Magyar Narancs: Amikor harmincegy helyszínen, összesen ötvenkét kilométeren elkezdik majd kotorni a Duna medrét Szob és a déli országhatár között, mi történik az élővilággal? Lehet ezt modellezni?
Szalma Elemér: Meg lehet vizsgálni élőben is. A Maroson régóta zajlik a homokkitermelés. Az ember azt gondolná, hogy ahol folyamatosan dolgozik a kotrógép, az állatvilágnak vége. Mi ezeket a helyeket tavaly tavasszal végignéztük halbiológusokkal. Azt tapasztaltuk, nincs különösebb hatása a marosi homok kitermelésének az élővilágra. Elkerülik a gépet, de ott van a közelben az összes jelölő faj. Tudnak alkalmazkodni: az élőhelyük folyamatosan változik, mert a folyókban nemcsak a víz folyik, hanem a hordalék is. A Maroson Klárafalvánál ez nagyon látványos. Aki ismeri azt a részt, bemehet a folyó közepére, a víz a térdéig ér – de megállni nem tud, mert folyamatosan mossa a víz a talpa alól a hordalékot. Nagymarosnál tényleg olyan a Duna, mint a Maros, csak nagyban. Többször végigmentem hajóval a Dunán, és a felső szakaszon ugyanolyan helyeket láttam, mint nálunk, a Maroson. Térdig érne a víz középen, ha meg lehetne benne állni. Nagyon erős a sodrása, ott még köveket sodor. A Duna osztrák szakaszán mérték, hogy a kavicshordalékba engedett jeladó évente 3 kilométert halad. Ez a hordalék dűnékben vándorol a mederben. A duzzasztók a vizet átengedik, a kavicsot azonban nem, így lejjebb a folyó egyre mélyebbre vájja magát. A 2014-ben készült A Duna, Európa gyöngyszeme című dokumentumfilmben látható, hogy Ausztriában nagy mennyiségű kavicsot markolnak ki a mederből a duzzasztók fölött, elszállítják és beleborítják a folyóba lejjebb. Így próbálják lassítani a mélyülést. Ez a munka folyamatos, sohasem fog véget érni. Ott is ott vannak a jelölő fajok. Ebből a szempontból érdemes megnézni Budapest vizeit is a Dunánál: jó néhány patak medrét kikövezték, hogy szép legyen, egyenes. Csodálatos módon mégsem tették tönkre ezzel, mert az élővilág megtalálta a helyét abban a környezetben. Nagyon értékes, védett fajok élnek a kikövezett, ronda medrekben. Felföldy Lajos (botanikus, hidrobiológus, [1920–2016] – B. A.) mondta, hogy a természetben nincsen jó vagy rossz, csak más. A hatvanas évekig a Duna gázlóit, ahol sekélyebb a víz, nálunk is kotorták a könnyebb hajózhatóság érdekében. Ez nemzetközi közlekedési útvonal, államközi egyezmények szabályozzák, nemcsak a víz minőségét, hanem a meder állapotát is. A kotrás olyan munka, mint az útfenntartás: ha kátyú keletkezik, betömik, hogy járható legyen. Ez egy folyamat, amelyhez hozzá lehet szokni.
MN: Az rendben van, hogy a hajókhoz alakítják a folyó medrét? Ennek nem fordítva kellene történnie?
SZE: Ez, hogy kisebb hajókat kellene használni, jópofa zöld ötlet. Az a baj vele, hogy aki felveti, nem vesz tudomást a rendszerről, amelybe beleképzeli. A Dunán megvan az az uszályméret, amellyel úgy lehet dolgozni, hogy tényleg megérje a vízi szállítást választani bizonyos áruk esetében, és ne a közútit. Lehet tudni, ehhez mekkora vízre, milyen mély mederre van szükség. És ha kisebb a víz, a hajót működtető társaság nem kisebb hajót készíttet, hanem kevesebb rakományt pakol föl, nem terheli meg annyira. A Duna – bármennyire is nem tetszik – ipari folyó.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
