Nikola Tesla, a feltaláló

Mint a villám

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2006/31. (08. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Augusztus végéig látogatható a Ludwig Múzeumban a Nikola Tesla munkásságának emléket állító technikatörténeti és kortárs művészeti kiállítás.

Tesla, akit többen a második ipari (vagy még inkább technikai) forradalom egyik legzseniálisabb alakjaként aposztrofálnak, már életében legendává vált, biográfiája összegzi a tudományos karriertörténetek leghajmeresztőbb fordulatait a zajos (média)sikerektől kezdve az anyagi bukásig és a majdnem teljes elfeledettségig. Munkásságán keresztül nem csupán a tudomány- és technikatörténet egyik kulcsfontosságú epizódja tárul fel (amelynek maga volt a főszereplője), hanem az is, miként válik a tudós és feltaláló mint olyan a modern média kedvencévé (akit éppily könnyen ejthet is a sajtó) - és a feltaláló mintát kínál arra is, hogyan aknázhatja ki a tudomány embere a rá koncentrálódó médiafigyelmet. A nagy inventor sztorija ugyanakkor egy másik típusú narratíva ideáltípusának is megfelel - ez a kelet-európai zseni története, aki nem ismeri ki magát az egészen más típusú úzusokon és észjárásokon alapuló nyugati (konkrétan amerikai) világban, így azután képtelen arra is, hogy hihetetlenül invenciózus gondolkodását és rendkívüli felfedezéseit konkrét anyagi sikerré konvertálja. Hogy erre még rárakódik (különösen Tesla utolsó évtizedeiből datálódóan) egy újabb népszerű zsánerfigura, a mad professor alakja (Tesla mint a hármas szám betege és kényszercselekvések rabja), már csak hab a tortán. Mindez filmre kínálkozik - kiálthatna fel az ember, s lőn: idén kerül a mozikba Christopher Nolan filmje The Prestige címen, amelyben maga David Bowie ölti magára a fontos mellékszereplőként feltűnő Nikola Tesla rejtélyes alakját.

Iskola a határon

Az életrajz bombasztikusan startol: a kis Nikola pontban éjfélkor született, a naptár éppen ekkor fordult 1856. július 9-ről 10-re, ráadásul odakinn éppen sűrű villámlással kísért zivatar tombolt. Szülőfaluja, Smiljan az akkor és azóta is legendás Határőrvidéken, vagyis a Krajinában fekszik, az Osztrák-Magyar Monarchiának akkor Törökországgal (Boszniával) érintkező részében, melynek lakói közt sok a szerb nemzetiségű. Tesla maga is - ha úgy tetszik, kisebbségi - szerb, családjában határőrtiszteket és szerb ortodox pópákat találunk: apai nagyapja az előző, apja és anyai nagyapja az utóbbi kategóriába tartozik. (Szülőfaluja utoljára bő évtizede került a híradásokba, amikor a szakadár szerb bábállamot felszámoló horvát csapatok a hadjárat dicsőséges lezárásaként lerombolták Tesla emlékművét, ami tökéletesen bele is illik a helyi interetnikus konfliktusok szokásos barbarizmusába.)

Képességei, intelligenciája hamar nyilvánvalóvá válnak, s ehhez hozzáadódik még egy, a feltaláló számára szinte nélkülözhetetlen adottság: a szinte fotografikus memória. Az elemi és középiskola (Gospic, Károlyváros - ma Karlovac) elvégzése után a grazi politechnikumban folytatja tanulmányait, majd a prágai Károly egyetemen doktorál fizikából. Budapesten kap állást az American Telephone Companynál. Itt vezető munkatársként részt vesz az első működő telefonhálózat kiépítésében - állítólag (kellő dokumentáció híján erről megoszlanak a vélemények) itt konstruálja első találmányát, a telefonkészülékekben használt hangszórót (vagy az első erősítőt?). Emellett földijével, Nebojsa Petrovictyal olyan ikerturbinák kiépítésén dolgozik, amelyek folyamatos áramellátást tennének lehetővé. A következő évben - némi marburgi (ma Maribor) kitérőt követően, ahol mellesleg átesik élete első, de nem utolsó idegösszeomlásán - már Párizsban találjuk, ahol a Continental Edison Company munkatársaként számos korszakalkotó találmány születik a keze alatt. Itt ötlik fel először benne az indukciós motor ideája (utóbb meg is valósítja az ötletet), s egész sor eszközt konstruál a forgó mágneses mező elvének felhasználásával. Találmányait sikeresen szabadalmaztatja is. Édesanyja halála után, 1884-ben érkezik az Egyesült Államokba, a legenda szerint egyetlen fitying nélkül, s itt éli le életének hátralévő majd hatvan évét. 1891-ben megkapja az amerikai állampolgárságot, s a világ a továbbiakban amerikaiként kezeli, némileg megfeledkezve közép-európai gyökereiről. (A szerbek viszont mindig is büszkék voltak messzire származott honfitársukra, s Tesla élete végén rendszeres apanázst kapott a jugoszláv államtól - már ameddig létezett Jugoszlávia.)

Az Európából hozott ajánlóleveleknek hála, Edison személyesen alkalmazza az anyacégnél, az Edison Machine Worksnél, ahol hamarosan a legkomolyabb feladatokat bízzák rá. Legfontosabb munkájaként újra kell terveznie a cég egyenáramú generátorait. Tesla nem csupán ezt a feladatot végzi el, de közben találmányok sokaságát alkotja meg, melyek utólag óriási bevételeket hoznak a cégnek. Ennek ellenére a notóriusan smucig Edison rendre visszautasítja fizetésemelési kérelmeit (heti 18 helyett 25 dollárt szeretett volna), ráadásul Tesla figyelme egyre inkább a váltóáram és az azzal működő berendezések felé fordul. Így azután otthagyja Edisont, és saját céget próbál alakítani (mérsékelt sikerrel). Közben megalkotja a váltóáramú indukciós motort, amit 1888-ban sikeresen be is mutat szakmai közönség előtt - máig is ez a legjobb hatékonyságú elektromos erőátviteli berendezés. Hamarosan eladja fontosabb szabadalmait (a háromfázisú dinamót, a transzformátort és a fent méltatott indukciós motort) a többfázisú váltóáramú berendezések és az általuk biztosított lehetőségek (áramszállítás nagy távolságra) iránt feltűnő érdeklődést mutató Westinghouse cégnek, s annak pittsburghi laboratóriumában kezd dolgozni. Kifejleszti az ún. Tesla-tekercset, először tanulmányozza a röntgensugárzás élettani hatásait, s mellesleg megismerkedik Swami Vivekananda védikus tanításaival, valamint barátságot köt Mark Twainnel.

AC/DC

A XIX. század utolsó évtizedében megkezdődik a küzdelem Tesla és a Westinghouse, illetve Edison között - előbbiek a váltóáram, utóbbi az egyenáram jövőjében hisz. A napisajtó által elmésen "Áramok háborújá"-nak titulált küzdelemben a Westinghouse-csoport aratja a jelentősebb győzelmeket. 1893-ban ők biztosítják a chicagói világkiállítás elektromos világítását, ennek nyomán Tesla szabadalmai alapján létesül az első erőmű a Niagarán. Edison ma már kevéssé érthető tudományos motívumok meg az annál átélhetőbb hiúsági szempontok alapján körömszakadtáig ragaszkodik az egyenáramhoz: hogy bebizonyítsa a váltóáram veszélyeit és megbízhatatlanságát, cége alkotja meg az első villamosszéket. A jövő természetesen a váltóáramé (beleértve a villamosszéket), ám amíg a küzdelem eldől, mindkét fél csaknem tönkremegy - Tesla ennek hatására 1897-ben (gyakorlatilag a csőd szélén álló Westinghouse cég javára) le is mond az őt illető szabadalmi díjról. A nagy feltaláló ezalatt és ezt követően váltakozó székhelyű laboratóriumaiban (New York, Colorado, majd megint New York) új találmányokon töri a fejét: nagyfrekvenciás, nagyfeszültségű tereket állít elő (egy Tesla-trafóval gerjesztett speciális rezgőkör segítségével), amelyekben sajátos látványosság gyanánt légritkított kisülési csöveket késztet világításra (a neoncső-technológia atyját szintén őbenne tisztelhetjük tehát). A nagyfeszültségű, nagyfrekvenciás rezgőkörök (amelyek, mint közismert, elektromágnest és kondenzátort tartalmaznak) használatával nagy frekvenciával oszcilláló elektromágneses teret állít elő - ami a rádiótechnika alapja. Tesla elsőre el is fogadtatja a rádiókészülék szabadalmát (1897-ben), s a következő évben katonai szakértők előtt bemutatja az első rádió-irányítású hajómodellt. Ám a hivatal utólag (1904-ben) visszavonja és Marconinak ítéli a szabadalmat, miként a Nobel-díj-bizottság az elsőbbséget jutalmazó Nobel-díjat is (1909-ben). A díj megszavazásakor mellesleg az ő neve is többször felmerül - a legnagyobb eséllyel pont akkor, amikor Edisonnal együtt jelölik (1915-ben). A közismert gyűlölség miatt a bizottság biztos abban, hogy együtt nem lennének hajlandók átvenni az elismerést, így azután egyikük sem kapja meg. A sors különös fintoraként a Teslának megítélt tudományos elismerések közül a legrangosabb éppen az Edison-emlékérem, melyet 1917-ben vett át.

A múlt század elején újabb kilátástalan jogi harcba bocsátkozik, ezúttal Marconival, miközben mind fantasztikusabb (és obskúrusabb) technikai ötletek pattannak ki a fejéből. A tudománytörténészek vélekedése még ma is megoszlik ezek természetéről. Abban mind egyetértenek, hogy mind az üzemanyag - valójában anyagi természetű hajtóanyag - nélküli motor elve (mely az öngerjesztésen alapulna), mind a végtelen kozmikus energiát megzabolázni szándékozó fegyver terve egy éppen akkor elavuló fizikai világképen alapszik. Ezt még az 1890-es években Hendrik Antoon Lorentz holland fizikus foglalta ma is lenyűgözőnek mutatkozó matematikai-fizikai rendszerbe, mely alapvetően a (szűken értelmezett) anyag és az éter kettősségére épült. Einstein speciális és általános relativitáselmélete nemcsak az éterelméletet helyezte hatályon kívül, de a tudósvilág figyelmét is hosszú időre spekulatív-elméleti irányba fordította. Ezt Tesla soha nem volt képes megemészteni, így élete végéig harcolt ellene. Úgy vélekedett, hogy az einsteini elmélet csillámló matematikai felszíne alatt sekélyes tartalom, üresség, valamint számos tévedés rejlik. Tesla szerint Einstein követői inkább metafizikusok, mint tudósok, az einsteini modell által feltételezett térgörbület pedig azért abszurdum, mivel a térnek nincsenek kitüntetett tulajdonságai, csupán vonatkoztatási rendszer - valóban, ez volt az Einstein előtti tudományos konszenzus -, ezért meggörbíteni sem lehet.

A népszerű emberek átka őt is utolérte, így azután egyre fantasztikusabb, valószínűtlenebb felfedezéseket és cselekedeteket tulajdonítottak neki. Némelyek azt feltételezték, hogy az 1908-ban a Felső-Tunguszka mentén történt meteoritrobbanást valójában a kudarcai miatt frusztrált Tesla idézte elő, amikor sikerült az ionoszféra energiájának egy részét befognia. Mások máig úgy emlegetik a nevét, mint akinek először "sikerült" olyan berendezést létrehoznia, amely rezgő, ionizált plazma segítségével tudott "vákuumenergiát kicsatolni".

Halál, sugár

Élete végén maga is sokat nyilatkozott egyfajta részecskesugárzáson alapuló szuperfegyverről, amely nagy hatótávolságban is képes volna elpusztítani az ellenséget, ám az amerikai hadsereg nem mutatott érdeklődést az eszköz megépítése iránt, miként egyetlen európai állam se. Folytonos pénzhiánnyal küszködött, találmányain mások gazdagodtak meg, s tudományos műhelyeit is sorra-rendre felszámolták: coloradói laboratóriumát 1900-ban szó szerint szétszedték a hitelezői, a kutatóállomásként szolgáló Wardencliff-tornyot például éppen akkor romboltatta le a Waldorf-Astoria szállodalánc tulajdonosa (aki egy húszezer dolláros szállodai számla ellenértékeként szerezte meg), amikor Tesla átvette az Edison-medált - azzal az ürüggyel, hogy egy épülete elől zavarja a tengeri kilátást. Ugyanezen évben a tengerészgyalogság lefoglalta és elpusztította a Long Islanden felépített (a rádióhullámú kommunikáció kísérleti telepéül szolgáló) Telefunken Wireless Stationt, azt gyanítva, hogy annak segítségével német kémek küldenek üzeneteket. A két világháború között még fel-felhívta magára a figyelmet extravagáns nyilatkozataival: hol az eugenika mellett állt ki, hol meg oda nyilatkozott, hogy a nők lesznek a jövő uralkodó neme; vagy éppen az egyesített térelmélet megalkotását jelentette be. 1943-ban bekövetkezett haláláig csaknem teljesen elfeledve és elszegényedve élt az aggastyán, ám (szokás szerint) a temetését követően felfedezte őt az utókor. Végre tudatosult, hogy megannyi, a mindennapi életünkben nélkülözhetetlen erősáramú eszköz az ő zsenialitásának köszönheti létét. Halála után a jogi elégtételt is megkapta: 1947-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntése szerint a továbbiakban Tesla tekintendő a rádió hivatalos feltalálójának (a keleti blokkban viszont továbbra is Alekszandr Sztyepanovics Popov). Tesla a halála után sci-fi novellák, rock- és elektropopszámok hősévé, sőt mangafigurává (!) avanzsált, Jugoszláviában pedig rákerült az inflációs ötmillió dináros bankjegyre, és róla nevezték el a legnagyobb belgrádi repülőteret. S akkor még nem is szóltunk a csehszlovák gyártmányú Tesla orsós magnókról - ezekről tán még ma sem tud a világ.

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2006/31. (08. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Nikola Tesla
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs