"Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. / Fusson, akinek nincs bora, / Ez a fekete zongora" - könnyen lehet, hogy az Adyt megihletõ hangszer ma is létezik, bár egyre kevesebben vállalkoznak a régi zongorák alapjaiban történõ felújítására. "A hazai zongorapark nyolcvan százaléka századelõs vagy azelõtti hangszer. A felújításra érdemes, mûvészi célra alkalmas régi darabok most értek meg a nagyobb szerkezeti javításokra, amelyek már nem kisipari, hanem gyári szintû munkák. Ilyen a hangolótõke, a húrláb, valamint a hangzó felület, vagyis a rezonáns javítása, cseréje, illetve a húrokat tartó öntvény, a ráma passzítása. Az ilyen, hangzást alapvetõen befolyásoló munkákat ma Magyarországon már csak 5-6 ember képes elvégezni" - mondja Rónai Márton, aki nem véletlenül választotta mesteréül Fási Vilmos hangszerkészítõt.
Fási apja a hírneves Lyra Rt. résztulajdonosa és üzemvezetõje volt, a cég névjegye ma is sok zongorán megtalálható. "Apám 34 embert dolgoztatott, a mûhely a Blaha Lujza tértõl egész a Hársfa utcáig tartott" - mondja az öreg, míg az õsök bizakodva néznek le egy faliképrõl a zsúfolt mûhelyre, amelyet teljesen kitölt egy romos Hansmann. Fási a hatvanas években a Hangszerkészítõ és Javító Szövetkezetnél dolgozott, manufakturális módszerekkel készítettek és javítottak hangszereket a Csengery utcai zongorateremnek.
"Ez itt egy angol mechanikás zongora - csap a nem létezõ, vagyis leszedett húrok közé Fási Vilmos. - A ripliket belehelyezem a gyári sablonba, és ívesre gyalulom. Aztán cverkben ráenyvezem a rezonánsfenékre." Mielõtt végleg elvesznénk a német terminológia dzsungelében, megtudjuk: az angol mechanika a régebbi keletû bécsivel ellentétben a billentyû teljes felengedése nélkül teszi lehetõvé egy hang újbóli megszólaltatását. Vagyis gyorsabb, feltéve, ha olyan mûszaki állapotban van. A kérdéses zongora nincs olyanban, több hónapos felújítás vár rá. A raktárban található Bösendorfer földi marad-ványairól sem könnyû elképzelni, hogy egy 4 millió forint értékû, újszerû hangszer alapját jelentik.
Bontás elõtt méretet vesznek a hangszerrõl, és csak a legszükségesebb beavatkozásokat végzik el. A kompatibilitás fogalma nem létezik:
minden márka és modell különbözõ
"Ennek a Hansmann-nak volt vagy harmincötféle modellje: bécsi mechanikás, angol mechanikás, pianínó, ezen belül rövid, hosszú, félhosszú" - sorolja Rónai. Gyerekkorában zongorázni tanult, de nem volt elégedett a szülei által vásárolt õsrégi francia pianínóval, úgyhogy kihívták Vili bácsit, aki rendbe tette. Ekkor szeretett bele a szétkapott zongorákba. Késõbb elvégezte a Zeneakadémia hangszerkészítõ szakát, s bár az ottani zongorajavító mûhelyben világmárkás, viszonylag fiatal hangszerekkel találkozott, komoly javításokra nem volt lehetõsége. Ezt részben mesterétõl tanulta, részben folyamatosan képezi magát: gyári oktatófilmeket, vaskos katalógusokat böngész, külföldi anyagbeszerzõ útjain kisüzemeket látogat.
A legtöbb régi bútordarab Budapesten van. "A belvárosi kerületekben minden házban van legalább egy zongora, még az aranykornak számító húszas-harmincas évekbõl. Sokan úgy költöztek el, hogy ott hagyták, ma is az eredeti helyén áll. Nemritkán világháborús repeszeket találni bennük." A hangszereket nemcsak az idõ, de a szakszerûtlen javítás is kikezdi. Az öntvénytörés például, amely a zongora egyetlen gyógyíthatatlan betegsége, sokszor nem anyagfáradás vagy anyaghiba, hanem helytelen generáljavítás következménye. A húrokat tartó öntvényt 12-20 tonna húzóerõ feszíti, ezért hajszálpontosan kell lerögzíteni, különben elpattan, és hangolhatatlanná válik. A reménytelennek tûnõ hangszerek újjáépítéséhez a szaktudás mellett kötélidegek kel-lenek. Amikor már ott legbelül is csaknem elpattan egy húr, Rónai szerint arra kell gondolni, hogy "a gyárban is ember alkotta a hangszert, törvények és szabályok alapján, tehát ugyanúgy meg lehet csinálni, ahogy akkor".
A mester régivágású szakember,
szerinte a modern, tartós poliészter bevonat soha nem lesz olyan, mint a lakkfelhordással, rongylabdás dörgöléssel készített magasfényû politúr, amely olyan minõségû, hogy egyszer a mûhelybe beosonó macska nekiugrott a saját tükörképének. De tanítványa a hagyományos ismeretek mellett az újabb technológiákat is igyekszik elsajátítatni. Saját érdi mûhelyében épp egy százéves angol mechanikás zongorához készít új rezonánst. Csak a faanyagot 5 hónapig kereste, eldugott hazai fatelepekrõl, részben pedig külföldrõl sikerült beszereznie. A vastagolást nagyipari asztalos végzi bérmunkában, ezután jön a szakipari munka. A hangzó felület kialakítása gyári domborzati térkép alapján történik, minden tizedmilliméter számít.
Néha semmi sem tudható a hangszer történetérõl, máskor pontosan dokumentálható a sorsa. Emlékezetes például az a kétméteres, mahagóni Förster, amelyet a tulajdonos édesanyja vásárolt 1903-ban. Megvolt hozzá az eredeti német garancialevél, a zongorán pedig Kohn Albertnek, a magyarországi márkaképviselõnek a táblácskája. A zongorát 1944 telén elvitték az oroszok, és más holmikkal együtt kitették egy falusi udvarba. A tulaj élete kockáztatásával, ökrös szekérrel lopta vissza, majd ötven évvel késõbb, teljes generáljavítás után magával vitte Svájcba.
A régi hangszer nem csupán érzelmi kérdés:
más a hangzásvilága, és ez még az állandó minõséget produkáló világmárkákra is igaz. A nyugat-európai gyárakban folyamatosan végzett nagyjavítások ára azonban egy új hangszerével vetekszik. Ennél még mindig olcsóbb a minõségi kisipari munka, amire bizonyság az a Bösendorfer, amely egy évig tartó felújítás után egy bécsi zongorateremben kötött ki, ahol kapásból kétszeres áron kínálták tovább. Ezzel együtt a gyári szintû munkák kisipari mûvelése megszállottság, megélni nem lehet belõle, és Fási szerint régen sem lehetett. A nagyban utazók számára jövedelmezõbb a hangszer-kereskedelem, a kisiparosok számára pedig az apróbb munkák, rutinjavítások és a hangolás. Rónainak például a zeneiskolák adnak munkát. "A 20-30 év alatt lejátszott, agyonstrapált szocreál pianínókat legalább annyira össze kell foltozni, hogy a napi feladatot ellássák. Sajnos rengeteg a rongálás, a gyerekeknek fogalmuk sincs, hogy ha poénból beleöntenek fél liter kakaót a zongorába, akkor két másodperc alatt 3-400 ezer forintos kárt okoznak."
Bár az olcsóbb távol-keleti hangszerek beáramlása nem hagyta érintetlenül a zongorapiacot, a szakmabeliek szerint mindig lesz egy olyan kör - és nem csupán a mûvészvilág krémje -, amely ragaszkodik a jó minõségû európai hangszerekhez. Ami a számos extra funkcióval bíró, alacsonyabb árfekvésû digitális zongorát illeti, ez nem rosszabb vagy jobb az akusztikusnál, de hangzásban és billentésben mindenképpen más. Szempont lehet az értékállóság is: a digitális hangszer értéke, mint minden mûszaki cikké, elõbb-utóbb nullára redukálódik, javítani nemigen lehet. Egy megfelelõ karban tartott zongora 80-100 évig is mûködõképes - igaz, egyetlen fûtési szezon alatt is tönkretehetõ.
Orosz Ildikó
piac
A hangszerészek csak annyiban pendülnek egy húron, hogy látatlanban nem szívesen mondanak árat. Kivéve a hangolást, ez 6000-8000 Ft, amiben néha a kisebb javítás, például a kalapácsnyélcsere is benne foglaltatik, ami magában 1000-2000 Ft/darab, a törött billentyû javítása 3000-4000 Ft, a mechanika beállítása 9000-16 000 Ft, a kalapácsfej-csiszolás: 15 000-40 000 Ft, a hangolószögcsere 50-70 000 Ft. A komplett külsõ politúrozás 100-150 000 Ft, de nemigen vállalják.
A kereskedelmi forgalomban kapható új és használt hangszerek ára széles skálán zongorázik: márkától, modelltõl, mérettõl és mûszaki állapottól függõen néhány száz ezer forinttól milliókig terjed.
Újszerû "mûkedvelõ" Etûd, Belarusz, Ukrajna pianínók: 130-250 000 Ft
Újszerû Petrof, Rösler, Förster pianínók: 300-450 000 Ft
Új Petrof pianínó 700 000-2,7 millió Ft
Felújított Rösler zongora, 160 cm: 1,2 millió Ft
Jó állapotú Förster zongora, 155 cm: 1,6 millió Ft
Új Petrof zongora: 4-15 millió Ft
Használt Bösendorfer zongora, 200 cm: 4,2 millió Ft
6 éves Yamaha zongora, 200 cm: 4,6 millió Ft
Új Yamaha zongora, 275 cm: 22 millió Ft
