Az egér tehát minden tőle telhetőt elkövet, hogy a ragadozó madaraknak jó legyen. A színvonalas ellátás érdekében fölöttébb szapora, meleg helyen egész évben dúsan tenyészik. Elvi, ideális körülmények között, papíron egérpapa és egérmama évente ezer egérgyerekkel ajándékozhatja meg a ragadozótársadalmat. Az egércsalád élete a rajzfilmekbe illő negédesség gyönyörű példája: anyuka egy kellemes helyen fészket rak, melyet puha rongyokkal, tollal, papírral bélel, ott szuszognak békességben, két szülő meg az ezer gyerek. Lakásukat igyekeznek körültekintően megválasztani és jó ízléssel berendezni. Egyszer például a mamám a telken szépen kimosta-vasalta az ágyneműt, és pedánsan elhelyezte az ágyneműtartóban. A tavaszi nyitásra szép, szabályos, sajtosdoboz méretű és alakú korong keletkezett benne, középen a szürke egérmamával, körülötte a még rózsaszínes purdékkal. Néhány másodpercig szemeztek, aztán az egerek egy start-cincogás elhangzását követően villámgyorsan szétszaladtak. Ennivalót is igyekeznek felhalmozni a lakásban, lényeg, hogy ne szemestakarmány legyen, inkább valami hordozható méretű dolog, minimum kukorica, de inkább dió-mogyoró.
Az egérpopuláció kordában tartásának hatékony módja a
zaklatás
A sokat sanyargatott egérpáros szaporodása megáll, és még akkor sem vállalnak több gyereket, ha miniszterelnökök térdelnek a lyukhoz, és azt duruzsolják: adókedvezmény, négy kerék. Morzsa kutyám például képtelen elszakadni az egerészéstől. A telki egerekre tényleges veszélyt nem jelent, mert éjjelente, amikor az egerek járnak a kertben, Morzsa odabent alszik a kosarában. A nappalokat viszont a lyuknál tölti, orrát az üregbe nyomva nagyokat szippant, és a farkát csóválja. Az egereket meg odalent veri a víz. Mióta Morzsa átvette a körzeti megbízotti teendőket, egereink házi kártétele megszűnt, a népesség elöregedett, maradt a kertben, vagy kivándorolt. Korábban valamit mindig szétrágtak, belefulladtak az étolajos flakonba, vagy egyéb módon konzerválták öntestüket. Egyébként nem lehet őket nagy összegű károkozással vádolni; mindnyájan tudjuk, a hétvégi ház felszerelésébe eleve a legrosszabb cuccok kerülnek, annál lejjebb már csak azok vannak, amiket a Vöröskeresztnek adományozunk.
Az egerek a kertben kifejezetten hasznos dolgokat is csinálnak, például összegyűjtik a lehullott meggy magvait, és tavaszra ügyesen, mérnöki precizitással kettérágják valamennyit, hogy hozzájuthassanak a beléhez. Az akkurátusan felhalmozott héjraktár megtalálása pedig nagy tavaszi öröm: lám, milyen szorgalmasan dolgoztak az egerek egész télen. Ha van mit enni, jól bírják a hideget, így a hűtőházakban is megtelepszenek, csakúgy, mint a sarkkörön túli emberlakta objektumokban. Költözködni az emberrel együtt szoktak: benyomakodnak valamelyik csomagba, és csak az új helyen másznak elő. Házi egeret egyébként a leggyakrabban az ember visz a házba,
elegeresedett szupermarketből
vagy bútorbizományiból. A rágáson kívül leginkább a pisi miatt nem szeretjük; az egérpisi csípős szagával legfeljebb a macskapisi átható, gyilkos bűze veszi fel a versenyt. Ha valahol egerek járnak, összevissza pisilnek mindent. Az egérkaki tartalmazhat olyan kórokozókat, amelyektől enyhe hasmenést kapunk, egyébként nem büdös, akár tortadíszítő csokireszeléknek is elmegy. Magának az egérnek még halva sincs kellemetlen szaga. Ha mondjuk a kanapé mögött érte a végelgyengülés, diszkréten, szagtalanul mumifikálódik, és ha egy nagytakarításnál megtaláljuk, alig nyom többet, mint egy kis falevél.
Az egérfogás valóságos tudomány, melyben a macskák és a baglyok a legjobbak. Az egerek hallása alapvetően kiváló, ami megmenthetné őket legtöbb ellenségüktől, kíváncsi természetük azonban az életösztön ellen dolgozik. Ahelyett, hogy lapulnának, fölmásznak valahová, ugranak egyet, aztán elhibázzák és lehuppannak, vagy csak felhívják magukra a figyelmet, aztán a macska csak figyel, míg el nem kaphatja őket. Az ember nehezebben fogja meg, mindenféle segédeszközre szorul. Szinte valamennyi készülék az egerek tudásszomjára épül, szegények még a legbrutálisabb rugós gerinctörő készüléket is érdeklődve vizsgálgatják. Sajnos mire megtudják, hogyan működik, már késő. Sok nagymama meséli, hogy az egér akkor is áldozatul esett az egérfogónak, amikor abban nem volt csalétek - ennyit a puszta tudásszomjról. A régi vágású egérirtó sajtot, diót és szalonnát használ, az új hullámosok viszont már tudják: a győzhetetlen
egérmágnes
a csokoládé. A csapdát este a feltételezett egérútvonalak mentén helyezzük ki, nem árt, ha tudjuk, hogy az egerek A Terrorista kézikönyv utasításainak megfelelően elsősorban a falak mellett járnak. Ha reggelre az eredmény negatív, feltehetően nem találtuk el az egérsztrádát, válasszunk új helyet. Mindezt addig folytassuk, míg meg nem szűnik az éjszakai motoszkálás, vagy az indikátorként leszórt lisztsávokban nem képződnek már friss egérnyomok. Az egérméreg alkalmazása legalább olyan ízléstelen, mint a guillotine-szerű gerinctörőké. Ma már a legtöbb gazdaboltban kaphatók befelé szűkülő lyukú csapdák, vagy dolgozhatunk a népi klasszikussal, a virágcserép pereme alá tett, befelé fordított fél dióval. Az őrizetest így épségben száműzhetjük a természetbe, ahol valószínűleg erőszakos halált hal majd, de legalább nem terheli a karmánkat gyilkosság, és azzal nyugtathatjuk magunkat, hogy mi megadtuk neki az esélyt. Aztán csak annyi a dolgunk, hogy meggátoljuk a további egerek bejutását. Akár úgy is, mint a Hofi-Koós rajzfilmben, bár a parafadugónál jobb a gipsz vagy glett, és legjobb a bádog - túlspilázni azért nem kell, mégiscsak egy kisegérről van szó.
Példátlan szaporasága révén ugyanolyan bolti forgalmazású
terráriumi zsákmányállat,
mint a patkány, a tücsök vagy a lisztkukac. Táplálnak vele kisebb kígyókat, bambuszviperákat, aligátorteknőst, de nagyobb madárpókot is (a megfigyelési bizottság elnöke e pillanatban kezd izgatottan fészkelődni). A kígyóktól és macskáktól láthatóan rettegnek az egerek, az ember számára borzalmas pók viszont nem szerepel a genetikai memóriájukban. A végzetes találkozás úgy történik, hogy a pók álldogál, ahogy szokott, néha akár 48 órán keresztül is mozdulatlan, az egér pedig jön-megy a terráriumban. Előbb-utóbb útban van neki a pók. Megszaglássza, aztán megpróbál átbújni alatta, a pók pedig csinál egy gyors fekvőtámaszt, és rágóit az egér tarkójába mélyeszti. Mire szegény felfogná, mi történt, öt-tíz másodperc alatt lecsukódik a szeme, bepisil és elpusztul. A látvány szívbe markoló: lassan elernyednek a kis kezek, lekonyul a peckes bajusz, de ez igazi eutanázia ahhoz képest, amikor egy macska fél óráig gyakorlatozik áldozatával.
Nem jellemző, de tartják kedvtelésből is. Ilyenkor ugyanolyan szelíd lesz, mint az aranyhörcsög vagy a csuklyáspatkány, még a vadon befogott, idősebb egérpéldányok is hozzászoknak az emberhez. Sajnos a legtöbb terráriumi kisrágcsálóhoz hasonlóan ők is éjszakai állatok, ezért épp akkor kezdenek mozgolódni, amikor mi elalszunk az Aktuálison. Tesznek-vesznek, zörögnek, ha kapnak futókereket, egész éjjel tekerik. Nappal csak akkor kelnek fel, ha megéheznek, vagy felriasztják őket. Olyankor rágcsálnak egy kicsit, vagy mosakszanak, szemmel látható vidámsággal és elégedettséggel. Nem is látszik rajtuk, milyen szomorú az élet így, a tápláléklánc legalján.
Winkler Róbert
