Ez a sztori bejárta a világsajtót, tovább erősítve az Egyesült Államok mint "a" számítástechnikai szuperhatalom mítoszát: lám-lám, az amik elővigyázatlanul adnak el egy kisebb ruhásszekrénnyi mikrochipet, és néhány hónap múlva atomfegyvert húz elő belőle valami koszos harmadik világbeli rezsim. Pedig a dolog két okból is sztereotip baromságnak tűnik. Először is mert valódi robbantásokra van szükség előbb, hogy megkapjuk a szimulációhoz szükséges adatokat. A fejlett országok sem álltak le nukleáris fegyvereik tökéletesítésével az atomkísérletek beszüntetése óta: éppen ellenkezőleg, naponta többször is robbantanak valahol - pusztán matematikai műveletek formájában. Közhelyszámba menő megállapítás, hogy a Föld elpusztításához már régen elegendő atomfegyvert halmozott fel az emberiség a fegyverkezési verseny során, de ebből az is következik, hogy a számítógépes módszerrel előállított atomfegyverek veszélyessége nem fokozható: az öngyilkosnak is mindegy, hogy egy szimpla Parabellummal vagy rakétavetővel lövi fejbe magát. A korszerű atomfegyverek viszont esetleg még jól is jöhetnek, ha egy, a Földet fenyegető aszteroida elpusztítására lesz rájuk szükség - mint például a Deep Impact című filmben, amely sajna nem puszta fikció. Elfogadhatóbb tehát, ha szuperszámítógépek virtuális terében kísérleteznek atomhasadással, mint ha a rögvalóságban, vagyis a légkörben vagy a földfelszín alatt teszik ugyanezt.
Másrészt India már régen nincs rászorulva az Egyesült Államok technológiájára a számítástechnikában, éppen ellenkezőleg: az amerikai high-tech cégek az informatikai boom következtében előállott kínzó szakemberhiányt elsősorban a magasan képzett és olcsón dolgozó indiai számítástechnikusok importjával enyhítik. India ma az Egyesült Államok első számú szoftvergyarmata: évi tízmilliárd dollár értékben állítanak elő szoftvert az amerikai multik itt működő leányvállalatai, és magasan képzett indiai programozók tízezrei vállalnak munkát Amerikában fejvadászok közreműködésével. Anakronisztikus módon a most hatalomra jutott hindu nacionalisták kaserolják leginkább az új technológiákat: állítólag dollármilliókat szednek be a diaszpórában élő indiaiaktól egy webszerveren keresztül (http://www.rediff.com). Minden indiai nagyváros mellett kiépültek a techno-citynek nevezett külvárosok, a multik árnyékában felvirágzott a low-tech Bulletin Boardokon kommunikáló komputeres underground. Ami a szuperszámítógépeket illeti, India ezen a téren sem szorul importra: első saját szuperszámítógépét, a
Param 9000-et
a kilencvenes évek elején fejlesztette ki, méghozzá abból a tízmillió dollárból amelyet eredetileg egy hasonló kapacitású Cray vásárlására szánt, de az amerikai hatóságok - éppen az atomfegyver-szimuláció lehetősége miatt - megtagadták az exportengedélyt. A több mint két évig húzódó alkufolyamat eredménytelenségén felbőszülve India - a fejlődők közül egyedüliként - szuperszámítógép-fejlesztésbe fogott, amely olyan jól sikerült, hogy eredménye Amerikában is piacra került.
Az Egyesült Államoknak lassan tudomásul kell vennie, hogy nem sokra megy az exportkorlátozásokkal: a kriptográfiai (titkosító) technológiákra vonatkozó restrikció például több milliárd dolláros kárt okoz az amerikai cégeknek, miközben európai és ázsiai versenytársaik elhódítják előlük a most épülő piacot. A high-tech exportjának a korlátozása a korrupció melegágyát képezi: az orosz nukleáris kutatóintézetek is megszerezték a legújabb Silicon Graphics szuperszámítógépeket "környezetvédelmi" célra, a most kipattant "műholdgate" tárgya pedig Clinton elnök azon döntése, melyben egy műhold fellövésének erejéig felmentést adott a Kínát sújtó amerikai korlátozások alól. A kommunikációs műholdat a Loral Space and Communications építette: a cég elnöke az előző választások idején a Demokrata Párt egyik legjelentősebb szponzora volt, egy, a
műholdbizniszben
érdekelt kínai tábornok lánya pedig további százezer dollárral támogatta Clinton újraválasztását. Republikánus szenátorok egy csoportja és a CIA illetékesei szerint erős a gyanú, hogy Kína megpróbálta befolyásolni az 1996-os amerikai választások kimenetelét, és az sem elképzelhetetlen, hogy az érintett cégeken keresztül amerikai rakétatechnológia szivárgott Kínába, onnan pedig a szintén az atommal kacérkodó Pakisztánba.
A hálózatosodó világban gyakran még korrupcióra sincs szükség a megkívánt technológiák beszerzéséhez. "India képes tömegpusztító fegyverek előállítására, de nem képes megvédeni egy webszervert. A világ szerencsés, hogy mi jóindulatúak vagyunk" - nyilatkozta a Milw0rm nemzetközi számítógépkalóz-csapat egyik tagja, miután feltörték az indiai Bhadha Atomkutató Központ számítógép-rendszerét, és atomkísérlet-ellenes felhívást helyeztek el annak webszerverén (http://www.barc.ernet.in). A tizenéves fiatalokból álló csoport öt megabyte értékes adatot szerzett India atomfegyver-fejlesztési programjáról: "Megszereztük a fegyverek paramétereit és a kísérletek terveit" - jelentette ki az egyik kalóz egy anonim számítógépes interjú során. A központ számítógép-rendszerébe egy webszerveren keresztül jutottak be, és a megszerzett információ egy részével igazolták a betörést, amelyet később India is elismert. A Milw0rm nem kívánja felhasználni vagy értékesíteni a megszerzett adatokat: az atomkísérletek elleni tiltakozásukat juttatták kifejezésre az akcióval, és hasonló
információs támadásra
készülnek Pakisztán ellen is.
Az Egyesült Államok egy tudományban alázhatja bármikor porba a világ többi részét, és az a marketing. Amerikai cégek igen kifinomult módszerekkel tukmálnak közepes vagy kimondottan szar termékeket az emberiségre a gyorséttermi kajától a szoftverig. Csak egy aktuális példát említenék: mostanában került a kezembe egy Microsoft-sajtóanyag, melyből kiderül, hogy a Soros-féle Open Society Institute idén májusban a hazájában antitrösztperekkel sújtott szoftveróriással egy olyan egyezményt írt alá, amelynek értelmében a közép és kelet-európai országok Soros-alapítványai - az egyéb Microsoft-programokra vonatkozó csekély árengedményért cserébe - ezentúl elsősorban a Microsoft Internet Explorer böngészőprogramot használják, és azt adományozzák oktatási célra. Sztereotip baromságnak tűnik, de szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy a Soros-féle befektetési alapok feltehetően a káeurópai szoftverbeetetés költségének sokszorosát kaszálják majd a Microsoft-részvények árfolyamnyereségén.
- bodoky -
Géprombolás
Május végén különös fájl terjedt el néhány perc alatt az Internet szövevényeiben, majd badday.mpg néven azonnal elhíresült. Aki le tudja tölteni, vagy megkapta ajándékba, megcsodálhat egy pocakos amerikai tisztviselőt, amint irodájában egyszer csak elkezdi ököllel verni a billentyűzetet, majd a billentyűzettel a monitort, végül távozóban még belerúg a konzolba egy nagyot. A felvétel biztonsági kamerával készült, és annyira élethű a történés, hogy a pasasból egy csapásra elektronikus népi hős lett.
Mint később kiderült, a felvétel egy reklám CD-ROM-ról származik, amelyen egy biztonságtechnikai cég - megkérdőjelezhető jó szándékkal - tulajdonképpen azt óhajtotta demonstrálni az ügyfeleknek, mennyire hatékonyak az irodaketrecek felett elhelyezett kamerák a destruktív munkaerő kiszűrésében. Így egyből ki lehet rúgni azokat az alkalmazottakat, akik rongálják a vállalat tulajdonát. Az egyik ügyfél felfigyelt a megdöbbentő képsorokra, és attachmentben elpostázta egyik barátjának. A többit tudjuk, az már nettörténelem. Az információs társadalom krémje féltékenységgel vegyes kéjjel játssza le otthonaiban újra meg újra a fájlt. Többen drukkoltak is Vinnynek: na még egyet, na most üssed ott is, na rúgj bele! Szamizdatként forwardolták a csomagot virtuális ismerőseiknek, és egyre nagyobb vitákat gerjesztettek a beszélgetőcsatornákon. A paranoiás usereknek köszönhetően felbukkantak a konspirációs elméletek is. Június 5-én a Wall Street Journal tényfeltáró riportban derített fényt az igazságra. Ember nem volt, akit érdekelt.
Személyazonosságára azóta fény derült: Vinny Licciardy, a durangói Loronix Information Systems dolgozója a cyberludizmus első történelmi alakjává lépett elő. Szinte hihetetlen, hogy az átstrukturálódott agyú, gyermekded elektronikus társadalomnak ekkora igénye volt egy mesére, amelyben a pocaklovag kivégzi a szoftvernyelő bestiát. A hős feje felett máris glória lebeg, és a badday szó hallatán cinkosan összenéznek a netterek. Hányszor elképzelte az ember, hogy felcsap új hackernek, jégcsákánnyal töri fel a gépet, vajkéssel távolítja el darabonként a tápegységeket, nyílpuskával belezi ki az egeret egy-egy rossz nap végeredményeként. Mégis mélyen elnyomta magában a pusztításvágyat, hiszen, ha nem Fradi-drukker, jobb esetben erre szocializálódott. Ha elszállt a cikk, ha a főnök seggfej, ha túl sok az adat, ha komplikált a kód, ha multináci rabszolgák lettünk, azt mind-mind a család, a barát, a zebrapinty, a hajhagymák vagy az idegrendszer szenvedi meg, sosem a gép. Persze a gép sem tehet semmiről, de Vinny itten megmutatta, hogy a modern társadalomban eddig tabuként kezelt csoda igenis összetörhető.
