Ha azt képzeljük, hogy egy Amerikában forgatott dokumentumfilmben nem keveredhet elő bármikor egy figura, aki őszinte atyai kedvességgel elmagyarázza, hogy Adolf Hitlernek csak a píárja nagyon rossz, akkor nem figyeltünk eléggé a moziban. Elvégre a hollywoodi filmiparnak nem az a legfőbb állítása, hogy ha létezik valami a Földön, akkor az Egyesült Államokban biztos megtaláljuk majd a gyémánttá csiszolt verzióját? A szuperhősöket és az aranyérmes szamarakat egyaránt? Talán ez lehet maga az amerikai álom: a szabad kreténkedéshez fűződő jog és az önmagukkal békében élő, de a környezetüket sem nagyon zavaró hülyék társadalma.
Gondoljuk mindezt mi itt, az európai fehér középosztályban. De vajon hogyan látják ugyanezt (például a konföderációs zászlókat lengető, katonai egyenruhás „szerepjátszókat”) a rabszolgaültetvényeken megnyomorított emberek leszármazottai? Mindez és még több is kiderül Chelsea Handler humorista szabálytalan, négyepizódos sorozatából, amely egyszerre narcisztikus realitymenet és utazós doku az amerikai marslakókról. Négy nagy téma (a drogok, a házasság, a rasszizmus és a technológia) és egy nagyszájú nő találkozása, aki komoly tehetséggel faragta ki magából a női John Wayne-t, aki asztal alá iszik bárkit, mindig mindent kimond, és persze a lovakkal is meleg barátságot ápol. Ez a recept ránézésre a felszínes viccelődésnek kedvez, és valóban ez a minisorozat egyik rétege, a másikat viszont a szuggesztív megszólalókból elővarázsolt lebilincselő villanások adják ki. Csupán ki kell várni, hogy a főhősnő ki-kiessen itt-ott a szertelen egotripből.
alá
