékhatás. Azt csak félve említenénk, pont a fesztiválokról szólva, hogy némely rekreációs célokból fogyasztott hallucinogén pszichedelikumok fülzúgást is kiváltanak – más részről a benzodiazepin típusú nyugtató, altató, szorongásoldó gyógyszerek elvonási tünetei között is előfordul a fülcsengés.

A szubjektív fülzúgás sokszor jár halláscsökkenéssel is: az ebben szenvedő betegek 90 százalékának idegi, 5 százalékának vezetéses halláscsökkenése van, és csupán a maradék 5 százalék rendelkezik normális hallásküszöbbel, de az állandó csengés-bongás miatt ők sem tudnak ennek felhőtlenül örülni. Vezetéses halláscsökkenés a külső vagy a középfül működésének károsodása miatt lép fel, idegi halláscsökkenés során pedig a belső fül vagy idegeinek a károsodása a kiváltó ok. Másik oldalról megközelítve: az időskori halláscsökkenés is gyakorta vezet fülcsengéses, zúgásos tünetekhez.

Mutasd a csecsnyúlványod!

A fülzúgás kezelése során a legfontosabb a diagnózis felállítása, ami a fej és a nyak együttes vizsgálatát magába foglaló fül-orr-gégészeti szakellátás keretében történik. Az orvos ilyenkor megvizsgálja a hallójáratot és a dobhártyát: a kérdés az, nem áll-e fülzsír, fertőzés vagy valamilyen alaki eltérés a panaszok hátterében. Ezt követően sztetoszkóppal ráhallgat a nyaki nagy erekre. Ha még mindig tanácstalan a szakorvos a tünetek eredete miatt, úgy további vizsgálatokkal egészül ki a diagnosztika: hangvillapróbák, Rinné- és a Weber-féle tesztek, tájéko­zódó jellegű vizsgálatok – ezek mind-mind a halláscsökkenés formájának és súlyosságának megítélésére használatosak. A Weber-teszt során a szakorvos a hangvillát a homlok közepére helyezi – ha a halláscsökkenés idegi, a hang ekkor a jobban halló fülben hallható; ha vezetéses, akkor a károsodott oldalon hallható hangosabban. A Rinné-teszt során a vizsgáló a hangvillát a csecsnyúlványra (a fülünk mögött tapintható csontos domborulatra), majd a fülünk elé helyezi. Vezetéses halláscsökkenésnél a csontvezetés erősebb, mint a légvezetés. Idegi halláscsökkenésben a légvezetés hangosabb, mint a csontvezetés.

Azután jöhet egy jó kis hallásvizsgálat, amely alatt a csengő fülű páciens hangszigetelt helyiségben foglal helyet: a küszöbhallás és a beszédértés vizsgálatával a halláscsökkenés formája, annak pontos mértéke, a tényleges halló­képesség határozható meg. De ezzel még nem úsztuk meg, mivel egzotikusabb esetekben (és a miénk miért ne lenne az?) hátravannak még a képalkotó vizsgálatok. Nyaki duplex UH-vizsgálattal vagy MR-angiográfiával a nyaki erek betegségei, CT- vagy MR-vizsgálatokkal a daganatok vagy az agytörzs rendellenességei diagnosztizálhatók. És nem árt vérünket adni a vizsgálatok sikeréért: a teljes vérképben a vérszegénység és anyagcsere-betegségek, speciális antitestvizsgálatokkal pedig a szifilisz és az immunrendszer szintén fülcsengést okozó betegségei zárhatók ki.

A megoldás

Néhány esetben a fülzúgás oka egyszerűen kezelhető: a fülzsír mosással eltávolítható, a nyaki erek rendellenességei és a daganatok kezelhetők, a hallószervre káros gyógyszerek (pél­dául arra érzékenyeknél az aszpirin) elhagyhatók, a fertőzések esetében pedig éppen hogy megfelelő antibiotikum-kúrára van szükségünk – remélhetőleg gyógy­szereink mellékhatásként nem okoznak maguk is csengést. A főleg időskorban jelentkező szubjektív fülzúgás kezelhető hallókészülékkel, vagy a hang elfedhetőségén alapuló maszkírozó berendezéssel, antidepresszáns gyógyszerekkel és speciális bio­feedback technikával, amely pozitív visszacsatolás útján, a zavar okainak, a kialakulás módjának tudatosítása által hat.

A legfontosabb azonban az életmód megváltoztatása: ilyenkor elő szokott jönni a dohányzás, ivás elhagyása, a kávéfogyasztás mérséklése – mintha csak a falnak beszélnének. A rendszeres nyaki torna a nyaki erek keringését javítja: ez mindenképp ajánlatos, akár headbang formájában is gyakorolható. A napjainkra általánossá váló zajszennyezés, a zajos környezet a fülzúgás kialakulásának alapvető rizikófaktora. Emiatt a megelőzés elsősorban a zajkárosodás kiküszöbölését jelentené: ehelyett korunk embere mégis a hangfalak körül tömörül. Munkahelyeken és sokszor hangos koncerteken, fesztiválokon is ajánlanánk megfelelő zajvédelmi eszközök, például erre érzékenyeknél méretre alakított szilikon füldugók alkalmazását, illetve otthoni környezetünk zajainak lehetőség szerinti minimalizálását. A középfül és a felső légutak gyulladásainak elkerülése szintén a megelőzés eszköze lehet – a fesztiválokon jelentős szerep jut bizonyos ökölszabályoknak (réteges öltözködés, higiéniai szabályok betartása), no meg a vakszerencsének.

Azt is szokták mondani, hogy a gyógyulás a fülzúgás okától és a beteg által adott érzelmi választól függ. Szubjektív fülzúgásnál a betegek háromnegyede nem is tartja fülzúgását elviselhetetlennek – esetükben a relaxációs technikák is segíthetnek, ha másban nem is, abban biztosan, hogy megszeressük e hangokat. A betegek egy százalékát azonban az állandó, erős zúgás teljes testi-lelki kimerülésbe kergeti, nemritkán öngyilkossági gondolatokat is ébreszt bennük. Akin semmi más sem segít, az gyakorta fordul az alternatív medicina kínálatához. A C-, az E- és a B-vitaminok, a kalcium, a kálium, a magnézium és az esszenciális zsírsavak fogyasztása ártani talán nem fog, sőt szinte biztosan használnak is, talán még a fülzúgáson is segítenek. Egyesek szerint a zsírszegény diéta – a zsírok és a koleszterin bevitelének csökkentésével – javít a belső fül keringésén, mások szerint ez csupán korunk babonája. A ginkgo biloba serkenti az agyi keringést, ám sajnos arról nem tud a természetéből fakadóan korlátolt orvostudomány, hogy elmulasztaná a fülzúgást. Szakszerűen alkalmazott akupunktúra (és e pillanatban már égnek is állt a szkeptikus tudósok haja) állítólag csökkentheti a fülzúgás erősségét, sőt a homeopátiának is megvannak maga fülcsengés elleni szerei. De ha már minden egyéb ötletünk elfogyott, esetleg választhatjuk valamelyik, a normáltudomány javasolta ésszerűbb metódust is, de legalábbis kimosathatjuk a fülünket.

hogyan hallunk?

A hang levegőben vagy vízben hullámként, tehát ritkulások és sűrűsödések formájában terjed. Ezeket a hullámokat a külső fül összegyűjti, és a dobhártya felé továbbítja. A dobhártya másik oldalához kapcsolódó hallócsontlánc (a kalapács, az üllő és a kengyel) továbbítja a rezgéseket az ovális ablakhoz, miközben azok amplitúdóját körülbelül hússzorosára növeli. A belső fül folyadékterében (endolimfa), a Corti-féle szervben a hullámok energiamaximumai állóhullámokat alakítanak ki (hasonlóan ahhoz, ahogy állóhullámok keletkezhetnek egy rezgő kávéscsésze belsejében). Az állóhullámok kialakulási helyei a bejutó hang frekvenciájától függenek, ezeket sok ezer apró idegvégződés érzékeli és továbbítja agyunk felé, amely hangokként érzékeli őket. A hang tehát a levegőben terjedve a külső hallójáratból a hallócsontokon keresztül jut a belső fül folyadékterébe. A rezgések ott idegi kisülésekké alakulnak, amelyek az idegek közvetítésével az agyba jutnak, ahol hangokként értelmezzük őket. Számunkra igen fontos a hangintenzitás, melynek pszichoakusztikai megfelelőjét hangerőnek, illetve hangnyomásnak nevezzük, ennek egysége a sokszor emlegetett decibel (dB). A logaritmikus skálán mért decibel értéke egy viszonyszám, egy hányados tízes alapú logaritmusa (tízzel szorozva), azaz az önkényes referenciapont, a 0 dB sem jelent süket csöndet – akinek meg cseng a füle, annak a teljes külső hangtalanság is csak arra volna jó, hogy zavartalanabbul élvezheti a belső koncertet.
A hangerő 10 decibellel való csökkentése vagy növelése remekül érzékelhető – mind a fesztiválra, koncertekre járók, mind a környéken lakók számára, hiszen ez tízszeres különbség. Annyi biztos, hogy levegőben 85 decibel feletti hangnyomás már veszélyes lehet, ha pedig ez ismétlődően jelentkezik, az maradandó halláskárosodáshoz vezethet.

Neked ajánljuk