Eltűnnek a beporzó fajok?

Nincs élet a méhek után

Tudomány

Sorra tűnnek el, szorulnak vissza azok a fajok, melyek a létfontosságú haszonnövények beporzását végzik. Lehet, hogy ezt már mi is megérezzük?

Immár egy kormányközi testület figyelmeztet a régóta sejtett igazságra: a beporzók egészsége közvetlen kapcsolatban áll a saját jóllétünkkel. Legalábbis e szavakkal összegezte Vera Lucia Imperatriz Fonseca biológus, a São Pauló-i Egyetem professzora, a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platformjának (IPBES) társelnöke a nemzetközi szervezet első, a témával foglalkozó jelentését.

false

A száz leggyakoribb haszonnövény 70 százalékának beporzását rovarok, esetleg gerincesek végzik, fontos kivételt a rendszertanilag az egyszikű perjefélék családjába sorolt gabonafélék képeznek, ezeknek elég a szél is. Ám felsorolni is nehéz azokat a növényeket, melyeknek szükségük van állati beporzókra – íme, néhány példa: alma, hagyma, káposzta, karfiol, kávé, körte, mandula, mustár, napraforgó, sárgarépa, uborka! Az emberiség élelmének 30-35 százaléka az állati beporzás sikerességétől függ, ha viszont a növényi alapanyagok sokféleségére, az élelmiszerek minőségére gondolunk, ez az arány jóval magasabb.

A fentiek miatt felmérni is nehéz, mi történne, ha tényleg jelentősen csökkenne a beporzók száma.
A legvalószínűbb következményként a zöldség-gyümölcs kínálat sok helyen a felére csökkenne, s a terméshozamok zuhanása miatt megnőne az alultápláltság kockázata. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az olyan növények, mint a kávé vagy a kakaó termesztése nélkülözhetetlen bevételi forrást jelentenek több fejlődő ország számára is.

Az IPBES összegzése szerint a világ éves élelmiszer-termeléséből 235–577 milliárd dollárt tesz ki az a mennyiség, amely direkt módon függ a beporzóktól. Az egyik leggyakrabban emlegetett példa a csokoládé alapanyagáé: a kakaófa virágának beporzását többek között gubacsszúnyogfélék végzik, a világ éves kakaóbabtermésének értéke pedig úgy 5,7 milliárd dollárra rúg. A beporzóktól függő mezőgazdasági termelés az utóbbi fél évszázadban a háromszorosára nőtt, de az olyan haszonnövények hozamát is lényegesen befolyásolja, mint a gyapot vagy a bioüzemanyag-alapanyagként is jelentős pálmaolaj, illetve egyes gyógynövények. Az IPBES-jelentésben azt is kiemelik, hogy a vadon élő virágos növények 90 százaléka többé-kevésbé szintén igényli a biotikus, élő organizmusok közvetítésével végbemenő beporzást, ami biztosabban végbemegy, ha vad fajok és a házi méhek egy­aránt részt vesznek benne.

Köszönet a rovaroknak!

A beporzók 146-100 millió évvel ezelőtti – s a virágos (zárvatermő, azaz angiosperm) növények viharos gyorsaságú elterjedését hozó – alsó-kréta periódus óta játszanak kulcsszerepet a növényvilág jelentős részének szaporodásában.

A köznyelvben természetesen a méh az ideáltipikus beporzó, legyen szó háziról vagy vadról, és sorsuk nem is csak a szakmabelieket foglalkoztatja (lásd keretes írásunkat). Meghökkentő tény, hogy csupán vadméhekből mintegy 20 ezer fajt tart nyilván a tudomány. Rajtuk kívül közelebbi rendszertani rokonaik, a dongók, avagy poszméhek, s számos más ízeltlábú, így a darazsak, a legyek, a hangyák, a különféle bogarak és lepkék is szerepet játszhatnak a beporzásban, sőt a világ számos részén még a hüllők, a madarak, de akár a denevérek, az erszényesek, a főemlősök és a rágcsálók is társulhatnak hozzájuk. Kétségtelen, hogy a mi mérsékelt övi zónánkban domináns a rovarok szerepe, csakhogy jelenleg épp az ő szomorú sorsuk az aggodalom forrása is.

A gond egyértelmű: folyamatosan növekszik a kihalással fenyegetett beporzó fajok száma. A gyanú szerint e mögött emberi tevékenység áll, csakhogy sokszor nehezen lokalizálható, hogy egy-egy kolóniának a pusztulásáért éppen mely tevékenységünk felelős. Hogy nem csupán a rovarokkal van gond, azt a jelentés egyik kritikus megállapítása is jelzi: a gerinces beporzók 16 százaléka a kihalás szélén áll világszerte. Noha a rovarokról nem készült hasonló, világméretű értékelés, a kutatások szerint e fajok esetében is jelentős a fenyegetettség, különösen a méheknél és a lepkéknél. Becslések szerint a beporzó rovarok több mint 40 százalékát érintik a helyi jellegű veszélyek.

Az IPBES alelnöke, Sir Robert Watson szerint a beporzókat elsősorban a földhasználat változásai, az intenzív mezőgazdasági technológiák terjedése, a növényvédő szerek alkalmazása, az inváziós fajok megjelenése (köztük betegségek hordozói és más kártevők), valamint a klímaváltozás érinti drámaian. Túl sok faktorról beszélünk, melyeket súlyozni is nehéz, így egyes fajokra vagy nagyobb rendszertani egységekre lebontva is bonyolult megmondani, mi ellen kell elsősorban fellépni.

A vadon élő beporzók számának látványos csökkenését eddig Északnyugat-Európában és Észak-Amerikában igazolták vizsgálatok, innen jelentették a legtöbb háziméhkolónia-pusztulással kapcsolatos esetet is! Magyarországon sokkal jobb a helyzet, mégis hiba volna elégedetten hátradőlnünk.

A kutatók szerint a növényvédők – mindenekelőtt az EU-ban már erős korlátozás alá eső, a magok felszínén és a belsejükben rejtőző rovarokat kiirtó neonikotinoid csávázószerek – világszerte veszélyeztetik a beporzókat, de a hosszú távú hatások még mindig nem ismertek. Egy úttörő jellegű, farmokon végzett kutatás szerint például a neonikotinoidtartalmú rovarirtók gátolják a vadméheket, poszméheket a táplálkozásban, de a házi méhre nézve nem egyértelműek az eredmények. Némely kutató szerint a háziméh-kolóniák a jóval nagyobb létszám miatt rugalmasabban tudnak reagálni az efféle kihívásra, éppen ezért a rájuk alapozott vizsgálatok nem mindig relevánsak, nem játszanak modellszerepet más, kisebb kolóniájú rovarfajok vizsgálatánál. A magyar méhállomány szempontjából biztató, hogy az EU-szabályoknak köszönhetően tavaly már nálunk is neonikotinoidos csávázószerek nélkül került a földbe a másodvetés, bár meg kell jegyezni, sem az agrártárca, sem a gazdák nem rajongtak a hatásos növényvédő betiltásáért.

Vissza a kapához?

A tanulmány kitér a genetikailag módosított növényekre is (GMO). Az ilyenek rendszerint jól tolerálják a növényvédő szereket, vagyis a vegyületeket olyan koncentrációban lehet alkalmazni, amelyek nagyobb eséllyel pusztítják ki a gyomokat a táblából, ám ilyenkor a beporzók táplálékforrásai is beszűkülnek. A szakértők ugyanakkor hozzáteszik, hogy alig ismerjük a GMO-termesztés beporzókra tett indirekt és nem végzetes hatásait, e tényező így nem is szerepel túl sűrűn a kockázatfelmérések szempontjai között.

A mondott jelentés készítői nem fukarkodnak a konkrét intézkedések felsorolásával sem. Például fontos lenne, hogy a termőföldeken létesítsenek vadvirágokkal borított sávokat; bár az nem világos, hogy ez hogy egyeztethető össze a mezőgazdaság gyomirtási szükségleteivel. Mindenesetre a kutatók a növényvédő szerek használatának csökkentését javasolják, s azt, hogy a farmerek keressenek vegyszermentes módszereket a károk elhárítására, vagy végső esetben új technológiákkal csökkentsék a vegyszerek szóródását. Emellett biztosítaniuk vagy növelniük kellene a beporzók élőhelyeinek változatosságát hagyományos mezőgazdálkodási módszerekkel, például a több táj- és hasznosítási formát is magában foglaló, ún. mozaikos jellegű élőhelyek kialakításával. A jelentésben a házi méhek életkörülményeinek javítására vonatkozóan is vannak javaslatok: a méhészeknek jobban kellene figyelniük az újonnan jelentkező kórokozókra, az államoknak pedig a méhkereskedelem és méhtartás hatékonyabb szabályozásában lennének feladataik.

Einstein és a méhek

„Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl.” Az Albert Einsteinnek tulajdonított mondattal leginkább az a baj, hogy még mindig nem tudjuk, nyilatkozott-e ilyet a zseniális fizikus. Az idézetnek először a Snopes.com próbált utánajárni, de nem sikerült fellelniük egyetlen Einstein-szöveggyűjteményben sem. Noha Einstein 1955-ben meghalt, a legendavadász oldal szerkesztői nem találtak 1994-nél korábbi említést a mondatról. Ennek a kilencvenes évekbeli találatnak a forrása két újságcikk, amelyek egy brüsszeli méhésztüntetés pamfletjét idézték.

Ellenben a Quote Investigator blog rálelt egy 1941-es cikkre, amelyben Einsteinhez kötik a mondást – igaz, a Canadian Bee Journal megállapítása szintén nem tekinthető bizonyító erejűnek: „Ha jól emlékszem, Einstein volt az, aki azt mondta…” – kezdi mondatát a cikk szerzője. Az idézetek eredetének felkutatásával foglalkozó blog szerint a drámai állítás alighanem Maurice Maeterlinck belga író egyik 1901-es írásából való.

 

Neked ajánljuk