Nyárra lett igazán téma az utóbbi hónapok tömeges méhpusztulása. Felelős még nincs, de a méhek továbbra sincsenek biztonságban.
Sokáig úgy tűnhetett a gyanútlan megfigyelő számára, hogy Magyarországot nem vagy csak korlátozottan érinti a házi méhek világszerte tapasztalható tömeges pusztulása. Eközben már tavaly is a házi méhállomány 30-40 százalékának elvesztéséről beszélt Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vezetője, most augusztus elején pedig már úgy fogalmazott az InfoRádióban, hogy az idén már a méhcsaládok fele is odaveszhetett – jelentős részben még a tavasz végén, de a méhpusztulás a nyáron is folytatódott. A valós számot számos okból nehéz megállapítani, de az idei veszteség mindenképpen komoly.
A tettes ismeretlen
Ront a helyzeten, hogy tavaly még csak-csak lehetett sejteni a tömeges pusztulás okát – a szokásosnál hidegebb tél viselte meg az állományokat, majd jött az ázsiai méhatka okozta fertőzés, ami megtizedelte a méhállományt –, az idén azonban tanácstalanok a szakemberek is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is vizsgálja a méhpusztulást, ám úgy tűnik, a napraforgó (amelynek virágzásával sokan összefüggésbe hozták a méhek pusztulását) nem tartalmazott nagy koncentrációjú méreganyagot, azaz hiányzik egy konkrét felelős molekula, amely a méhek tömeges halálához vezetett. Az elhullott méhek és táplálékuk gondos analízise, ökotoxikológiai vizsgálata heteket, hónapokat vehet igénybe, és természetesen emellett számításba kell venni más lehetséges, szintén a méhpusztuláshoz vezető okokat is.
Az sem egyértelmű ugyanis, hogy kémiai hatás okozta-e a méhek tömeges elhullását. Az egyik vélelmezhető felelős régóta ott van a célkeresztben. A gazdáknak ahhoz, hogy biztonságban tudják az elvetett magot, számos megelőző intézkedést kell tenniük: ezek egyike a vetőmagok csávázása, azaz egy vegyszeres kezelés, amitől a rovarkártevők csáprágója képletesen szólva majd jól beletörik a magvakba. Az egyik legnépszerűbb, nálunk kiterjedten alkalmazott vegyületcsaládot neonikotinoidoknak hívják. Rendkívül hatékony szerekről van szó, kár, hogy régóta élnek a gyanúperrel velük kapcsolatban: ártalmasak a beporzók egészségére, és ez alatt nem is csupán a háziasított mézelő méhekre kell gondolnunk, hanem a legalább ilyen fontos ökológiai (sőt, nemzetgazdasági) funkciót betöltő, vadon élő beporzókra, a vadméhekre és a poszméhekre is. A világban a szaporodó bizonyítékok hatására több régióban is próbálkoztak már a neonikotinoidok betiltásával. Ezeket a szereket az Európai Unió a velük szemben fennálló alapos gyanú alapján 2013-ban már két évre kivonatta a használatból, de jellemző, hogy Magyarország néhány év elteltével többször is kért egy-egy évre és egyre nagyobb területre derogációt, és indoklásként a rendkívüli hazai körülményekre is hivatkozott. Idén tavaszszal az EU, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) februárban kelt, a 2013 óta folytatott vizsgálatok eredményét tartalmazó jelentésére támaszkodva úgy döntött, hogy végleg kivonja a forgalomból a neonikotinoid vegyszereket, illetve csak üvegházi környezetben engedélyezi a használatukat. Márciusban az EU tagországainak többsége megszavazta a neonikotinoidok majdnem teljes körű tilalmát – négy ország szavazott a döntés ellen, közülük az egyik éppen Magyarország.
| ||
Kért és kapott
Hazánk hatalmas területek, több százezer hektár tekintetében (ahol jórészt monokulturális repce-, kukorica- és napraforgó-termesztés zajlik) kért és kapott az idei évre szükséghelyzeti eseti engedélyt (azaz derogációt), így nálunk az idén még biztosan nem jelentkezik a tilalom hatása, továbbra is rengeteg neonikotinoiddal kezelt vetőmag kerül a földbe. A gond az, hogy a tudományos kutatások sem egyértelműek abban a tekintetben, hogy a talajszinten feldúsult kemikáliák hogyan és milyen körülmények között jutnak el a növény edénynyalábjain keresztül egészen az ivarszervekig, a virágzatig. Előfordulhatott-e esetleg, hogy az átlagnál csapadékosabb időszak miatt a kritikus szintnél több került a virágzatba? A Science magazinban tavaly publikált (többek között Sárospataki Miklós ökológus részvételével zajlott) vizsgálatok szerint a neonikotinoidok úgynevezett szubletális hatásúak, azaz a velük való kapcsolat és kis dózisú bevitelük nyomán nem következik be azonnali, tömeges pusztulás. Ezzel szemben csökken a termékenység és a tájékozódóképesség, s ennek nyomán a következő nemzedék létszáma fog csökkenni, mondjuk, a rá következő évben. Az érintett beporzó rovarok között éppúgy vizsgálták a házi, mint a vadon élő méheket és a poszméheket, s mindegyiküknél hasonló hatások mutatkoztak. Ám a vizsgálatból az is kiderült, hogy a vegyszer hatása függ attól is, milyen általános egészségügyi állapotban vannak a méhkolóniák, s ebből a szempontból sem rózsás nálunk a helyzet.
A nagyüzemi vegyszerhasználat jellemzője, hogy ha egy szert kivesznek a pakliból, rögvest felváltják újabbakkal. A rendelkezésre álló adatok szerint (illetve agrárvezetőinknek a Greenpeace által összegyűjtött nyilatkozatai alapján) egyáltalán nem hatott negatívan a termésátlagokra, hogy a magyar gazdák pár évig nem használhattak neonikotinoid csávázószereket: 2014-ben és 2016-ban is rekordtermést takarítottak be. Eközben a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület megbízásából egy mezőgazdasági piackutató cég, a Kleffmann Group még 2016-ban szakértők bevonásával összeállított egy hatástanulmányt, amely az EU változó és szigorodó hatóanyag-engedélyezési gyakorlatának potenciális magyarországi hatásait vizsgálta. A tanulmány végkövetkeztetései szerint amennyiben a veszélyalapú szabályozási szemlélet uralomra jutása nyomán valamennyi tervezett szigorítás életbe lépne (és ebből a neonikotinoidok forgalomból való kivonása csak egy elem), akkor a termésátlagok radikális csökkenésével, akár 300-320 milliárd forintos ágazati bevételkieséssel és 50 ezer megszűnő munkahellyel kéne számolni.
Jöhet a csodaszer
A mostani ügyben megszólaló agrárvezetők, így például Nagy István agrárminiszter (aki civilben maga is méhész) gyakorta hivatkoznak arra, hogy a csávázószerek használatát a gazdák amúgy is intenzív talajkezeléssel (a termőföldbe juttatott méreg koncentrációjának fokozásával), illetve – ha túl sok kifejlett kártevő rovar jelentkezik – a még kiterjedtebb permetezéssel váltják ki, ami még a csávázásnál is jóval nagyobb fokú környezetterheléssel jár. Azt viszont a gazdáknak és érdekképviselőiknek is meg kéne érteniük, hogy értékes ipari haszonnövényeik sem hoznak majd magot, ha a beporzók tömegesen tűnnek el (ez a fentiek közül a repcére és a napraforgóra vonatkozik). Tehát a saját gazdasági érdeküket szolgálná, ha olyan földművelési technológiákat preferálnának, amelyek békén hagyják a beporzókat. (Különben marad a költségesebb mesterséges beporzás, vagy maradnak azok a haszonnövények, amelyeket a szél poroz be, mint az összes egyszikű gabonafélét).
Régóta rendelkezésre állnak olyan agrártechnológiák, amelyek fölöslegessé tehetik az amúgy is rengeteg járulékos kárt okozó vegyszeres csávázást. Idén februárban az Environmental Science and Pollution Research folyóiratban átfogó tanulmány foglalkozott a szisztematikusan használt rovarirtók biodiverzitásra és az ökoszisztémára gyakorolt hatásával – külön fejezetben tárgyalva a mezőgazdaságra gyakorolt hatást. A kutatók számos érvvel cáfolták, hogy a nagyüzemi peszticidek elhagyása gazdasági károkat okozna a termelőknek, és felvázolták a biológiai védekezés azon módszereit is, amelyekkel kiváltható a rovarirtó-alapú védekezés. A kártevők szaporodása gátolható szintetikus feromonokkal, terjedésük gátolható védőhálókkal, pusztíthatók biológiai módszerekkel és a természetben amúgy is előforduló inszekticid hatású vegyületekkel. A vetésforgó következetes alkalmazásával többnyire kiiktathatók a talajban áttelelő, egy-egy növényre specializált kártevők, és szintén sokat segítene, ha a kártevőknek ellenállóbb fajtákat termesztenének: ezek eleve kevesebb kémiai segítséget igényelnek.
A magyar gazdaság irányítói azonban egy egészen más csodaszerben hisznek. Nagy István miniszter a bizalomgerjesztően hangzó ciantraniliprol nevű hatóanyagtól, illetve az azt tartalmazó csávázószertől várja a repcetermesztők és a méhészek közötti érdekkonfliktus feloldását. A készítményt egyelőre még csak repcére lehet használni, a többi növényhez valami más kémiai megoldást kell választani. Mondjuk, neonikotinoidokat némi átmeneti derogáció árán. A derűlátást azonban egyelőre kár volna túlzásba vinni, az új hatóanyag ugyanis súlyosan mérgező a méhekre nézve, viszont vízben rosszul oldódik, nem illékony és a talajban is viszonylag gyorsan lebomlik, ami talán mérsékelheti a kártételét.
Minden árt
Százszázalékos biztonsággal nem állíthatjuk, hogy a neonikotinoidok vezettek hazánk (vagy akár Európa) háziméh-állományának megtizedelődéséhez. De még a mostani méhkatasztrófáért sem biztos, hogy ezek a használatból remélhetőleg gyorsan kikerülő hatóanyagok és az ezeket látszólag nélkülözhetetlenné tevő monokultúrás növénytermesztés a fő felelősök. A konkurencia meglehetősen nagy, elvégre ott van a többi inszekticid (azaz rovarölő hatású) kemikália, például a fipronil vagy a piretrin, ezek a hangyaporoknak is fontos összetevői, és a mezőgazdaságban is általánosan használatosak. Emellett a gombaölő szereket és a glifozátos gyomirtók hatását sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ráadásul érdemes azt is megvizsgálni, hogy ha egy-egy készítmény önmagában nem is fenyegeti a méhkolóniákat, de vajon mi történik, ha többfélét használnak egyszerre, rossz időpontban (például nappal), ráadásul az időjárási körülmények is szerencsétlenül alakulnak.
És ha már itt tartunk, az idei tömeges méhpusztulás mérlegelésénél érdemes számításba venni, hogy a nagyon későn, vagyis márciusban beköszöntött tél a már kinn tartózkodó méhállományokat is súlyosan érinthette, majd az ezt követő, hetek alatt bekövetkező felmelegedés és a gyakori nagy mennyiségű csapadék sem biztos, hogy jó hatással volt a kolóniák egészségére. Nem árt azzal sem számolni, hogy a Kárpát-medence klímájának egyelőre bizonytalan tendenciákat magában rejtő megváltozása sem feltétlenül fog kedvezni a méhkolóniák gyarapodásának. Ráadásul a vizsgálatoknak azt is tisztázniuk kell, nem fertőzhették-e meg kórokozók, illetve paraziták az akár az időjárástól, akár a kémiai kezelésektől legyengült állományokat. Annyi azonban talán ebből a felsorolásból is kiderült, hogy a méhek (mind a háziasítottak, mind a vadon élők) a földi ökoszisztéma egyik legsérülékenyebb, ezzel együtt beporzóként is nélkülözhetetlen szereplői. Jobban kellene vigyázni rájuk, még ha ez a pusztán rövid távú, szűk látókörű gazdasági racionalitás rovására is megy.
