„A nyelv olyan, mint egy üveg nutella" - hogy képes valaki akár 10 nyelven megtanulni?

Legalább hat nyelven folyékonyan beszélnek, a nyelvtanulás a hobbijuk: ők a poliglottok. De miért jó ez nekik, és hogyan képesek ennyi nyelvtant és szótárt a fejükben tartani?

Tähti Schmidt Finnországban született, jelenleg Türingiában él, műfordító: magyar, német, angol és svéd nyelvről fordít finnre. „Emellett lengyelül és spanyolul azonnal tudnék mindennapi problémákat megoldani; oroszul, olaszul és hollandul akkor, ha először felfrissíteném a nyelvtudásomat. A többi nyelvnél – arab, latin, eszperantó, észt, északi számi – a tudásom nem olyan magas szintű” – sorolja.

De nem szívesen számolja, hány nyelven tud, mert úgy véli, nehéz eldönteni, mit is érdemes idevenni. „Tudok-e például fríz nyelven, ha szövegeket, újságcikkeket különösebb problémák nélkül megértek, annak ellenére, hogy sohasem próbáltam megtanulni? Csak azért értem, mert németül, hollandul, angolul és svédül tanultam. Ha nem lennének fríz kapcsolataim, nem is tudtam volna, hogy értem a nyelvükön írt szövegeket.”

Így inkább azt mondja, az anyanyelvével együtt 15 nyelven „tanult”: gyerekként kellett a nyelvtanulás, aztán megszerette, hogy új szavakat, mon­dá­so­kat, nyelvtani szabályokat tanulhat, később a hobbiból munka lett. „De olyan munka, amit mindig élvezek: akár használati útmutatókat, szépirodalmat, naplófeljegyzéseket vagy marketingszövegeket kell fordítanom” – teszi hozzá.

Három hónap után

Muszka Katalin 29 évesen több mint tíz nyelven beszél, és mint mondja, „ez a szám növöget”. Pedig a nyelvtanulást ugyanúgy kezdte, mint a legtöbbünk: egynyelvű magyar családban nőtt fel, először csak az általános iskolában tanult nyelveket, később magánórákon folytatta a szülei biztatására. Kezdetekben volt az angol, a német, a szlovák, ezeket követte a spanyol és az orosz, gimnáziumban pedig a latin, a francia.

 

Önszorgalomból ekkor fogott bele a japánba és a kínaiba is. Mire egyetemre került, ezen nyelvek többségéből nyelvvizsgája vagy osztályozó vizsgája is volt, a kínai pedig – mindössze három hónapnyi tanulás után – olyan jól ment neki, hogy egy nemzetközi nyelvi versenyt megnyerve ki is utazhatott az országba. Az egyetemen folytatódott a nyelvtanulási lendülete: a kínai szak mellett elvégezte a koreait is, az egyetemi tanterv pedig még sok másik távol- és közel-keleti nyelvvel tette lehetővé az ismerkedést.

„Az arab nagyon érdekel, nagyon más, mint amiket eddig tanultam. Lassacskán tanulgatom is egyedül, de mindig kikacsintok másfelé is: érdekelne még a görög is vagy a török. A munka mellett egyre kevesebb idő jut rá, de nem adom fel, hiszen kiváló agytorna és arra is inspirál, hogy ezekről a kultúrákról többet olvassak” – teszi hozzá.

Tähti és Katalin is poliglott, vagy­is olyan nyelvtudók, akik definíció szerint „sok” idegen nyelven tudnak beszélni. (Hivatalos határszám nincs, de 4 nyelv felett már poliglottizmusról szoktak beszélni.) Sőt, mindketten hiperpoliglottok is: a Richard Hudson brit nyelvész alkotta fogalom szerinti 6 nyelves küszöböt és a szigorúbb, Michael Erard amerikai nyelvész szerinti 11 nyelves határt is megugorják.

28 nyelven majdnem folyékonyan

A jelenséget egészen korai példákból is ismerhetjük, VI. Mithridatész pontoszi király több mint 20 nyelvet tudott, de a legismertebb Giuseppe Mezzofanti (1774–1849) bíboros esete. A vatikáni könyvtár vezetőjeként működő nyelvzseni állítólag 28 nyelvet beszélt kitűnően, további nyolcat „csak” folyékonyan. Nemzetközi szinten is a leghíresebb poliglottok közé tartozott Lomb Kató (1909–2003), a világ első szinkrontolmácsainak egyike. Eredetileg fizika-kémia szakon végzett, akkor kezdett oroszt tanulni, amikor az éppen tiltott volt, így teljesen önállóan tanulta meg, ahogy aztán a többi, több mint 15 nyelvet is.

Giuseppe Mezzofanti

 

 

A sok nyelv ellenére a legtöbben arról számolnak be, hogy a kevésbé használtakat is néhány nap vagy hét gyakorlás után gond nélkül fel tudják frissíteni és aktiválni. Könnyű lenne azt mondani, hogy mindez nyelvérzék kérdése, azonban sokkal összetettebb képességről van szó – mutat rá Lesznyák Márta, a Szegedi Tudományegyetem angoltanárképző és alkalmazott nyelvészeti tanszékének vezetője: „A nyelvérzéket a különböző megközelítések mindegyike több kognitív képesség szerencsés együttállásaként fogja fel. Szinte minden modellnek eleme a beszédhanghallás és megkülönböztetés (azaz: könnyen megtanulja az egyén az idegen nyelv beszédhangjait); a könnyed memorizálás; az a készség, hogy egyes nyelvi elemek szerepét a mondatban könnyen felismerjük; és az induktív gondolkodás képessége, hogy példák alapján gyorsan kikövetkeztetjük a szabályokat. Ha valakinél mindezek az átlagosnál jobban működnek, akkor minden bizonnyal kiváló a nyelvérzéke.”

A szak­ember hozzáteszi, hogy ez azonban nem döntő, számos egyéb tényező befolyásolja a nyelvtanulás sikerességét: „Ilyen például a tanítás minősége, a tanulási szokások és stratégiák, az input mennyisége – például él-e valaki huzamosabb ideig adott nyelvű országban –, bizonyos személyiségvonások, az identitás rugalmassága. Az életkor, paradox módon, idegen­nyelv-tanulási helyzetekben nem döntő tényező.” Könnyen lehet tehát, hogy egy kevésbé jó nyelvérzékű ember több nyelvet tanul meg, mint a jobb képességű társai. A nyelvérzéknek vannak ugyan veleszületett alapjai, de a legtöbb modern felfogás már dinamikusnak képzeli el: életünk során folyamatosan fejlődhetnek az összetevői.

„Éppen egy második, harmadik vagy sokadik nyelv elsajátítása az, ami egyes feltételezések szerint fejleszti a nyelvérzéket. Aki már egy nyelv »kódját feltörte«, az szerzett némi rutint, és a második már könnyebben fog menni” – mondja a nyelvész.

Hány nyelv a sok?

Nyelvpedagógiai oldalról akadnak próbálkozások a nyelvérzék mérésére is, mint például az angolszász mintán alapuló Modern Lan­guage Aptitude Test, amely a nyelvtanulási képességek fent említett szegmenseit méri különböző feladatokon keresztül.

 

Lesznyák Márta úgy véli, az ilyen mérések kutatási szempontból hasznosak lehetnek, de a mindennapokban talán többet ártanak, mint használnak, mert néhányan elhiszik magukról, hogy nincs nyelvérzékük. Kifejezetten a poliglottokat érintő kutatásokat azonban szerinte csak elvétve találni. „A poliglottok vagy hiperpoliglottok kuriózumok, az alkalmazott nyelvészetet és a módszertani kutatásokat pedig inkább az átlagos nyelvtanuló érdekli. A poliglottok általában valóban jó nyelvérzékkel megáldott emberek, de nem ez a döntő, hanem a motiváció, hogy valami folyamatosan arra sarkallja őket, hogy új nyelveket akarjanak megismerni, magukévá tenni. Szerintem ez a poliglott jelenség legfontosabb üzenete. Nem gondolom, hogy mindenkinek poliglottá kellene válnia. Ma Magyarországon jó lenne, ha kicsit többen megtanulnának egy idegen nyelvet úgy, hogy szükség esetén használni is tudják azt.”

Speciális eset a savantoké: náluk egy fejlődési, mentális rendellenességgel jár együtt egy kiemelkedő képesség, amely lehet nyelvi is. Ezek a ritka esetek azonban az autizmushoz hasonlítható kórképek, hiába tud ugyanis a poliglott savant akár több tíz nyelven folyékonyan beszélni, a kommunikáció és a másokkal való kapcsolatfelvétel náluk nem vagy csak korlátozottan működik.

A motiváció sokféle lehet – és Muszka Katalin szerint mindegy is, hogy az ember csak azért tanul olaszul, mert szereti a pizzát, vagy azért németül, mert jobb állást, több fizetést szeretne. A lényeg, hogy legyen motivációnk idegen nyelveken beszélni, ismerjünk meg kultúrákat, gondolkodásmódokat. Hangsúlyozza, hogy ma már sokkal könnyebb poliglottnak lenni, mint évtizedekkel ezelőtt, az interneten ugyanis temérdek lehetőség van a nyelvtudás fejlesztésére, gyakorlására.

Akinek már jól megy, az különböző nemzetközi, poliglott szervezetekhez is csatlakozhat, de Katalin szerint ez nem mindig célravezető, mert egy „nagyon kompetitív poliglott szubkultúrát gerjesztenek a neten, holott ez nem verseny”. Nála például kíváncsiságból indult az egész: „a megtanult nyelvekkel mint eszközökkel még kíváncsibb lehetek a világra. Közvetítő nyelven ugyanis semmi nem ugyanaz.

 

Például az ázsiai nyelvek rengeteget mondanak az ottani gondolkodásmódról: a nyugati emberektől eltérően a keletiek ódzkodnak a határozott, egyéni véleményük kinyilvánításától, ezért rengeteg olyan beszédmód alakult ki, amivel kikerülhetik a véleménymondást”. Ő maga egyébként igazi „gyűjtő”, ha valahol egy izgalmas, apró nyelv nyelvkönyvére lel, azonnal megveszi, és elkezdi tanulmányozni.

Kell a jó ülőgumó

„A nyelv olyan, mint egy üveg nutella – mondja Oláh Máté, aki gyógyszerész-közgazdászként egy országos gyógyszergyártó cég marketingese –, addig eszed, amíg van, és aztán veszel egy újat. Ráadásul nincs az a szintű nyelvtudás, amit ne lehetne még tovább javítani. Nem kell, hogy feltétlenül gazdasági haszna legyen: ha valaki csak egy új nyelvet szeretne megtanulni, egy új hangkészlet érdekli, akkor az egy intellektuális kihívás. Ha én például kellemes időtöltést szeretnék, akkor valószínűleg egy nyelvkönyvet vennék elő. A nyelvtanulás mindig jelen volt az éle­temben. Szerencsés helyekre jártam iskolába, lehetőségem volt utazni. A nyelvtanulás szerintem egyfajta nyitott világlátást, kultúrák felé fordulást ad. Ami igazán szép egy nyelvben, amikor eggyé válsz vele: ha egy spanyol vagy egy olasz ember beszédmódját, arckifejezéseit, mondásait megtanulod, akkor beleláthatsz, hogy az emberek hogyan gondolkodnak, milyen képeket használnak. Minden új nyelv olyan, mintha az ember egy új világot fedezne fel vagy új várat építene.”

Oláh Máté három csoportba osztja a nyelveket, amelyeken tud: az angol, német, spanyol, francia a fő tolmácsolási nyelve, ezeken bármikor dolgozik is; az orosz és az olasz tolmácsolás már kisebb felkészülést igényel, és ezek mellé jönnek azok a nyelvek, amelyeken ért és olvas, de kevésbé beszél: a portugál, szlovák, cseh, lengyel és egy kicsit a kínai.

 

Timothy Doner alig húszévesen tartott TED-előadása bejárta a netet: az amerikai srác, aki 16 évesen már több mint 20 nyelven beszélt, a nyelvtanulásba egyszerűen mint jó időtöltésbe kezdett bele. Timothy az anyanyelvi beszélőkkel való kommunikációban hisz, legyen szó a sarki kínai fűszeressel való csevegésről vagy az online beszélgetésről.

Mindeközben a szótanuláshoz nyelvenkénti szólistákat gyárt, amiket úgy memorizál, hogy megpróbálja képzeletben helyhez kötni, térben elhelyezni őket. (Gondoljunk csak a Sherlock Holmes-történetekben sűrűn emlegetett ókori gyökerű memóriapalota-technikára.) Neki ez működött. Ez azonban nem jelenti azt, hogy másnak is ez a módszer segítene. Muszka Katalin szerint az, ami egy vagy akár több nyelv sikeres elsajátításához kell, nem más, mint „a szorgalom, a kitartás, a motiváció és – pestiesen szólva – jó ülőgumó”. Nincsenek üdvözítő módszerek: hiába a jó nyelvérzék, oda kell ülni és rá kell szánni az időt, máshogy nem megy. Az általános bölcsesség szerint pedig nem az a lényeg, hány nyelven tud az ember, hanem, hogy a nyelvtanulást ne kényszerként fogjuk fel, hanem lehetőségként. Ha poliglott nem is, sikeres nyelvtanuló bárki lehet, aki elhatározza magát és tesz érte.