Kiállítás

Nem stresszel: kutat

Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói

  • - kovácsy -
  • 2015. július 4.

Tudomány

Manapság a stressz egyfajta kellemetlenséget jelent, az idő, a kötelezettségek nyomását, mindenféle aggodalmainkat írjuk le ezzel a kifejezéssel, bármit, ami nyomaszt, szorongat, amitől „stresszelünk”.

Semmelweis Ignác Apród utcai szülőháza, az orvostörténeti múzeum nem túl tágas, de annál kellemesebb otthona már-már megérdemli az enyhely nevezetet, és hatékonyan gyógyítja az ilyen értelemben értett stresszt körbezárt, nagyon zöld kertjével, az épület emberre szabott léptékével. Főleg így van, ha a Várkert-bazár felől közelítünk, ahol egyebek mellett azt tapasztaljuk, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által létrehozott Kárpát-haza Galériában épp „Boldogasszony kiállítás” látható „a ki­emelkedő kortárs magyar képzőművészet értékeinek” bemutatása jegyében. Mindenképpen érdemes tehát a látogatásra az orvostörténeti múzeum, amely az elmúlt években egyre testközpontúbbá vált – alighanem a bemutatható tárgyak véges mennyisége következtében is.

A Selye-kiállításon például már egészen háttérbe szorulnak, egyfajta hangulati elemként szerénykednek a különféle fecskendők, egyebek, amelyek Selye állatkísérleteire utalnak. A kiállított anyag nagyrészt dokumentum, fénykép, magyarázó szöveg, mozgókép. Távolító effektusként mindezt kifeszített fóliacsíkok választják el a látogatótól, aki ugyanakkor valami hatalmas élőlény hártyás belsejében is érezheti magát, ahol jövés-menésével egyfajta „stresszorként” kényszeríti akaratlan befogadóját homeosztázisa, belső környezete, alkalmazkodóképessége prezentációjára a hormonális, illetve az idegrendszer küldeményei és üzenetei segítségével. Ez még nem Selye, hanem az elődeinek tekintett Claude Bernard és Walter Bradford Cannon felismerése.

A Selye értelmében vett stressz igen széles kategória, jóval szélesebb az említett, idegi alapú folyamatoknál, és bármi kiválthatja, az éhezéstől kezdve egy kellemes, karbantartó edzésig. A szervezet válasza pedig három lépésben történik, az általános alkalmazkodási szindróma keretében, amelyről legyen most elég annyi, hogy biztatóan indul, de ha a külső hatás tartósan fennmarad, a válaszreakció kimerüléséhez vezet. Ugyanakkor van egy normális stressz-szint, amely – mondhatni – maga az élet. A bőre szabott meghatározás arra indította egyik bírálóját, hogy ezt a gonosz definíciót adja: „A stressz, túl azon, hogy önmaga, önmaga oka és következménye is.”

Ettől még ő marad az a kutatóorvos, aki szakított a bevett trenddel, és mintegy egészében igyekezett tanulmányozni a betegséget mint olyat, miközben mások az egyes okok okait és ezek okait kutatták, egyre kisebbre darabolva a beteg embert.

A kiállítás mindvégig szándékosan egybefolyatja a tudományos továbblépések logikáját és magának a kutatónak az életét, hétköznapjait, ami azon túl, hogy jó ötlet, feldobja a kiállítást, ráadásul pihenőt engedélyez a látogatónak, aki most végre az alapoktól kezdve és teljes egészében meg akarja érteni a stressz­elmélet többlépcsős lényegét. Mondjuk, lehetne egy kicsit szájbarágósabb a magyarázat (még ha szemlátomást a szövegek minimalizálása volt is a cél), hogy például világossá váljon, milyen szerepe van a gyógyításban a Nobel-díjra többször is jelölt, de érdemesnek egyszer sem találtatott Selye gondolatrendszerének. Állítólag egy ízben zokon is vette a magas kitüntetés elmaradását, de egyéb kitüntetésekkel bőven vigasztalhatta magát, sőt számosságuk tekintetében kifejezetten rekorder volt a szlovák oldali Komáromban felnövő, Prága után pedig amerikai egyetemeken tanuló, céltudatos ifjú kutatóorvos. Na­pi 12–14 órákat dolgozott, szigorúan betartott napirend szerint. Kutatómunkájára egy csinos, lapfiókos szekrény utal, benne preparátumok tárgylemezeken. Egy fokkal konkrétabban pedig egy rövid patkánykísérletes film, amelynek egyik kockáján – rémes! – a kísérleti állat bőre annyira elmeszesedett, hogy tojáshéjszerűen el lehetett távolítani.

Magyarul 1964-ben adták ki tőle az Életünk és a stressz című kötetet, amelyet az akkori betűéhség miatt nem csak szakemberek kapkodtak el. Egyébként igen termékeny szerző volt. Már 1936-ban megjelent egy rövid közleménye a Nature-ben, aztán ezt több mint 1700 követte, könyveinek száma pedig úgy negyven, egy forrás szerint.

A leghatásosabb azért maga Selye a kiállítás elemei közül. Látjuk őt előadni Magyarországon, az előadóban, akkor még erősen dohányzó hallgatósággal, látjuk, amint a tévés riporternő filmvágás közben kér és kap kiegészítő ismereteket, és főleg látjuk, ahogy kissé megrendezett körülmények között belép a magyar határon. Ugyanolyan derűsen egyébként, ahogy Montrealban felszalad az egyetem lépcsőin, hogy megkezdje (ünnepnapokon is, kihagyás nélkül) napi munkáját, amelyben negyven asszisztens segítette, és – emlékezzünk meg erről is – 15 ezer kísérleti állat fölött rendelkezett. Röviden ír erről a kísérőszöveg is, igen helyesen rámutatva az állatkísérletek jelentőségére. Mi pedig a látogatás végeztével egy asztalon elhelyezett memóriakártyák segítségével tesztelhetjük, mit sikerült megjegyeznünk stresszügyben.

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, nyitva október 31-ig

Figyelmébe ajánljuk