Túlélni nem elég – Villámcsapások áldozatai

Tudomány

Magyarországon többtucatnyi embert ér villámcsapás évente; sokszor olyan problémákkal kell megküzdeniük, amit a többség el sem tud képzelni.

Munkatársunk felhős, már csepergős időben kirándult a szigligeti várba. Az égzengéssel kísért zivatar pont akkor tört ki, amikor felért a romok közé. Csattanást hallott, s az esernyő egyszerűen kirepült a kezéből – társai szerint a kezéből kiszakított jószág fémmerevítői mentén, mint a lidércfény, szikrák pattogtak. Mint később kiderült, a villám szerencsére csupán a közelében csapott be, de az erős elektromágneses erőtér jelenlétét mutatta, hogy a közelben tartózkodó turistáknak kellett figyelmeztetniük arra, hogy a haja szó szerint égnek áll. Az is jellegzetes tünet, hogy a szájában fémes ízt érzett, ugyanezt mások inkább „savasnak” írják le. Kollégánknak nem esett különösebb bántódása, de nem mindenki ússza meg ilyen olcsón.

Isten nyila

A villámlás a zivatartevékenység nélkülözhetetlen tartozéka. Becslések szerint napi 45 ezer zivatar éri a Földet, amelyek 8 millió villámot látnak el elektromos energiával. Ezek után nem csoda, hogy a villámcsapások (évi 3 milliárdról beszélünk, bár ezek nem kizárólag felhő-föld villámok) világszerte több ezer, merészebb becslések szerint több tízezer halálos áldozatot követelnek. Ehhez képest Magyarországon az országos katasztrófavédelem honlapja szerint évente 20–40 villámbaleset történik, de ez a szám vélhetően csak az olyan eseteket jelenti, ami után az áldozatok bekerültek az egészségügyi ellátásba vagy meghaltak. Amerikai becslések szerint 1:6250 az esélye, hogy valakit élete során egyszer villámbaleset érjen.

Egy átlagos villámcsapás során többnyire igen rövid ideig, általában a másodperc tízezred, maximum háromezred részéig iszonyú energiájú töltésáramlás történik – jóval ritkábban, de akadnak ennél hosszabb kisülések is. (Lásd még: Villámtól sújtva, Magyar Narancs, 2011. június 16.) Jellemző, hogy e rövid idő alatt 20–30 ezer (olykor még több, akár 100 ezer) amper áramerősséget lehet detektálni, és a kisülés közben mintegy 200–300 millió volt feszültségű egyenáram folyik át az ionizált levegőből álló villámcsatornán, majd az útba eső tereptárgyakon, akadályt sem nagyon ismerve. Ráadásul a villámot okozó kisülés gyakorta további indukált töltésáramot gerjeszt a becsapódás környezetében: azok sincsenek mindig biztonságban, akik látszólag tisztes távolságban tartózkodnak a kisüléstől. A villám rendkívüli erejét jelzi, hogy a többnyire centiméteres átmérőjű ionizált villámcsatornában elképesztő erejű (mintegy 10 ezer kilopascal) nyomás jelentkezik: a forró és gyorsan táguló levegő kiváltotta hangrobbanás okozza a villanást rendre követő dörgést.

false

Egy villám többféle módon érinthet bennünket, és nem csak a közvetlen villámcsapás veszélyes. Persze ekkor valóban extrém sokknak vagyunk kitéve: hihetetlen energiák haladnak végig szervezetünkön belső és külső sérüléseket, súlyos égéseket, akár robbanásokat okozva az izomzatban és a csontozatban, közben görcsös izomhúzódásokat keltve, amik szalag- és ínszakadáshoz, csonttöréshez is vezethetnek, nem beszélve arról, hogy az áram fizikai és kémiai hatása révén milyen súlyos sérülések, üzemzavarok keletkezhetnek az idegrendszer működésében. Hasonlóan veszélyes lehet, ha a villámcsapás közelében tartózkodunk, és közvetlenül érintkezünk egy olyan tárggyal, amelyik vezeti az áramot. Ezért kockázatos például zivatar idején a színpadon tartózkodnia egy zenésznek (a közelmúlt magyar fesztiváljain megesett egzotikus villámbalesetek során éppen olyan veszélyesnek bizonyult egy üzemben lévő keverőpult, mint egy rosszkor átölelt fém hűtőszekrény). És ott van még a villámok ágas-bogas szerkezete is: a főcsatornáról le­ágazó kisebb kisülések révén komoly mennyiségű töltés ugorhat oldalirányba.

Csakhogy a halálos áldozatok többségével, miként az elpusztult jószágokkal is, egy másik mechanizmus végez! A villámkisülés hatalmas mennyiségű töltést szállít, ráadásul a becsapódás környékén erős töltésáramlást, töltésmegosztást okoz: s az így generált nagy erősségű áram a kisülést követően a föld felszínén is terjed. A föld, talajtípustól és nedvességtől függően eltérő mértékben ugyan, de nem túl jó vezető, ezért az áram, ha teheti, jobb közvetítő közegen hidalja át a nagyobb ellenállást – ilyen lehet a testünk is; még a két lábunk között is felléphet egy úgynevezett lépésfeszültség. Ha valamennyire terpeszben állunk, akkor testünk zárja rövidre a villám keltette töltésáram útját, s ez akár hirtelen szív­leálláshoz is vezethet. Ilyen okok vezettek számos nevezetes balesethez (például az MTK labdarúgójának, Szucsányi Andrásnak az edzőpályán beállt 1970-es halálához). A lépésfeszültség még hatványozottabban jelentkezik a négylábú kérődzők körében: a sajtóban néha egzotikumként tárgyalt, villám okozta tömeges szarvasmarhahalál oka is ez. És ha ennyi nem volna elég, az erős elektromágneses ki­sülés természetesen egy hirtelen, lökésszerű elektromágneses pulzust is gerjeszt, ami tönkreteheti a pacemakereket, és amúgy is megzavarhatja a szervezet saját bioelektromos működését. Jellemző, hogy pontosan ilyen hatások felidézését használják fel a most még (állítólag) csak kísérleti fázisban lévő elektromágneses impulzusfegyvereknél.

Mélyen lesújtva

A villámcsapások okozta mortalitás látszólag igen magas, noha a gyakorta emlegetett 10–30 százalék esetében nyilvánvalóan azokat vették számításba, akik kellően közeli kapcsolatba kerültek a töltésárammal. Ugyanakkor a villámcsapások halottainak száma – a villámkisülés óriási energiáját, a rendkívüli áram­erősséget, a hatások sokrétűségét figyelembe véve – tulajdonképpen nem is olyan nagy, legalábbis azokhoz képest, akik váltóáramú vezeték közelébe merészkednek, és így szenvednek áramütést. (Olyankor jóval hosszabb ideig éri az áldozatot áramhatás, ami súlyosabb égési sérülésekhez és nagyobb baleseti halandósághoz vezet.) A villámcsapás esetében egyenáram folyik át szervezetünkön, ami komolyabb elektrokémiai hatással jár – a keringés, légzés hirtelen leállása is gyakoribb. Az áldozatok egy része az igen rövid kisülési idő dacára is súlyosan megég, bár ez többnyire másodlagos eredetű, gyakran a közben megérintett fémtárggyal kapcsolatos. A hőhatást sem szabad lebecsülni: a villámcsatornában akár 28 ezer Celsius-fok is lehet, ez sokszorosa annak, amit a nap felszínén mérhetnénk. Természetes, hogy ilyen hőhatás a fém tartóoszlopokat is képes megolvasztani, a szerves anyagokat elszenesíteni, a fába csapó villám pedig valósággal felrobbantja annak törzsét, és ezek szintén súlyos másodlagos sérüléshez vezethetnek.

false

 

Azért az emberi test nem mindig tökéletes vezető: a száraz bőr kevésbe vezeti az áramot, s valamennyit a cipőtalp jelentette szigetelés is számít (a ruházat más részei aligha). Érdekes jelenség, hogy a testünk felszínén hirtelen átáramló hatalmas mennyiségű töltés ionizálja a körülöttünk lévő levegőt. Az így keletkező felvillanás (ionizációs, gerjesztési sugárzás) maga is energiát von el, s hozzásegít ahhoz, hogy a töltésáram gyakorlatilag a testet körülölelve áramoljon tovább, részben csökkentve a szervezetben okozott károkat. Ezzel szemben a testünkön viselt fémtárgyak, ékszerek, szórakoztató elektronikus és kommunikációs eszközök jó vezetők lévén koncentrálhatják a töltésáramot, és ennek súlyosabb következményei lehetnek: a megolvadt, szétfröccsent, sőt párolgó fém erős égési sebeket okozhat.

A villámsújtottak bőrén egy igen látványos, a páfrányhoz, jégvirághoz hasonlító fraktálmintázat, az ún. Lichtenberg-rajzolat alakul ki a szabályosan egyenetlen töltéseloszlás miatt. Érdekes, hogy ez a kétdimenziós rajzolat a háromdimenziós Lichtenberg-alakzatot, a töltések forrását, vagyis magát a villámot idézi fel. De a villám képes elhajítani is áldozatát, a lökéshulláma tompa traumát okozhat, a hangrobbanás pedig beszakíthatja a dobhártyát, akár maradandó halláskárosodást kiváltva. Ennyi potenciális szervi problémáról és sérülésről hallva nyilvánvaló, hogy a villámsújtotta áldozatnak komplex kezelésre van szüksége. Dr. Balázs Péter gyermekgyógyász szakorvos lapunknak elmondta, hogy egyszerre legalább három fontos problémával kell megküzdeni a villámcsapást szenvedettek ellátásánál.

Az égés mértéke különböző lehet, a legsúlyosabb esetek akkor adódnak, ha az áldozat valamilyen fémtárgyba, például kerítésbe kapaszkodott. Gyakran fordul elő, hogy a szervezeten végighaladó óriási energiájú töltés­áram hatására egyszerre áll le a szív és a tüdő.
A szív saját ingerületkeltő működése miatt vissza tud térni ebből az állapotból, ám ha nincs légzés hozzá, akkor hipoxia (oxigénhiányos állapot) alakul ki, és ismét leáll a szív. Extrém esetben erős agyi károsodás is felléphet – a töltésáramból fakadó hőhatás miatt. Mindez korlátozódhat a központi agyi állományra, de megsérülhet a bolygóideg is, ami a szervezet összes nem tudatos funkcióját szabályozza. Egy eszméletlen embernél úgy győződhetünk meg arról, hogy villámcsapás áldozata-e, hogy le kell vetkőztetni, és ha találunk a testén áramjegyet, ami egy egyszerű kimeneti nyomtól a fent méltatott Lichtenberg-mintázatig terjedhet, akkor nem lehet kétségünk efelől. Ehhez természetesen – egy laikusnak is – hozzá kell nyúlni a fekvő testhez, de ez nem jelent veszélyt: a földön fekvő ember már nem fog senkit megrázni. Ilyenkor teljes légzési, keringési újraélesztést kell alkalmazni, ami fenntarthat annyi agyfunkciót, hogy az időben kórházba kerülő áldozat még visszahozható legyen az életbe. Mivel a villám gonosz trükkjei közé tartozik, hogy tönkreteheti a sav-bázis és az ionháztartást, ezért a keringés és légzés helyre­állítása után fontos feladat a folyadék- és az elektrolit-háztartás rendbetétele is. Az idegrendszert ért károsodás miatt gyakorta léphet fel retrográd amnézia, s kifejezetten a frontális lebenyt ért károsodás miatt személyiségváltozás. A gyakori memóriazavar mellett az is előfordulhat, hogy az áldozatnak újra kell tanulnia járni. Balázs Péter szerint, ha egyszer a sürgősségi osztályon visszahozták az életbe a villámcsapottat, és helyreállították az alapvető életfunkcióit, túl sok mindent ott már nem tudnak kezdeni később jelentkező mentális problémáival (az utólagos ellátás kérdéséről lásd keretes írásunkat).

A fa alá ne!

Miután a villámcsapás következményei végzetesek is lehetnek, érdemes megtanulni néhány jól azonosítható ökölszabályt, amivel jelentősen csökkenthető a villám okozta sérülés, pláne haláleset kockázata. Ha szabad téren találna minket a zivatar, mindenképpen kerüljük azokat a pontokat, amelyek statisztikailag gyakrabban vonzanak kisülést: ne menjünk magányos fa alá, kerüljük a kiugró sziklacsúcsokat, hegygerinceket, a kilátókat, kiálló fémtárgyak közelségét, de ne álldogáljunk egy mező közepén rosszabb esetben esernyővel a kézben sem. Erdőbe nyugodtan húzódhatunk, de itt is próbáljunk meg egyenlő távolságban állni a fáktól. A legoptimálisabb, ha szigorúan összezárt lábbal, a lépésfeszültséget minimalizálva leguggolunk, s így összegörnyedve, esetleg (bár tudjuk, ez kevéssé életszerű) egy amúgy is nálunk lévő alufóliadarabot magunkra terítve, kivárjuk az égzengés végét. Szabadban tartózkodva semmiképpen se kínáljunk a töltésáramlás számára könnyű kerülő utat: ne feküdjünk mélyedésbe, ha az nem mélyebb másfél méternél, s hasonló módon kerüljük a sziklahasadékokat, kisebb üregeket, nem túl mély barlangokat – különben testünkkel zárhatunk rövidre egy esetleges töltésáramlást. Vihar idején veszélyes a tóparton ücsörgés, bámészkodás is: a víz nagy távolságokra vezetheti el a kisülést.

A zárt fém járművek ún. Faraday-kalitkát képeznek, így autónkban, vonaton és a korszerű repülőkön nagyjából biztonságban vagyunk, noha a szerencsére ritka nagy energiájú, magas légköri kisüléseket a repülő sem bírja ki zökkenőmentesen.

Ha otthon tartózkodunk, csukjuk be az ablakot, és ne is álljunk a közelébe – számos riasztó történetet hallani kivágódó ablaktáblákról, s a szoba közepéig röpített házigazdáról. Az utóbbi időben gyakoriak azok a személyi sérüléses balesetek, amikor a vihar közben otthon áram alatt lévő, esetleg a külvilággal kábellel is összekötött, tipikusan szórakoztatóelektronikai berendezések közvetítésével szenved valaki villámcsapást. Heves zivatar esetén éppen ezért hallgassunk a figyelmeztetésre, gondosan áramtalanítsunk, és a kábeleket se felejtsük el kihúzni! Igaz, hogy a mostanában alkalmazott, a kisülő töltés megosztását célzó többpontos megoldások biztatónak tűnnek, ám a hagyományos villámhárítók a házat védik ugyan attól, hogy leégjen, ám elektromos berendezéseinket és minket már nem feltétlenül.

Nem gyógyító felejtés

A villámáldozatok utógondozásával kapcsolatos dilemmákról sokat elárul egy, a felhívásunk nyomán szerkesztőségünk címére érkező levél:

„Két éve történt, amikor kinn ültem a teraszon, és épp elvonulóban volt a vihar. Nagyon váratlan volt a becsapódás: jókora elektromos csattanás, nagy hang- és fényeffektussal, és mintha a bal fülembe ment volna valami kis feszültség. Az ölemben volt a cica, befogtam a fülemet, aztán beszaladtam a házba. A telefonunk tönkrement. Rá pár hónapra kezdődtek furcsa dolgok. Régebben rajzolással foglalkoztam, és újságokba is írtam. Amikor azonban a plafonra szerettem volna festeni, vagy írni akartam valamit, elúsztak a dolgok, szédültem, látászavar lépett fel. Ez azóta is megvan, bár valamennyit enyhült. Sokkal érzékenyebb lettem a hangokra, a szagokra és a fényekre is. Sajnos hosszabb ideig könyvet sem tudtam olvasni. Bár ez most már sikerül, sokat fáj a fejem: a bal agyféltekém, a fülem, a szemem. Mikor említettem, az orvosok nemigen törődtek ezzel, inkább kinevettek. Infúziót kaptam, gyógyszereket, de nem sokat használtak, inkább ártottak. Sajnos nagyon lassú a javulás, és képtelen vagyok hosszú ideig koncentrálni. A számolás, ha nagyobb számokról van szó, lassúbb, s a memóriám sem jó. Néha kihagy az agyam, ami azt jelenti, hogy amolyan »üresjáratba« kapcsolok. Sokat szédültem: ezek hirtelen szédülések voltak, néha lehajlás közben is bevertem a fejem a falba. Sok dolgot elfelejtek, leginkább a rövid távú memóriám lett rosszabb. Ennyi – de ez épp elég ahhoz, hogy ne tudjak normális életet élni.”

A villámcsapások másodlagos hatásai sokszor csak hónapokkal, néha majd egy évvel a baleset után jelentkeznek. Az információ kódolása és a régi ismeretek előhívása éppoly gyakran okoz gondot, mint több probléma egyidejű kezelése vagy a lassú reakcióidő, egyensúlyzavar (ami például gátol a kerékpározásban), a személyiségváltozás, a feledékenység, a hagyományos gyógyszerekkel nem enyhíthető fejfájás, az alvászavar, mely súlyosabb esetekben ingerlékenységgel, társalgási, kommunikációs problémákkal és depresszió­val társulhat (az öngyilkosságok sem ritkák a villámtúlélők körében). Mivel az orvostudomány is adós az efféle extrém fizikai behatások keltette agyi, idegrendszeri, fiziológiai elváltozások hatásmechanizmusának teljes feltárásával, néha – mint néhány éve Amerikában – maguk a tanácstalan áldozatok tömörülnek afféle érdekvédelmi szervezetbe. Panaszaik is hasonlók: az esetükben alkalmazott rutin diagnosztikai eljárások nem mutatnak semmit, a hagyományos kezelések nem segítenek, a fent is részletezett tünetek megmaradnak. Persze azért az orvostudomány képviselői sem pihennek, még akkor is, ha tudjuk: relatíve ritka tünetegyüttesről van szó. Ma már külön szakkifejezések is akadnak: keraunomedicinának hívják a villámcsapások sérültjeinek kezelésével foglalkozó orvosi szak­ágat, míg az áram emberi testre gyakorolt hatásával foglalkozók a keraunopátiát művelik. Az utóbbi részterülete a hosszú távú, sokszor maradandó mentális, idegrendszeri, a vegetatív működést érintő hatások vizsgálata – nos, akad még munkájuk bőven.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.