Amerre nézünk, graffiti, matrica és sablonfestmény borítja a várost. Szinte nincs szabad felület, sőt, a "street art" a galériákba is beköltözött. De mi a különbség a falfirka, a graffiti és a street art között?
A fiúk először "lediszpózták" a falat, vagyis lekenték fehérrel, hogy meglegyen a háttér. Aztán elkezdték felvázolni a rajzot, ami a különleges alkalom miatt (külső személy jelenléte) kettejük tagjének (aláírásának) ötvözése volt. Mivel "féllegál" falra festettek, nem kellett sietni, szép nyugisan kitöltögették a formát, és közben okítottak. A fatcap (azaz a vastag szórófej) arra jó, hogy akár pár húzással beteríts egy felületet, míg a skinnycap finom vonalakat húz. A lényeg, hogy "belülről kifelé haladunk", ahogy Stue mondja, és az igényesek a végén javítanak is: ha kimentél a vonalból, "visszavághatod" a vékony szórófejű flakon használatával. Miközben beszéltünk, elkaptam, ahogy Monsun rátaposott egy-egy kifogyóban levő festékeskannára. "Ja, ezt nem csinálják sokan - mondja. - Ha felülről rálépsz a kannára, csökken a térfogat, s ez még a gázt is kifújja belőle. Én mindent kihozok a flakonból." Nem csoda, a graffiti nem olcsó mulatság. A fiúk átlagban havi húszezret biztos elköltenek, de szebb nyári hónapokban akár harmincat is. Viszont a magyar writerek (graffitiírók) anyagi helyzete többek szerint meglátszik a rajzokon: nincs annyi szín, és a háttér is sokkal egyszerűbb, mint külföldön. Általában egyszínűre kenik le az alapot, de az olyan háttér, amiben figurák is vannak, sokkal ritkább. Ám egyre több helyen láthatók.
"A graffiti nem arról szól, hogy az ember művészit alkosson" - mondja Stue. Így kezdődött Manhattanben is, a hetvenes években (lásd az Addig sem kallódtok az utcán című keretes írást, valamint Bohóc a falon, Magyar Narancs, 2001. szeptember 6.). Sokkal inkább a fame, azaz a hírnév megszerzése a lényeg. Azzal, hogy az ember minél többet és persze minél szebbet fúj, elismertté válhat. Előfordul, hogy valaki elindul egy névvel, és azt festi egy ideig, de nem túl igényesen. Majd beindul a fantáziája és a keze, és az ovisjelét elhagyva új taget alkot, immár elismertségre szert téve. A graffiti nyers vonalának célja nem az, hogy bekerüljön a galériákba, bár manapság ez is egyre felkapottabb, hanem a mennyiség. Stue szerint "a graffitis nem azért fest, hogy művész legyen,
csak önkifejez
Maximum attól válhat alkotása művészivé, hogy a külső szemlélő ráakasztja, hogy az. Egy csomó graffitis elkezd fújni tizenkét-tizenhárom évesen, mert látja, mennyi firka van a falakon, és milyen menő. Hosszú évek alatt kialakulhat egy saját stílus vagy mondanivaló. De nem mindenki megy ki azonnal a falra festeni, hanem van egy black book, azaz vázlatfüzet, amibe a belassultabb órákon alkotni lehet."
Magyarországot csak a kilencvenes években, kb. húszéves késéssel csapta meg a graffiti szele, ekkor tűntek fel a ma már legendásnak emlegetett csoportok, mint a PNC (Pride Not Crime), az SDO (Spe-ciális Dekorációs Osztály), a GRW (Gremlins of the Railway). Kezdetben az ő oldschool rajzaik voltak leginkább hatással az újabb generációkra: "Mindennap láttam a festéseket, az egyetlen legál falat a Filatorigáton, és rájöttem, hogy erre szükség van. Mert egy olyanfajta színfoltja a városnak, ami nélkü-lözhetetlen" - állítja Monsun, aki egyébként a tagelést nem tartja sokra. "A tag a felségterület kijelölésének, a fame megszerzésének az eszköze, de egy kimunkált rajz már stílust és egyéniséget jelent. Viszont az igazi graffitis műemlékre, templomra nem firkál. A >>Halál a cigányokra>Anarchia>Szeretlek, Zsuzsieszme."
Mindezt a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. (FKF) nem veheti figyelembe, az ő dolguk a közízlést sértő firka és graffiti eltávolítása az alul- és felüljárókból, hidakról és támfalakról. Az ő takarítóbrigádjuk a graffitis körökben GEO néven emlegetett különítmény, azaz a
"GrafÞti Ellenes Osztag"
Az FKF közszolgáltatási szerződésben áll a fővárossal, és ennek értelmében a belváros tisztán tartása a feladatuk. Tizenegy aluljáróban vannak folyamatosan jelen, ahol Altmann Antal közterületi főosztályvezető szerint a "nulla tolerancia" elvét alkalmazzák: az aluljáróban figyelő munkatársaik azonnal eltávolítják a festést, amint az a falra kerül. A graffiti eltávolításának négy fő stádiuma a mosás, vegyszeres kezelés, árnyékeltávolítás és a védelem. A mosás magától értetődően a lerakódott kosz eltávolítása: a fal-ról nagynyomású, vegyszeres vízzel leveretik a piszkot, aminek a nagy része ezzel távozik is. Ezután a rajz vonalait követve speciális oldószerrel bekenik a falfelületet, majd némi várakozás után ismét vízzel mossák át. Altmann Antal elmondta, hogy "sajnos ezután is maradnak nyomok, főleg ahol a nap is érte, mert a festék belesül a burkolatba". Ezért kell harmadik lépésben árnyékel-távolító oldószert alkalmazni, amit huszonnégy óráig hagynak a felületen, hogy eloxidálja a festéket. De mindezzel még nincs vége a munkának, mert a takarítóbrigád szeretné, ha a megtisztított felület tiszta is maradna, ezért védelmet alkalmaznak. Ennek egyik típusa lehetővé teszi, hogy a felületre legközelebb felvitt graffitit elég legyen pusztán vegyszeres vízzel lemosni, és ne kelljen az egész folyamatsort elvégezni. Mint ahogy a festékszóró sem olcsó, a festék lemosása sem: egy eltávolító technológiai sor három-ötezer forint négyzetméterenként, bonyolultságától függően.
A járművek és megállók tisztán tartása a BKV Rt. felelőssége, a reklámok, vadplakátolás és matricázás eltüntetése pedig a várostervezési és városképvédelmi bizottság feladata. Kérdésünkre a testület elnöke, Endrédy István elmondta, hogy a matricák között is "vannak jó és művészi alkotások", de a közterületre való kihelyezésnek is vannak szabályai, nem lehet közízlést sértő vagy a közlekedést akadályozó a matrica, plakát vagy egyéb figyelemfelkeltő elem. Valóban, a szemet csak úgy vonzza a sok fekete-fehér vagy színes matrica, melyek között van kézzel rajzolt (sok graffitis matricákat is készít) és géppel nyom-tatott is.
A street art
kiállítások sorra nyílnak, legutóbb a Tűzraktárban, majd október közepén újra a Kuplungban: kicsit hype-érzetet kelt a stenciles graffiti (sablonra fújt kép), a matrica és a digitális grafikával készült flyerek össznéven street artként való emlegetése. A matricáit digitálisan készítő Drez szerint a street art egy nagyon tág fogalom. "Én például nem nevezem magam utcai művésznek, egysze-rűen élek a lehetőséggel, hogy terjesszem a dolgaimat, amik eredetileg inkább papírra, pólókra, matricákra készült digitális printek." Szerinte a street art platformfüggetlen műfaj, és lehet művészet vagy rongálás. "Attól függ, mi az alkotó célja; hogy megmutassa a nevét a nagy-világnak, függetlenül attól, hogy milyen áron, vagy pedig csak magáért a képért, a grafikáért alkot, és azért megy az utcára, hogy sokan megcsodálhassák a munkáit. A probléma az önjelölt graffitisekkel és a tehetségtelen matricázós-tagelős emberekkel van, ők általában csak lefelé húzzák a szcénát, és a városlakók véleményét savanyítják."
Ha eltöprengünk azon, hogy a street art vajon a hiphopkultúra folytatása-e, könnyen zavarba jövünk, hiszen részben az utcán folyik ugyan, de sok esetben hightech eszközökkel készül. Drez például csak fejben tervez, és onnantól a billentyűzet és az egér veszi át a hatalmat, de úgy gondolja, hogy sok közös szál van a graffiti, a hiphop és a street art között, egymásból születtek, hasonló gondolatokból, közös célokból. Mint a graffitinél, itt is megjelenik persze a saját stílus viszontlátásának, az önkifejezésnek az igénye. "Egy-két apró ötletet szerettem volna viszontlátni matricákon, bárhol közterületen, ezért nyomtattattam néhány ív matricát, és elkezdtem itt-ott ragasz-tani. A cél mindvégig az volt, és számomra most is ez a lényeg, hogy a saját stílusomat mint brandet terjesszem olyanoknak, akik kiszúrják és értékelik. Egy bizonyos stílust képviselni egyedül. Nem fame, nem harc, csak publikus bemutatkozás a beavatott szemeknek" - mondja Drez.
Monsun szerint a street artnak is a tagelés az alapja, hiszen az otthoni munkával legyártott logo is ugyanúgy az ismertség megszer-zésére tör. A street arton belül viszont úgy tűnik, hogy nincs kialakult hierarchia, szemben a graffitivel, ahol egyértelműen a régi "szórófejeseké" a nagyobb tisztelet, noha más a stílusuk. Az oldschool lényege a 3D, vagyis a betűk térbelisége. A new school rajzok "sokkal elborultabbak", a betűk kevésbé olvashatóak, és a képek "űrszerűbbek". Vannak egyébként a közösséget megmozgató összejövetelek, jamek, amelyek legtöbbször meghívásosak, és néha ingyenfestéket is kapnak a résztvevők. A graffitis Európa-bajnokság selejtezőjének számít a Write For Gold, a záróverseny pedig a chemnitzi hiphop-reggae Splash Festival.
Hasonlóan az igazán tehetséges b-boyokhoz (vagyis a "breakesekhez"), a jó graffitisek is tudnak a hobbijukkal pénzt keresni, sokan megrendelésre festenek. Ez persze legtöbbször szívességi alapon működik, de egy-egy darabért néhány tízezret el lehet kérni. Jobban megy a street arttal foglalkozóknak, akik közül többen grafikai stúdióknak dolgoznak, és akár céges logókat is terveznek. Mégis úgy tűnik, a festékgyárak járnak a legjobban.
Az első, hírnevet szerzett writer a görög származású Demetrius volt: a 70-es évek elején fagyiskocsikra kezdte el fújni a Taki 183 nevet. Taki, mert az Demetrius beceneve, 183, mert ebben az utcában lakott. Akkor jutott igazán fame-hez, amikor futárként járta Manhattant, így a falaktól a padokon keresztül a lámpaoszlopokig mindent beborított a tagjével. New York szegényebb (főként fekete, Puerto Ricó-i és fehér) csemetéinek a graffiti igazi fordulatként jött: a gangeket kezdték felváltani a hiphopkultúra crewei, azaz nemcsak b-boy csoportok alakultak, hanem a dj- és mc-csoportok mellett graffiticsapatok (crew) is létrejöttek. Ekkor még nem az számított, hogy hogyan néz ki a graf, hanem a mennyiség révén a kölykök úgy érezték, hogy ha nagyon erőlködnek, észreveszi őket a társadalom. Persze itt is volt hierarchia és ökölre menés, főleg, ha olyan rajzba fújtál bele, amibe nem kellett volna. De a legnagyobb harcot mégis a Metro Transit Authorityval (MTA) kellett megvívni, mikor az John Lindsay polgármester segítségével beszigorított - ekkorra a tagekből már színes rajzok lettek, és főleg Phase 2 rajzai elárasztották a vonatokat. Ekkor például olyan radikális megoldásokat vezettek be, hogy a remízben álló kocsik köré szögesdrótot vontak, a kettő közé pedig német juhászokat tettek őrzőnek. A Style Wars című dokumentumfilmben az MTA vezetője jól elmondja, hogy ez mennyire hatásos volt. Az őrkutyák ellenére a graffiti elterjedt a világon. Ez részben Fred Braithwaite-nak köszönhető, aki később a Yo! MTV Raps révén híresült el Fab Five Freddyként. Õ is writerként kezdte, aztán graffitikiállításokat szervezett a New York-i Sohóban, és így művészetként kezdték kezelni a graffitit. Hogy hogyan is folyt ez, kiderül a hiphopbibliaként ismert Wild Style című féldokumentumfilmből, amiben saját magát alakítja. Ma egyébként ismét feléledőben van a graffiti Amerikában, ahol egyre több a legális terület, ráadásul a közösségi tevékenységeknek is fontos részévé vált. Lepattant iskolák gyerekeit viszik általában önkéntes fiatalok a ki-jelölt falakhoz, hogy "mural"-t fessenek: például egy sarki pizzéria tulajdonosa azt mondja: gyertek, fújjatok, amit akartok, addig sem kallódtok az utcán.
