Tévétorrent

Anne with an E

Tévétorrent

Lucy Maud Montgomery Anne Shirley-történeteinek kismillió feldolgozása van. A tizenéves, szeplős, vörös hajú, cserfes és képzeletgazdag Anne felcseperedése és Avonlea lakóinak élete tele van 19. századi fordulatokkal, etikettel, udvarlással, hős-
szerelmes levelezésekkel. Legalábbis csupa ilyesmire emlékezhetünk, ha a 80-as, 90-es években magyar adókon is sűrűn sugárzott változataira (pl. Anne a Zöld oromból; A váratlan utazás) gondolunk. Mi lehet mégis az, amiért a Netflix nemrégiben úgy gondolta, hogy elő kell szedni ezt az ódivatú regényfolyamot? Nos, nem kevesebb, mint megmutatni, hogy lehet a műfajt 21. századian is csinálni. Nem is a filmes technika a lényeg, hanem a nézőpontok és a dramaturgiai súlypontok.

Maga az alaptörténet követi az eredetit: Anne tizen-egynéhány évesen kerül egy új-skóciai árvaházból a Green Gable birtokra, egy idős és zárkózott testvérpárhoz, akik fiút szerettek volna, hogy segítsen a földmunkákban. De aztán Anne érkezik, és együtt próbálnak megküzdeni a mindegyikük számára új szerepekkel. Mindeközben persze minden tele van a megélt traumákkal: Anne furcsa, fantáziáló, rengeteget mesélő lényéből árad a gyerekkori sérelmek elfojtásának kényszere. A kis közösségbe való beilleszkedés nehézségei és az önmagukra találás a fő tétje mindennek: Anne és barátai ismerkednek a nő-férfi szerepek változásával, az emancipáció felbukkanásával, az egyéniség és a közösség néhol komoly ellentéteivel. Az Anne with an E hol megindító, hol szórakoztató, s végig nagyon emberi.

Magyar felirat: quinnell – Mor Tuadh – bmint

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.