Lassan eltűnik itt egy világ, amelynek kapuiban évtizedeken át egymáshoz meglehetôsen hasonló öregasszonyok ácsorogtak, szinte egyenruhaként viselve azt a fekete otthonkaszerű flanelruházatot, amelynek pontos neve, ha volt, velük együtt szállt a sírba, akik többnyire mind özvegy X. Y.-nék voltak, de olyan régóta, hogy egyáltalán senki sem emlékezett a néhai X. Y.-okra, akikrôl meglehetôsen regényes volt elképzelni, hogy valami mást is csináltak ezen a földön, mint hogy nevükkel megajándékozván, haladéktalanul özveggyé is tették feleségüket.
A mai özvegyek már nem a régiek, alig maradt közülük néhány, az is csak hírmondónak. Azok az öregasszonyok befôztek, zsírt sütöttek ki, csúnyán néztek és embert szóltak. Folyton fájt a fejük, a lábuk, de nem jártak bottal, egyáltalán nem is jártak sehová, naphosszat a kapuban álltak, vajon hogy bírták? Mi lehetett a titkuk? A titokzokni?
Persze ma is vannak, akik már negyvenévesen elkezdik az özvegységet, mire nyugdíjba mennek, már óriási a gyakorlatuk, a férjük neve feledésbe merül, és mint a nagy reneszánsz művészeket, csak a keresztnevükön emlegetik ôket, mint Iboly nénit, Bözsi nénit vagy Annus nénit, a Baba nénikrôl már nem is beszélve.
A puszta keresztnév különben a nôk kiváltsága, erre a szintre férfi eljutni nem tud. Nincs türelmük hozzá, általában egyszerűen nem érik meg. Egyáltalán, a férfiak nem jó özvegyek, az özvegy férfi olyan, mint a nôi focista. Nem férnek ráncos bôrükbe, hamar megint nôsülni akarnak. De hiába, komoly környékbeli özvegyasszony nem megy hozzájuk, úgyhogy kénytelenek vidékrôl felhozni ifjúkori szerelmüket, vagy valami más úton szert tenni egy foxis, ellenszenves nagymamára.
A legközönségesebb a macskás özvegy. Ez lehet temetôi macskás vagy padlási macskás. Ezekhez nem a kutyás áll a legközelebb, hanem a nyulas. Kutyás és nyulas özvegy nem él meg egy házban.
Általában szereti a gyerekeket, mert óvodában is dolgozott. Lehetett portás, konyhás vagy takarítónô. Unokái esetleg elutaztatják a Szentföldre, Párizsba, rosszabb esetben részeges szomszédja titokban bejár hozzá, és a kredenc zsírpapír bélése alól ellopogatja az aranyfogát.
Ezek a mai öregek már nem az igaziak. Be nem fôznek, legfeljebb néha egy-egy kompótot.
Kompótország.
A zsírszalonna a múlté, olajat használnak, vagy margarint. Vegetálnak, podravkálnak. Napközben még néha látni ôket az utcán, de estére mindig eltűnnek a kapualjakból, pedig csak pénteken van kôkemény alibijük, amikor átmennek a színes tévés szomszédasszonyhoz, és együtt izgulnak Priscilla Presleyért.
