Hol süllyedt el a Titanic? Ugyan, kérem, ezt még egy ötödikes is tudja! Kanada partjainál, Új-Fundland előtt; az északi szélesség 41. fokának 46. percénél és a nyugati hosszúság 50. fokának 14. percénél. Biztos? Nem adódhatnak esetleg alternatív lehetőségek? Mondjuk a tévében? A Corvin moziban? A magunk részéről kizárnánk az összeset. Egyre tisztábban látszik ugyanis, hogy a Marson - de van-e ott szélesség, pláne hosszúság?
Vannak a világ viselt dolgai közt olyas holmik, amik mindenhonnan és minden korból megnyugtató messzeségben találhatók (sok esetben még ott is keresni kell őket). Persze azt is el lehet képzelni, hogy eljöhet az idő, amikor teljes népcsoportok, előre beláthatatlan tömegű közösségek válnak minden különösebb figyelmeztető jel nélkül Tonyvá és Douggá, s egyszer csak ott találják magukat, ahol a part szakad. A mondott két érdemdús férfiú (dr. Tony Newman, dr. Douglas Philips) egy időszámításunk előtti (1966-os - ez ám csak biztonságos távolság) amerikai sci-fi szériában, az Időalagútban kavart lendületesen. Valahogy mindig került valami homokszemcse a korszerű technika gépezetébe, minek következményeként a nevezett konstrukció rendre macerás helyeken köpte ki őket. A Krakatau lábánál, persze félepizódnyi idővel a kitörés előtt. A trójai háború 10. esztendejében, mázlijukra azonban a falakon kívül; csupa ilyenek. Engem speciel a Titanic fedélzetére is ők vittek fel először, nem is mondom, hogy mikor - mert nem ez az érdekes. Hanem amikor tényleg ott találja magát az ember. Dehogy a Titanicon! Egyéb földi titanikjainkon, esetleg a szomszédban. Mert a Titanic csak csepp a biztonságos tengerben. Kies lak a félelem komfortosztályán. Önmagunk aggodalom nélkül megsiratható kiszerelése.
Úgy persze könnyű ennek a Titanicnak, hogy főművét 1912. április 14-én, ráadásul vasárnap, késő éjjel vitte végbe. Ki élt akkor? Az öregapám - igaz, nem volt tévéje.
A távolságról - okkal - úgy tudjuk, hogy üveggolyó: gömbölyű és elgurul. S ezzel nem csak a kis Balázs lehetett így. "Mintha ezer üveggolyón suhantunk volna át" - a kiállítás szerint így számolt be az egyik tanú a jéghegynek ütközésről. Mi láttuk a kis Balázst is vasárnap délután. Könnyes szemmel somfordált el a pénztár elől, mikor szülei meghátráltak a hármójuknak pár krajcár híján tízezer forintot kóstáló belépő előlÉ Miről is két dolog jut - utólag - az eszünkbe. 1. Ne bánd, öcsi, olyan sokat nem vesztettél! 2. Nélkületek is rengetegen voltak. Gondolom, ki vagy segítve vele. Hogy e távolságot hol csinálják, vagyis kik viszik át a Marsra a szerelmet, arra nézvést a mozit meg a tévét már említettük. Kitalálható a folytatás (bár attól sem lehetünk boldogabbak, hogy a balkáni háborúról pillanatnyilag nem jár nálunk vándorkiállítás).
A Titanicról szóló 1991-ben indult hódító útjára, siker szerte a világon, ha nem is jár érte kék szalag: 16 évbe tellett neki, míg ideért (persze valamiben nekünk is kell elsőnek lennünk: most először látható Közép-Európában). Megkapjuk a beszállókártyát, mint az eredeti, az is kiderül róla, hogy megúsztuk-e élve, felszedett-e a Carpathia vagy csak szimplán belehaltunk. Aha, a habokba. Lépcsőn fel, s le, sokfelé a falakon feliratok: a kapitány életrajza,
híres utolsó szavak,
adatok, milyen hosszú, milyen széles, a levegő állott, marha meleg van és tömeg, egy csomó olyasmi, amit tudhatunk máshonnan is. Leonardo DiCapriót a 91-es behajózás miatt szerencsére megúsztuk. Időrendben haladunk, ez kitalálta, ez megtervezte, itt a makett, rézsárga, ekkor vízre bocsátották, és akkor nekivágott, aztán nekiütközött (a jéghegynek konkrétan, amit sajnos csak édes folyóvízből tudtak - ugye, a lehetőségek miatt - rekonstruálni, s így nem anynyira hideg "sajnos", de ki lehet próbálni). Elénk jönnek az eredeti tárgyak (több mint kétszáz), ép kávéscsészék, csorba tányérok, néhány ázott dollár, üvegek, kis és nagyobb alkatrészek, egy árva táska - csupa idegenség (na hallod, északfok). Hűen rekonstruált első és harmadosztályú kabin, friss küllemű ládák a raktérben. Idézhetnék egy valaha elsüllyedt óceánjáró tragédiáját is. Lehet, hogy más körülmények között sikerülne is - bár efelől is vannak kételyeink.
Most mindenesetre a múltunkhoz (ha még csak ahhoz) fűződő jelenkori viszonyainkról mesélnek - persze ezért is hálásak lehetünk, még ha üzenetük csak holmi áttételeken keresztül vehető is le, és akkor sem túl kellemes. Talán ha e kiállítás megnyitóján a nagy művész szavait idézve bejelenti Hiller István, hogy Leonardo DiCaprio mégis igent mondott ("csak még egy cigi a taton, és rám a kamerát") a Titanic2 főszerepére, amit Etyeken forgat majd a stáb - talán az hír lenne. Addig maradnak a kávéscsészék meg a könnyfacsaró történetek, meg a médiumok (mint e tárlat is) biztosította decens távolság. Nem tudunk meg semmit semmiről - viszont biztosak lehetünk: nem halunk bele.
Millenáris Fogadó; nyitva: november 26-ig, naponta 10-től 20 óráig.
