Tudomány

cyberhírek

Hackertámadás - Legalább öt nemzetközi olajipari óriásvállalat informatikai rendszerébe törtek be kínai hackerek a McAfee biztonságtechnikai cég szerint A támadók nyomait Kínáig sikerült visszanyomozni, csakúgy, mint 2009-ben, amikor a Google és más amerikai gyökerű multik rendszereit törték fel Wifi-lopás - Az ABC News felmérése szerint az amerikaiak harmada használja szomszédai titkosítatlan wifi-hálózatát Ez az adat jelentős emelkedést mutat a legutóbbi hasonló felméréshez képest: 2008-ban még csak a megkérdezettek 18 százaléka nyilatkozott ugyanígy Átrendeződés - A Comscore felmérése szerint tavaly az összes webmail-szolgáltató forgalma visszaesett, mivel a közösségi oldalak és egyéb alternatív online kommunikációs csatornák elkezdték elnyomni az e-mailt, főleg a fiatalok körében Kalózkodás - Egy japán kormányhivatal felmérése szerint a kalózkodás jót tesz az anime DVD-k eladásainak: az illegális letöltések rengeteg új, potenciális vásárlóhoz juttatják el a tartalmakat, akik közül aztán sokan legálisan is megveszik, amit megkedveltek a fájlmegosztókon Vérfertőzés - A gyerekek fejlődési rendellenességének kiszűrésére tervezett DNS-tesztek véletlenül felfedhetik azt is, hogy a gyerek vérfertőzés útján fogant A texasi Baylor orvosi egyetem kutatócsoportja szerint felfedezésük etikai és jogi problémákat vet fel a DNS-teszteket végző orvosok számára Önzetlenség - Az önzetlenségnek részben örökletes oka lehet, állítják ikerkutatásaik alapján brit tudósok Az Edinburgh-i Egyetem munkatársai mintegy ezer egypetéjű és kétpetéjű ikerpár közösségi viselkedését hasonlították össze tanulmányukhoz Tatárjárás - A Magyarországot 1241-42-ben elért tatárjárás bizonyult az egyetlen olyan középkori történelmi eseménynek, ami képes volt befolyásolni a Föld légkörében a szén-dioxid koncentrációját, és ezen keresztül a klímát - derült ki a Stanford Egyetem kutatóinak vizsgálatából Varázskalap Ausztrál kutatók gondolkodó sapka segítségével fejlesztenék a kreativitást A viszonylag egyszerű szerkezetet egy homlokpánttal rögzítik, és enyhe áramütéseket mér viselőjére Az első kísérletek ígéretesnek bizonyultak, a gondolkodó sapka viselői közül háromszor annyian tudtak megoldani egy matematikai feladványt, mint a sapka nélkül számolók közül A fejlesztő magyarázata szerint a gondolkodó sapka a bal agyfélteke tevékenységét nyomja el, amely a tudásért felel, miközben a kreativitásért felelős jobb agyféltekét stimulálja Az eszköz viselésének célja, hogy anélkül oldjunk meg egy problémát vagy helyzetet, hogy közben korábbi tudásunkra vagy tapasztalatainkra támaszkodnánk Életmentő testvér Bejelentették az első életmentő testvér világra jöttét Franciaországban: a babát embrionális állapotban olyan genetikai jegyek alapján választották ki lombikbébiprogramban történő beültetésre, hogy megmenthesse végzetes örökletes betegséggel született testvérét Az embriók közül genetikai szűrés után választották ki: ellenőrizték, nem hordozza-e a béta-thalassaemia nevű súlyos vérszegénységet okozó betegség génjét Testvére ebben a betegségben szenved, melyet a most egészségesen született újszülött köldökzsinórvéréből származó őssejtekkel kívánnak kezelni az orvosok A világ első életmentő testvére, Adam Nash 2000-ben született az Egyesült Államokban 295 exabájt Amerikai kutatók becslése szerint 2007-ig 295 exabyte digitális információt halmozott fel az emberiség Ha ezt a digitális adatmennyiséget CD-n tárolnák, a lemezekből rakott oszlop elérne a Holdig Az analógból digitálisba átfordulás, azaz a digitális korszak kezdete a kutatók szerint a 2002-es év, amikor a világon a digitális tárolókapacitás meghaladta az addig felhalmozott teljes analóg információmennyiséget A számítógépekben tárolt adatok mennyisége 2007 óta is folyamatosan növekszik, 18 havonta megduplázódik Összességében a mobiltelefonoknak, televíziós csatornáknak és az internetnek köszönhetően ötször több információ jut el hozzánk naponta, mint 1986-ban Lelepleznék az Anonymoust A HBGary amerikai internetes biztonsági cég nyilvánosságra hozná az Anonymous hackercsoport vezetőinek és legaktívabb tagjainak listáját, miután az Anonymous feltörte a cég honlapját A korábbi, nagy visszhangot kiváltó túlterheléses támadásairól is ismertté vált Anonymous a közelmúltban többször is aktivizálta magát, támadták a tunéziai, aztán az egyiptomi kormányzat honlapjait, és Berlusconi kormányzatával szemben is ilyen módon fejezték ki nemtetszésüket Mivel a mozgalmárok a WikiLeaks küzdelmét támogatandó olyan vállalkozásokat is célba vettek, mint a PayPal és az Amazon, hivatalos eljárás folyik az ügyben, a HBGary feltehetően az amerikai hatóságok megbízottjaként került a képbe, és térképezte fel a nemzetközi csoportot Ha a hatóságok tényleg megkapják a személyes adataikat, a tagok súlyos büntetésekre számíthatnak, az USA-ban akár 10 évre is börtönbe kerülhetnek Állatszex a múzeumban A londoni Természettudományi Múzeum története során először szentelt kiállítást a szex témájának - úgy, ahogy az a természetben megvalósul A témáról mindent illusztrálnak: kitömött nyulak és sündisznók láthatók akcióban, mindent bemutatnak a denevér hajszálvékony péniszétől egészen a rozmár hatalmas hímtagjáig A zöld pornó című filmsorozatban Isabella Rossellini színésznő idézi fel a legkülönbözőbb állatok - köztük a csiga, a kacsa és a pók - reprodukciós stratégiáit Az ember nemi élete elég szimplának tűnik ahhoz képest, hogy az egyik tengericsiga-faj leválasztható péniszt helyez el a nőstényében, vagy hogy az egyik rákfaj hímje képes saját méretének harmincszorosát elérő szaporítószervet felmutatni A Sexual Nature című kiállítás október 2-ig látogatható a Natural History Museumban . .
  • .
  • 2011. február 17.

cyberhírek

Hackertámadás Számítógépkalózok feltörték a Wall Street technológiai cégeket tömörítő tőzsdei részlegének egyik információs szolgáltatását. A Directors Desken keresztül cégvezetők kommunikálnak egymással. Címváltozás Harminc évvel a négymilliárd IP-cím kiadását lehetővé tévő IPv4-protokoll bevezetése után kiosztották az utolsó címeket, és megkezdődik az átállás a nagyságrendekkel több IP-cím kiadását lehetővé tévő Ipv6-os protokollra. Hologram Két angol repülőtéren is olyan, alkalmazottnak látszó hologramokat tesztelnek, amelyek az utasok tájékoztatásában vesznek részt.
  • .
  • 2011. február 10.

A lösz - Csak lazán

A mostanság tapasztalt látványos geológiai folyamatok, például a kulcsi partfalcsúszás ráirányítja a figyelmet arra, hogy az ország jelentős része löszre épült.

cyberhírek

Korlátozás Egy amerikai szenátor indítványozta, hogy biztonsági okokból, a balesetveszély miatt tiltsák meg a gyalogosoknak az utcák átszelésekor a mobiltelefonok és egyéb elektronikus eszközök használatát. Szűrés A Google meghajolni látszik a nagy zenekiadók és filmstúdiók lobbija előtt: a cég minden előzetes bejelentés nélkül szűrni kezdett egyes, bittorrenttel, fájlcserével és letöltésekkel kapcsolatos kifejezéseket a kereső kiegészítő szolgáltatásaiban. Gesztusvezérlés Kézmozdulatokkal vezérelhető távirányítót készített számítógéphez és televízióhoz az az izraeli vállalat, amely mozgáskövető hardvert fejlesztett a Microsoft játékkonzolához. Kockázat Brit kriminológusok szerint a középkorban királynak vagy királynőnek lenni kétszázszor életveszélyesebb volt, mint a világ jelenleg leggyilkosabb városában lakni, de még egy fronton szolgáló katonának is négyszer jobb ma az esélye a túlélésre, mint egy királynak volt a természetes halálra. Öngyógyítás A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemen és a japán Kyushu Egyetemen végzett anyagkutatások során kifejlesztettek egy polimert, amely képes újra és újra meggyógyítani magát, ha ultraibolya sugárzásnak van kitéve. Olvadás Rekordmértékben olvadt 2010-ben a grönlandi jégtakaró. A hatalmas jégtömegből tavaly mintegy 530 milliárd tonna olvadt el, ami közel kétszerese az 1958 és 2009, illetve az 1979 és 2009 közötti átlagnak, és meghaladja az eddigi 2007-es rekordot is. E-könyv Lehagyták az e-könyvek a papírkönyveket az Amazonnál.
  • .
  • 2011. február 3.

cyberhírek

Arableaks Az Al Jazeera arab hírszolgáltató Transparency Unit nevű szervezete egy kifejezetten a Közel-Kelettel foglalkozó szivárogtató oldaltindított. A WikiLeakshez hasonló oldal már nyilvánosságra hozta az izraeli és palesztin tárgyalások kulisszatitkairól szóló Palestine Papers dokumentumcsomagot. Rendteremtés Iránban megkezdte munkáját az internetes rendőri egység, amelynek feladata "harcolni a kiberbűnözés és a közösségi oldalak ellen, mert a kémkedés és a lázadás szellemiségét terjesztik". Lebukás A dél-koreai rendőrség letartóztatott egy férfit, aki mikrohullámú sütőben robbantotta fel mobiltelefonját, majd kártérítést próbált kicsikarni a gyártótól. Vezetőváltás A Google-t 2001 óta vezető Eric Schmidt távozik a vállalat éléről, utódja Larry Page, a Google egyik alapítója lesz, aki a Stanford Egyetemen Sergey Brinnel közösen a kilencvenes évek közepén megírta a kereső legelső verzióját. Ellenállás "riási bukás Japánban a Facebook.
  • .
  • 2011. január 27.

Trolibuszábrándok - Egyszer volt Budán

A múlt héten arról olvashattunk, hogy tizenhat budai autóbuszvonalat "trolisítana" egy meg nem nevezett befektető társaság. Nem ez az első ilyen ábránd, hiszen amióta kiépült - a pesti oldalon - a fővárosi trolihálózat, sokáig napirenden volt a környezetbarát jármű meghonosítása a Duna másik oldalán is. Csakhogy a közben eltelt több mint hatvan évben a budai troli csupán a tervezőasztalon létezett. Nem így a második világháború előtt.
  • - legát -
  • 2011. január 20.

cyberhírek

Kvízjáték Februárban kerül adásba az amerikai CBS tévé népszerű műveltségi vetélkedőjének, a Jeopardynak három különleges epizódja, ahol a játék történetének legsikeresebb játékosait az IBM számítógépe, a Watson hívja párbajra. Szudoku A szudoku rejtvényeket is megoldja a Google mobiltelefonokra szánt képfelismerő szolgáltatása, amely az óriásvállalat szervereit vonja be a processzorigényes műveletek elvégzésébe. A mobilos szolgáltatás az idegen nyelvű feliratokat, étlapokat is lefordítja. Egymilliárd Az eMarketer legújabb kutatásaszerinta közösségi játékok piaca az idén elérheti az egymilliárd dollárt.
  • .
  • 2011. január 20.

Kiállítás - A romok mögött a képzelet - "Bús düledékeiden..."

Müllner János fényképész az előző századforduló utáni másfél évtized megörökítője volt. Fényképezett hétköznapi jeleneteket, futballmérkőzés összepréselődő közönségét, bolt előtti türelmes sorban állókat - többségükben inkább kisszékeken, sámlikon sorban ülőket -, zsemleosztást, aztán politikusokat ki az Országházból, be az Országházba, tüntetéseket, mindezt főleg a Tolnai Világlapjának. Volt ugyan műterme is - hol itt, hol ott a Ferencvárosban -, de itt csak előhívott, nagyított, felvételeket nem készített. Tudni lehet róla, hogy súlyos felszerelésével járt Egyiptomban és Konstantinápolyban, aztán többfelé a Balkánon. Azt viszont mindeddig nem sikerült kideríteni, hogy milyen megfontolásból, illetve megbízás alapján fényképezte végig legközelebbi munkatársa, a felesége társaságában a tízes évek fordulója környékén a magyarországi várakat, ezeket a többségükben addigra már évszázadok óta pusztuló romokat. Mindenesetre ezekből a képekből láthatunk többtucatnyit a kiállításon, a "tudós festőként" emlegetett Kőnig Frigyes által készített kisméretű alaprajzok társaságában.
  • - kovácsy -
  • 2011. január 13.

cyberhírek

Információforrás Az internet vált a legfőbb információforrássá a 18-29 éves amerikaiak körében -állítjaa Pew Research Center kutatása. 2010-ben a harminc évnél fiatalabbak 65 százaléka elsősorban internetes forrásokból tájékozódott, ami majdnem kétszerese a 2007-es arányoknak. Kapitalizáció A világ második legértékesebb vállalata lett az Apple, részvényárfolyamának emelkedése miatt már 300 milliárd dollárra becsülik az értékét.
  • .
  • 2011. január 13.

cyberhírek

Ötvenmilliárd A Facebookba 500 millió dollárt fektetett be a Goldman Sachs és egy orosz befektető, a Digital Sky Technologies. A megállapodás 50 milliárd dollárra becsüli a Facebook értékét, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldal értékesebb, mint az eBay, a Yahoo és a Time Warner. Rekordadomány Összesen 16 millió dollár támogatást sikerült összegyűjtenie a Wikipedia Foundationnek tavaly, ez több mint a kétszerese a két évvel ezelőtti 7,5 millió dollárnak.
  • .
  • 2011. január 6.

cyberhírek

Adatrablás A magyar rendőrség elfogta azokat a bűnözőket, akik az Iwiw közösségi oldalt használók adatait próbálták megszerezni. Az elkövetők abban reménykedtek, hogy a felhasználók személyes adataival több tízmilliós haszonra tehetnek szert. Perújítás Elégedetlenek 65 millió dolláros fájdalomdíjukkal, és újrakezdik a Mark Zuckerberg ellen indult jogi háborút a Winklevoss ikrek, akik azt állítják, hogy a Facebook alapítója hazudott nekik a vállalat értékéről, amikor két éve peren kívül megegyezett velük. Hologram Allah-hologramot fejleszt az amerikai hadsereg: az óriási, látványos és részletesen kidolgozott hologramot a harcmező vagy azellenséges állások, városok fölé vetítenék, hogy megfélemlítse a mélyen vallásos muszlim katonákat, és rombolja a harci morált. Lakoma Ha gondolatban elfogyasztunk egy nagy tábla csokit, biztosan nem hízunk meg tőle, de jóllakhatunk.
  • .
  • 2010. december 16.

Kiállítás - Mit ér, mit ér két félteke?

A földgömb kedves ismerős, olyan, akire szívesen gondolunk mint közvetlen hozzátartozónkra. Vannak ilyen tárgyak, valós, gyakorlati funkciójukon túl státuszszimbólumként is jó hasznukat vesszük. Saját használatra megteszi az olcsóbb, a műanyag kiszerelésű változat, ne adj' isten olyas, kicsiny bóvloid beütéssel, mint a világítós modell vagy a beépített bárszekrény. Ezek amellett, hogy szerencsés esetben megtaláljuk rajtuk, amit keresünk, arra a legjobbak, hogy imponáljunk velük magunknak: mi olyan fiú vagyunk, akinek bármelyik pillanatban szüksége lehet arra, hogy rapid úton tájékozódjék ezen a planétán. De természetesen imponálhatunk környezetünknek, lakótársainknak és esetleges vendégeinknek is, de ehhez már minimum el kell menni egy régiségboltig, és le kell mondanunk olyan huncutságokról, mint a belső világítás... Idetartozik még szervesen, hogy a földgömb kiváló ajándék, pláne gyereknek (ugyancsak felvághatunk vele magunknak - annál is inkább, mert elég drága holmi), lám, én az utódaim fejlődésére is odafigyelek.
  • 2010. december 9.

cyberhírek

Kártérítés Mentális fájdalmat okozott, megszégyenített és megalázott a Google egy pittsburghi családot azzal, hogy a Street View-autó lefényképezte pittsburghi házukat. A bíróság egy dollár kártérítést ítélt meg a birtokháborításért. Napenergia XVI.
  • .
  • 2010. december 9.