Tévétorrent

A ruha alatt

Queer Eye

Tévétorrent

Létezik egy speciális televíziós reality műfaj, magyarul jobb híján átalakítós műsornak nevezhetnénk (angolul makeover show-nak hívják), amelynek célcsoportját főleg nők alkotják. A cselekmény nem túl bonyolult: egy szakértő vagy szakértők csoportja radikálisan átalakítja egy látványosan hozzá nem értő/hanyag/ trampli ember otthonát/menyasszonyi ruháját/stílusát/testét satöbbijét.

A TLC nevű freak show fókuszú csatorna műsorainak nagy része ilyen képződményekből áll. Az üzenet többnyire olyasmi, hogy a nagy külső átalakulás természetesen gyökeres belső utazással is együtt jár, az átalakított egyúttal jobb emberré is válik.

2003-ban David Collins előállt egy ilyen átalakítós műsorral (Queer Eye for the Straight Guy), abban öt meleg férfi (gasztronómia, öltözködés, lakberendezés, kultúra, szépségápolás szakterülettel) megszépített egy heteró férfiembert. Ez akkor egy ártalmatlan sztereotípiafesztivál volt, Collins pedig most úgy döntött, ideje egy új „Mesés Ötössel” újraindítani a műsort. Bár az önfeledten felöltött sztereotípiáktól most sem menekülünk, az új show többet markol: a csapat most Atlanta és a setét Közép-Nyugat területén kalandozik, tényleg átfogva a kortárs amerikai társadalom legváltozatosabb figuráit (hétpróbás redneckek, egy tűzoltó, egy hipster georgiai polgármester, egy transz férfi, családapák, mamahotelek lakói és egy imádni való, ráktúlélő fekete néni is).

A Queer Eye tényleg tanítani akar a spontánnak látszó helyzetekkel (noha mindig kísérti a nézőt a megrendezettség érzése): mit szól öt meleg férfi, amikor egy Trump-rajongó szőrmókot kell átalakítaniuk? Miről beszélget egy háromórás autóúton egy rendőr és egy fekete Black Lives Matter-támogató? Az eleinte giccsesnek ható, szájbarágós tanulságok és a fiúk sármja lassan utat találnak a nézőhöz, észre sem vesszük, hogy már nem a ruhákra figyelünk, hanem a ritkán ábrázolt férfiak közti intimitásra, és arra, hogy heterók és melegek végre – egy kis időre – szót érteni látszanak egymással.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.