Hódsors Magyarországon: pörkölt vagy projektpartner

Itt járt Robin

Tudomány

A hód őshonos a Kárpát-medencében, de mivel vadászták, illetve zsugorodott az élettere, több mint száz évre eltűnt. A kilencvenes évek végén visszaszivárgott, telepítették is. Most van, ahol engedélyt adnak a gyérítésére, máshol viszont többhektáros vizes élőhely kialakításában segít.

A Bács-Kiskun megyei sajtó arról számolt be, hogy jelentős mennyiségű kárt okoztak a hódok a szikrai Holt-Tiszán, az Alpári-holtágnál és a lakiteleki Tőzegbányánál. A hódok megrágják, ki is döntik a part menti tíz-húsz éves fákat, amelyeket a horgászegyesület azért ültetett, hogy árnyékolják a horgászhelyeket. A károk miatt a tiszaalpári önkormányzat kérelmezte a hódok gyérítését. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság friss jogszabály alapján megadta az engedélyt olyan kikötésekkel, hogy tíznél több hódot nem szabad lelőni, a hódgyérítést március 15-ig be kell fejezni, és „kizárólag az az egyed lőhető ki, amelyik az élettevékenységével a kérelmező dokumentált adatai szerint akadályozza, illetve veszélyezteti a természetvédelmi érdeket is szolgáló tevékenység (őshonos, idős fák védelme) eredményességét”. Az engedélyezett tízből négyet már decemberben lelőttek, az elsőből pörköltet főztek. Aki evett belőle, azt mondta, a hús íze a borjúéhoz vagy a bárányéhoz hasonlít.

Az eurázsiai hód (Castor fiber) 1854-ig folyamatosan jelen volt Magyarországon: akkor Ács mellett, a Concó-pataknál látták az utolsó példányt. A 20. század 90-es éveiben ismét észlelték néhány helyen, Ausztria és Horvátország irányából tértek vissza hozzánk. A Szigetközben már stabil állománya élt, amikor a WWF Magyarország 1996-ban Gemencen elindította visszatelepítési programját. Az ezredfordulón folytatta a Hanságban, majd a Tiszán, a Dráván, és 2008-ban Tiszatarjánban fejezte be a munkát a természetvédő szervezet. Összesen 234, Bajorországból származó hódot engedett szabadon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."