Idegenhonos halat véd az állam, kiakadt a kutató

  • narancs.hu
  • 2025. január 3.

Tudomány

Szendőfi Balázs emlékeztet, a Távol-Keletről behozott és szaporodó amur tönkreteszi az őshonos életközösségeket.

„Mindenféle fals híresztelésekkel ellentétben nem a kurta baing lett az év hala 2025-ben, hanem az amur. Pedig jelölt sem volt (nem is lehetne, mert nem őshonos), de hát ugye Magyarországon a halakért nem a haltani tudományok szakemberei, hanem a horgászok és az ő nagy testvérük, a MOHOSZ felel” – így kezdődik Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes elkeseredett bejegyzése a Budapest halai nevű Facebook-oldalon. 

A poszt utal a Magyar Haltani Társaság minden évben megrendezett internetes szavazására, amelyet az őshonos halfajok népszerűsítése érdekében indítottak.

Az amur Szibéria keleti felén és Kínában őshonos, 1963-ban telepítették be Magyarországra. Bebizonyosodott, hogy ez a faj nem csak jól érzi magát a hazai vizekben, de át is alakítja az életteret, eszi a vízinövényeket, tönkretéve őshonos életközösségeket.

A horgászok körében azonban népszerű, mert nagyon jól küzd a horgon, nagy élmény kifogni, főleg a nagyobb példányait.

Szendőfi azt teszi szóvá, hogy a 2025-re vonatkozó, állami szinten meghatározott horgászrend „példátlanul drasztikus védelemben részesíti” ezt az inváziós halfajt. A horgászok mostantól csak azokat az amurokat tarthatják meg, amelyek testhossza nagyobb 50 centiméternél, de kisebb 80 centiméternél.  A többit vissza kell engedni, élve. A kutató szerint ez szakszerűtlen és káros döntés volt.

Hiszen az új szabály szerint a nagy példányok is visszakerülnek a vízbe, tovább alakítják az életteret a maguk szája íze szerint. 

Szendőfi figyelmeztet, érdemes elgondolkodni azon, hogyan kerülhet a vizeinkbe 50 centiméternél kisebb amur, amikor a telepítése régóta tilos az uniós és a hazai jogszabályok alapján is. Szerinte úgy, hogy egyrészt annyira alkalmazkodott az itteni körülményekhez, hogy szaporodik, ő is látott amurívást. Másrészt valójában mégis telepítik országszerte, a horgászok kedvében járva, bár illegálisan. Ennek bizonyítására fotót is mellékel (ez a címlapképünk), amelyen az látszik, ahogy a csúszdán a pontyok mellett két amur is becsusszan egy tóba. Azt nem árulja el, hol készült a kép, de azt állítja, rengeteg ilyen felvétele van: „az egész országban ezt csinálják, sokszor a szakmailag felkészültebb középvezetők tudta nélkül, tógazdasági halászok és a halat szállító alkalmazottak magánakciójaként. Az amur letarol a vízben minden növényzetet, és a parton is, ameddig eléri. Ezzel az őshonos halaink ívóhelyét teljesen megszünteti. Ezért aztán »bevett« dolog, hogy a tógazda, akitől a halat rendelik, akkor is rak amurt a szállítmányba, ha a megrendelő nem kéri. Hiszen ha kevesebb ívóhely lesz az általa kezelt vízben, akkor kisebb lesz a természetes halszaporulat, így a következő évben is tógazdaságból rendelik majd a halat, s pörög a biznisz” – írja a kutató. 

Ezzel a jelenséggel az a gond, hogy hozzájárul ahhoz, hogy például az év halának megválasztott, tényleg eltűnőfélben lévő kurta baing és a társai idővel tényleg kivesszenek a hazai vizekből, de a még nagy számban élő, szintén növényzetre ívó őshonos fajok is hátrányt szenvednek, így a csuka, a vörösszárnyú keszeg, a sügér és a süllő.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.