Az átlagember, mi tagadás, ritkán gondol a pillangókra, pláne lepkére - utóbbiból nagyjából kettőt ismer, azokat is hernyókori rémtetteiről: a ruhamoly a télikabátot zabálja fel, a káposztalepke a gyomrunknak oly kedves haszonnövényeket.
Egy pille álma
Pedig van mit csodálni a pillangókon. A Lepidoptera rendbe tartozó rovarok életük során lenyűgöző átváltozáson esnek át: a kétes alapokon álló, naiv esztétikai szemlélet számára ocsmánynak tűnő, levélzabáló hernyóként élik le életük jó részét, majd bebábozódnak, s tarka (esetleg monokróm) lepkeként születnek újra. De mint tudjuk, a csillogásnak ára van, s a glamour nem tart örökké: némi táplálkozás és szaporodás után a kis színes rovarok bódultan hullanak a fénybe vagy az enyészetbe.
A szadista kisgyerekek tudják a legjobban, hogy lepkék alapállapotban két pár szárnnyal rendelkeznek, melyeket pikkelyek fednek, tele kémiai festékanyagokkal, amit tovább bolondít a kis festékpatronok rétegződése, s ez alkalmanként kifejezetten fémes színeket kölcsönöz nekik. Az emberiség nem kis része bolondul a pillangók rövid távú, ám spiritusz és gombostű segítségével konzerválható szépségéért - másokat viszont kifejezetten taszít e gyűjteményalkotó düh s a hozzá tartozó hóhértechnika. Nos, az ő szórakoztatásukat szolgálja a Természettudományi Múzeum legújabb interaktív kiállítása, ahol élő tajvani pillangókkal találkozhat a látogató. Megfelelő öltözék (eláruljuk: sárga ruha!) viselésével elérhetjük Süsü, a sárkány legszebb álmát, s akár kisebb lepkekompánia verdesheti szárnyait a vállunkon s a kezünkön. A projekt amiatt is egyedülálló, hogy nem kifejlett lepkéket, hanem bábokat hozattak egyenesen a Tajvani Állat- és Növénykertből: az első féltucatnyi báb január 12-én érkezett meg - plusz 17 fokos melegből és 60 százalékos páratartalomból indultak, s jól megérkeztek az itteni mínusz 15-be. Természetesen ebből semmit sem éreztek, elvégre tökéletes lepkeházat rendeztek be számukra, ahol a megfelelő hőmérséklet és páratartalom beállításával legalább a létfontosságú fizikai paramétereket sikerült számukra szimulálni.
Az elsőként kikelt pionírok a csíkos danaiszok Dél-Ázsia-szerte elterjedt fajához tartoznak. Vörös-fekete színűk figyelmeztetés az egzotikus, színes ételekre vágyó gourmand ragadozók számára: vigyázat, mérgező vagyok! A mérget amúgy a legtöbb pillangó, a magyarságra nem jellemző, gondos előrelátással, még ifjú hernyó korában gyűjti össze és raktározza el, hogy gyomorgörcsben forduljon fel minden állat, amely kifejlett pillangóként felzabálja.
A lepke metamorfózisa lenyűgöző, többhetes folyamat. A múzeum honlapján is olvasható érzékletes leírás szerint a hernyókból előbb jádezöld, aranyszegélyes bábok lesznek, melyek utóbb befeketednek, s a végül átlátszóvá váló burokból percek alatt bújnak ki az ideális esetben életerős lepkék.
A sikeres teszt nyomán újabb adag tajvani báb érkezett - nem kevesebb mint tizenhét faj példányát figyelhetjük meg báb- és gondtalannak tűnő pillangólét közben. A pöttyös-csíkos danaiszok mellett figyelmet érdemelnek az élénk narancssárga szárnycsúcsokkal tüntető tajvani suránok, a lenyűgöző Atlasz-pávaszemek, meg a kissé denevérszerű mozgású, mind küllemükben, mind nevükben a dark/goth szubkultúrát felidéző farkasalma-boszinkók. De említhetnénk az összeset - gyönyörű példányokkal találkozhat az érdeklődő publikum.
A lepkék szigete
Tajvan, illetve régebbi nevén Formosa hosszú ideig csupán elfoglalandó objektumként érdekelte a szokás szerint szűk látókörű hatalmakat, ám a XX. század elejére kiderült, hogy a sziget élővilága is páratlan - s különösen sok sajátos, csak itt élő pillangófaj, illetve alfaj található itt. A rovargyűjtés úttörői közé tartozott a német Sauter, akinek filmre kívánkozó, izgalmas, ámde mégis tragikus sorsáról szívszorító leírás olvasható a kiállítás zömét adó informatív nagy tárlóban. Sauter, mielőtt korai vaksága ebben meggátolta volna, mérhetetlen mennyiségű konzervált rovarral látta el a berlini és a budapesti múzeum gyűjteményeit. Sajnos az általa összegyűjtött négyezer darabos légygyűjtemény, mintegy az aktív élet hiábavalóságának példájaként, leégett az 1956-os harcok során, ám még így is számtalan gyűjteményi darab őrzi a szorgalmas entomológus keze nyomát - megannyi precízen elhelyezett gombostű formájában. Tajvan hosszú ideig a notórius rovardílerek fő célállomása volt, akik szisztematikusan lerabolták a sziget lepkeállományát - míg a helyi hatóságok meg nem elégelték a pillangópusztító ámokfutást. Manapság számos, amúgy ritka fajt tudatosan tenyésztenek mesterséges körülmények között, hogy ezzel verjék le az árakat.
A magyar kutatók először a kilencvenes évek közepén jutottak el Tajvanra - s hogy volt miért odamenni (továbbá rendszeresen visszatérni), arról a pillangóházon kívül a már említett, rendkívül informatív kiállítás tanúskodik. Ebből kiderül, hogy Tajvan szigete geológiai, klimatikus és növényföldrajzi aspektusból is a határon terül el. Egyrészt az Eurázsiai és Filippinó tektonikus lemez határán, a nedves szubtrópusi és trópusi klímaövezet átmenetében (s a magas hegyvidék miatt belső övezetességgel), ráadásul mind a flóra, mind a fauna tekintetében átmenet a szárazföldi Kína és Délkelet-Ázsia, mindenekelőtt a Fülöp-szigetek között. E fajgazdagság fényképek, préselt növények és konzervált állatok (közöttük spirituszból figyelő viperák és ezerlábúak) képében köszön vissza a látogatónak.
A kiállítás április 30-ig tekinthető meg.
