Magyar Narancs: Miért keltette fel az érdeklődésüket a Wikipédia?
Kertész János: Az információ-kommunikációs technológia nemcsak átalakította mindennapjainkat, de hihetetlenül meg is növeli azokat a lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak az emberek közti együttműködéshez. Bennünket épp ez, a konfliktusok feloldódásának a technikája érdekelt. Ennek a paradigmatikus példája a Wikipédia. Amikor megvalósul egy ilyen kollaboratív környezet, mindenkinek az a célja, hogy létrejöjjön egy termék, de óhatatlanul kialakulnak nézetkülönbségek. Viszont a sikerhez ezek fel kell, hogy oldódjanak. Azt vizsgáltuk meg, hogy milyen szócikkek szerkesztése során alakulnak ki konfliktusok, ezek milyen típusúak, hogyan jönnek létre és hogyan múlnak el.
MN: Milyen módszert alkalmaztak?
KJ: Először is szükség volt egy olyan algoritmikus szűrőre, ami lehetővé tette a konfliktusos cikkek azonosítását. Definiáltunk egy mértéket, ami jelezte a szócikk vitatottságának fokát. Ezen a listán - nyilván nem váratlanul - előkelő helyre kerültek a vallási, a politikai, a történelmi, illetve a sporttal, a celebritásokkal kapcsolatos szócikkek. A kutatás több nyelven folyt, ebből pedig kiderült, hogy a vita tárgya kultúrafüggő is. A spanyolok a focin tudnak naphosszat vitatkozni, mi, magyarok a történelmi témákra vagyunk érzékenyek. A Wikipédia szerkezetének hála az is látszik, hogyan fejlődött a konfliktusosság, látszott a viták időbeli lefolyása.
Fotó: Bihari Ádám
MN: Tipizálhatók-e valamilyen módon ezek a konfliktusok?
KJ: Három kategóriába lehet sorolni a konfliktusos szócikkeket. Az elsőben a konfliktus kialakul, felfut, aztán feloldódik, és létrejön egy konszenzusos végeredmény. Máshol konfliktusok és békülések sorozatát látni. És végül vannak olyan szócikkek, amelyeket mi a permanens háború színtereinek nevezünk. Itt állandóan dúl a harc, és nem jut nyugvópontra a vita. Az is érdekes, hogy nemcsak a viták aktivitása nő meg az ilyen bejegyzéseknél, de a szerkesztői viselkedés is megváltozik, sokkal kevésbé lesz egységes. A megfigyeléseket a szokásos véleménydinamikai modell segítségével próbáltuk leírni. Kölcsönható egyedeket modelleztünk számítógépen. Egy folytonos véleményváltozót határoztunk meg, ami két szélsőség között vehet fel értékeket: a +1 a teljes elfogadás, a -1 a teljes elutasítás. Ha az egyedek véleményei olyanok, hogy egymás toleranciatartományába még beleférnek, akkor a vita során a két egyén véleménye közeledik egymáshoz. Ha kívül van ezen a tartományon, akkor hiába találkoznak és kommunikálnak, ügyet sem vetnek egymás véleményére. A Wikipédia esetében egyébként nemcsak egymásra hatnak az együttműködés résztvevői, de a közös produktum, a közösen szerkesztett szócikk is befolyásolja a vitatkozó feleket, visszahat rájuk.
MN: Ez a modell alkalmazható, mondjuk, a nemzetközi politika szabályaira is? Basar el-Asszad szír elnök egy kis számolás után egymásnak ugraszthatná fragmentált ellenzékét, Obama egy kockás füzetben kiszámolhatná a közel-keleti békét?
KJ: Nem szeretném azt az illúziót kelteni, hogy itt minden konfliktust modellezni tudunk, nem erről van szó. Én fizikus vagyok, ez a modell a probléma fizikusmegközelítése. De fontos az emberi komponens, az, hogy nagyon különbözőek vagyunk. Mindenkinek van egy sajátos attitűdje, toleranciája, ráadásul ez szituációtól függően tovább változhat. Ezt a fajta inhomogenitást ez a modell még nem tartalmazza, de nem nehéz beleépíteni, ezen dolgozunk.
MN: A modell logikája a játékelméletre emlékeztet.
KJ: Vannak közös vonások. Egy játékelméleti problémánál mindig van egy cél, melynek az eléréséhez a lehető legjobb megoldást keressük. A mi kutatásunkban viszont feltételekből kiindulva nézzük meg, hogy milyen a viselkedés, milyen eredmény alakul ki. A kutatás számos tapasztalata utal arra, hogyan lehetne befolyásolni a konfliktusok megszüntetését. Ha sokan vesznek részt a vitában, akkor nem meglepő módon könynyebben alakul ki nézeteltérés. A résztvevők számának növekedése ellenére azonban mégsem alakul ki anarchia. A Wikipédia önállóan fejlődő, önszerveződő rendszer, ahol szabályok vannak, de ezeket a szabályokat maguk a szerkesztők fogalmazzák meg. Kialakul egy spontán hierarchia is. A legalacsonyabb szintű szerkesztők csak egy változtatást próbálnak végrehajtani egy cikken, anélkül, hogy felhasználói fiókot nyitnának. Magasabb rangúak az azonosítóval rendelkező szerkesztők, azután az adminisztrátorok és így tovább. A magasabb rangú szerkesztőknek lefelé már van hatalmuk. Amikor eldurvul a vita, akkor a hierarchiában lejjebb állókat száműzhetik - időszakosan vagy végleg. A spontán kialakuló szabályrendszer elég jól megfelel a modell alapján tett megfigyeléseknek és a belőlük levont következtetéseknek. De a konfliktus feloldódhat az érdektelenségben is. Erre jó példa a Mohamed-karikatúra botrányáról írt szócikk, amely eleinte elképesztő aktivitást produkált, majd szépen elmúlt. A lépcsőzetes, sokkonfliktusos esetre Irán az egyik legjobb példa. Itt újra és újra felbukkan egy probléma, ami beindítja a vitát, majd egy ideig csend van, aztán újra felszínre kerül a téma és így tovább. Megint hozzá kell tennem, annak, hogy egy probléma fellángol, sokféle oka lehet. Az alapprobléma Irán esetében mindig ugyanaz, de az apropó állandóan változik - az elnök egy kijelentése vagy egy elutasító válasz a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felé... Ugyanakkor előfordul az is, hogy mindig ugyanazon vitatkoznak az emberek, hiszen vannak témák, amiktől nem tudnak elszakadni. Ilyen a vallás: a legvitatottabb szócikkek közé tartozik Jézus és Mohamed. A kérdés ráadásul univerzális, ezek szinte minden általunk vizsgált nyelven konfliktusos oldalak. Vannak kedvenc elvont témák is, mint az eutanázia vagy az abortusz, melyek szintén rengeteg vitát szülnek.
De előfordul az is, hogy a forró téma és a vitakörnyezet ellenére sem alakul ki konfliktus. Együttműködtünk egy varsói csoporttal, tagjai kísérleteket végeztek. Ösz-szegyűjtöttek egyetemi hallgatókat, akiknek már előzetesen vizsgálták az attitűdjeit. Bedobták nekik vitatémaként a párkapcsolatok kérdését, ami Lengyelországban híresen érzékeny terület, természetesen a nemi orientációval kapcsolatos vonatkozásokat is értve alatta. A kísérlet résztvevőinek csekély javadalmazást is ígértek. Úgy gondolták, minden feltétel adott ahhoz, hogy a konfliktus kialakuljon. Nos, nem alakult ki. Sőt, a hallgatók nagyon hamar megtalálták a konszenzust, ami azt mutatja, hogy a motiváció - ebben az esetben a pénz - alapvető fontosságú az ilyen helyzetekben. Ellenben amikor a Wikipédián dolgozik valaki, akkor semmiféle anyagi motivációja nincsen, egyedül az ösztönzi, hogy az ő véleménye legyen domináns. A javadalmazás ellenében dolgozó hallgatók a munkát minimalizálták a konszenzuskereséssel. Tehát nem mindegy, milyen feltételek között kell a véleményt kifejteni.
MN: Vizsgálták, hogy a vélemények ütközése során hogyan változik a felek attitűdje?
KJ: Igen. Azt a szövegek elemzésénél is vizsgálni lehet, hogy milyen hangulatot váltanak ki egyes szavak. A Twitteren figyelhető meg a legjobban, hogy a rövid üzenetek milyen reakciókat kapnak, és ebből messzemenő következtetéseket lehet levonni, akár tőzsdei előrejelzés is lehet belőle. Mi azt vizsgáltuk, hogy a békés és a konfliktusos cikkek vitás oldalainál hogyan változik a nyelvezet. Konfliktusos helyzetben mindig leegyszerűsödik a szóhasználat, elegendő csak a hazai politika nyelvi színvonalára utalni. Ez a pszichológiai jelenség a Wikipédián is megfigyelhető. A diszkussziós oldalaknak, ahol a szócikkek szerkesztéséről zajló vita folyik, egyébként is alacsonyabb a nyelvi komplexitása, mint magának a cikkeknek, de az egyszerűsödés csak fokozódik viták esetén.
MN: Mennyiben különbözik egymástól az országok "wiki-kultúrája"?
KJ: Az angol nyelvű Wikipédia egyértelműen kimagaslik, nagyjából négymillió szócikk létezik angol nyelven, s ez a szám állandóan nő. A következő a német, alig harmadennyi szócikkel. De a Wikipédia fejlődése nem egyenletes. Az elején robbanásszerűen növekedett, itt volt a világ, meg kellett hódítani. Mára rengeteg témát feldolgoztak, és ez meglátszik a növekedési sebességen meg a szerkesztők számának a változásán is. Van, aki már aggódik, hogy a kezdeti lelkesedés kezd eltűnni. Új témák mindig lesznek, de az elején tapasztalt robbanás soha nem fog visszatérni. Nagyon sok olyan szócikk van, ami igazából nem is az, csak töredék, csonk. A wikipedia.hu például egy alsó középkategóriás wiki, de a magyarul beszélők számához képest ez még így is nagyon szép eredmény. A kutatásban részt vevő Kornai András kollégám elmélete szerint egy nyelv túlélési esélye a digitális korszakban egyebek mellett a Wikipédiája fejlettségén is mérhető. A magyar ennek alapján körülbelül ott van, ahol még van esély.
MN: Miért a német következik az angol után? Spanyolul például sokkal többen beszélnek, mint németül.
KJ: Érdekes kérdés, hogy ki írja a Wikipédiát. Elemeztük a szerkesztői bejegyzések időpontjait. Éjfél és hajnali 5 között nem nagyon szerkesztenek az emberek. A német Wikipédiát nyilvánvalóan a németek, az osztrákok és a svájciak írják. Az angol Wikipédiánál ez már összetettebb kérdés, hiszen például Anglia, az Egyesült Államok és Ausztrália viszonylag messze van egymástól, ráadásul angolul sok nem angol anyanyelvű is szerkeszt. Mi azt feltételeztük, hogy az angol Wikipédia túlnyomórészt az amerikaiak műve, de nem így van. Fele-fele részben amerikaiak és európaiak írják. És nem minden a mennyiség, a spanyolnál a latin-amerikai "hozzájárulás" a szócikkekhez jóval alacsonyabb, mint ahogy az a népesség számából adódna, ez pedig nem elég ahhoz, hogy a szorgalmas és pontos németeket legyőzzék.
MN: A résztvevők számának robbanása hogyan befolyásolja a globális vita kultúráját, formáját, tartalmát?
KJ: Ha több a szerkesztő, akkor több a konfliktus is. De ha egyenként megnézzük a konfliktusok természetrajzát, látszik, hogy ez is egy hálózat. Ki kinek a szövegét változtatja meg, változtatja vissza - ez lényeges faktor volt az általunk használt számításokban is, mivel ennek alapján ábrázolni lehet a szerkesztők hálózatát egy adott cikkhez. Vannak kulcsfigurák, akik a táborokat vezetik, de viszonylag kevesen. Az igazi, hosszadalmas, sok embert megmozgató konfliktusok néhány kulcsfigurán múlnak, ami valószínűleg a Wikipédián túlmutató általánosabb érvényű tanulság is. Ahogy a szerkesztés szabályai önszerveződően hierarchiát hoztak létre, úgy egy adott cikknek a szerkesztése, a konfliktus maga is egy hierarchát eredményez. A hierarchia spontán megjelenése sok esetben megfigyelhető ebben a rendszerben, talán gyakrabban, mint a való világban.
MN: Hogyan tovább?
KJ: Mindenképp folytatni szeretnénk a kutatást. Én lelkes híve vagyok a Wikipédiának, fantasztikus XXI. századi produktumnak tartom. A pontossága vetekszik az Encyclopedia Britannicáéval - döbbenetes, hogy a tömeg bölcsessége milyen színvonalat képes előállítani, de ebben nagyon fontos szerepe van a spontán hierarchiának. Enélkül nem menne, mert rengeteg a vandalizmus, a szócikkekbe beleszerkesztett szándékos, néha vicces hazugság. Szerkesztők nélkül káosz lenne az egész, tehát valamiféle hierarchia kell. Persze kérdéses ennek a mértéke. A merev hierarchia a fejlődést gátolja, a gyenge káoszhoz vezet. Számomra különösen érdekes a hatalmi felépítés spontán kialakulása: mi ennek az optimális mértéke, és ezt a kérdést lehet-e egy ilyen modellel vizsgálni. Az eredmények felhasználása pedig széles körű lehet, hiszen e probléma mindenhol előfordul a vállalatszervezéstől egészen a politikáig.
NévjegyAz ELTE fizikus szakán végzett, majd a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai Kutatóintézetében dolgozott. 1992-től a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Karának Fizikai Intézeténél folytatta, 2001-2012-ig a Műegyetem fizikai intézetének igazgatója volt. 2012-ben a Közép-európai Egyetem (CEU) Hálózattudományi Központjának professzora lett. Fő kutatási területe a statisztikus fizika, ami "a részecskék nagy számából eredő tulajdonságokat vizsgálja". Területének nagy lökést adott, hogy felfedezték: az egymással kölcsönhatásban álló egységekről tanultak a fizikánál sokkal szélesebb körben alkalmazhatók, például a pénzügyi rendszerek működése vagy a konfliktuselmélet terén is. |
