Mécs László szerint a másik csapat, a Magyar Everest-Lhotse Expedíció (MELE) útvonala "kissé szigorú". ´k is a tibeti oldalról próbálkoznak - a csúcsra mászási engedélyek ára Kínában jóval kedvezőbb -, de az extrém nehézségű szikla- és függőleges jégmászó betétekkel tagolt, rossz hírű Kangshung Face néven ismert vonalon indulnak útra. Tervük szerint
a nagyvilágon elsőként
az Everest megmászása után közvetlenül átmennek még a 8501 méter magas Lhotse-csúcsra is úgy, hogy közben mindössze 7900 méterig ereszkednek alá. Ha sikerülne, akkora bravúr lenne, hogy a feljutó magyar hegymászók nevét a tábortüzek mellett sokáig áhítattal emlegetnék.
Dr. Nagy szerint a Klein Dávid nevével fémjelzett Lhotse-expedíciónak mind a beharangozott útiránya, mind az expedíció nevében is feltüntetett célkitűzése blöffnek tűnik. Az MMMEE szervezője a riválisok eddigi eredményeit boncolgatva - ketten tudnak maguk mögött hétezres hegyeket, egyikük pedig egy nyolcezres csúcsot - fogadni merne, hogy Kleinék csak a hírverés és a szponzorcsalogatás hatékonyságának érdekében dobták be a világcsúcskísérletet és a horror-útvonal ötletét a köztudatba, így nem lepődne meg, ha menet közben átsomfordálnának valamelyik bejáratottabb útvonalra, a Lhotsét pedig egyszerűen kihagynák.
Mászóberkekben szokatlan és sokakban visszatetszést keltő dinamikus reklám- és PR-tevékenységgel operáló, a pénz alkímiájában jártas Klein Dávid mászótársai vérmérséklet szerint kozmikus nyugalommal vagy erős felindulással fogadják a fenti vádakat. A Kangshung Face-t elmondásuk szerint egyáltalán nem nagyarcúságból vagy légypapír gyanánt tették ki az asztalra. Igaz, hogy technikailag sokkalta nehezebb útról van szó, és valóban nem akarnak az MMMEE magashegyi "M7-esén" följutni, de az Everest egyik fő rákfenéjének, az állandó erős északi- és monszunszeleknek kevésbé kitett helyen fognak mászni. Másrészt, mivel útjuk meredekebben ível, kalkulációjuk szerint kevesebb időt töltenek majd a 7500 méternél induló ún. "halálzónában". A kettős csúcsmászási kísérlettel kapcsolatban mégis óvatosan fogalmaznak, nem mulasztják el hozzáfűzni, az "amennyiben a körülmények engedik, megpróbáljuk" kissé egérútszagú kitételt.
"Nem vagyunk primadonna expedíció" - kapjuk Kleinéktől a választ a favoritok személyét puhatoló kérdésünkre, vagyis mindenkit egyformán csúcsesélyesnek tartva, nem a "mindenki egyért" alapon szerveződtek. Ugyanakkor eddigi eredményei alapján több szakmabeli szerint is a csapat legidősebb és legtapasztaltabb tagját, Várkonyi Zoltánt tartják egyedüli esélyesnek a feljutásra.
Amikor a kékestetői Dózsa síház gondnoka magáról megfeledkezve azt mondta a Mount Everestről; "az a hegy büntet", nagy igazságot fogalmazott meg. Különösen igaz ez a magyar expedíciókra, hiszen a csapatok
palackozott oxigén és serpák nélkül tervezik
a mutatványt. Persze egy ilyen akcióban éppen ez a kihívás, de a mászásetikai, pénzügyi (a palackos túra legalább tízmillió forinttal többe kerülne) és hagyományápolási szempontok mellett közrejátszik még az is, hogy a nemzetközi hegymászó szövetség 1998-as döntése értelmében csak a palack nélküli mászásokat írják a Mount Everest aranykönyvébe. (Igaz, mentésre mindenki vihet magával annyi oxigént, amivel épségben visszatérhet, és az is tény, hogy a csúcsra járások történetében eddig bejegyzett ezer megmászásnak mindössze alig több mint egytizedét hajtották végre garantáltan serpa- és oxigénmentesen.)
A palack nélküli mászáshoz kapcsolódik az ún. Everest-szindróma: a halálzónaként emlegetett 7500 méter feletti oxigénhiányos környezetben piszok nehéz összeszedetten gondolkodni. Hogy a veszélyek mellett odafönn a helyzet mennyire bizarr, jól mutatja, hogy állítólag az ételeknek - attól függően, hogy a főzéshez használt havat honnan gyűjtötték - árnyék vagy napfény ízűk van. Ez persze a legkevesebb. A halálzónában a hibázás esélye megsokszorozódik, és itt már sokan annyira szeretnének feljutni, hogy egészségi állapotukkal (agy- és tüdőödéma következhet be) nem törődve, inkább a halálba menetelnek, mintsem visszafordulnának. Egy szomorú statisztika: a Mount Everesten minden öt mászóból egy fennmarad a hegyen - örökre.
A média
hol az egyik, hol a másik
csapatról megfeledkezve kiáltotta ki valamelyik expedíciót egyedülálló vállalkozásnak, ami természetesen komoly, vérre menő rivalizálást sejtet. Ennek ellenére szó sincs valamiféle új, emberéleteket követelő Scott-Amudsen-párharc magyar változatáról. A MELE-csapat egyik tagja szerint "6000 méter felett versenyezzen az, akinek Mátyás király a keresztapja", de hasonlóképpen nyilatkoztak a másik csapat tagjai is. Persze mivel műholdas kapcsolat révén tudni fogják egymásról, ki hol tart, azért nem elképzelhetetlen egy kis versengés sem.
A legszebb mégis az volna, ha a két expedíció tagjai odafönt, a csúcson - amit Klein Dávidék másodikként a világon egyenesben akarnak közvetíteni - összefutnának, és megölelnék egymást, hisz mindannyian olyan magyar sportemberek, akik a dicsőség mellett a magas hegységek esztétikájáért, a küzdelem keserédes szépségéért és az oxigénhiányos állapot nyújtotta transzcendens élményekért vállalkoztak a kalandra. Közös vonás még a két társaságban, hogy pénztárcájukban a nagyobb címletek itt is, ott is az ISM-től származnak, mely egyformán 25-25 millió forinttal szponzorálta a mintegy 30-35 milliós büdzsével útra kelőket. (Egy amerikai expedíció ennek kb. kétszeresét költi el.) Kalandjaikat a www.explorers.hu (MELE) és a www.everest.freestart.hu (MMMEE) oldalakon követhetjük.
Linder Bálint
