A Defiance alkotói tán ezért is gondolkodtak eleve sorozatban, bár a másfél órás pilot épp az ellenkezőjére utal. Szerencsére a további részek befogadhatóvá rövidülnek, s így követhetőbbnek is tűnik a világégés utáni Föld intergalaktikus, idegen bolygók fajait összevegyítő élete. St. Luise városa már Defiance névre hallgat: a háborúban utolsóként ellenállók menedéke és különböző fajok "idilli" élőhelye. Legalábbis első látásra, természetesen a háttérben minden egyéb sablon megtalálható: politikai konfliktusok, árulás vagy épp hazafiasság, tényleg, ami kell. Csakhogy minden fordulattalansága és kiszámíthatósága ellenére mégis szórakoztató e filmes toposzok harca: egyszerre kapunk indiános-háborús zöngéket, westernbe illő seriff-figurát, shakespeare-i alapkonfliktust (még szép, hogy a Rómeó és Júliából) sci-fi csomagolásban. Ráadásul a köré öntött látványvilággal sincs sok gond: fogyasztható és olykor élvezetes is. A főszereplő alakja semmi újat nem rejt ugyan, tipikus morgós, magányos farkas, aki végül mégis a jóra hajlik; társa pedig a "lánya", egy másik fajhoz tartozó, hirtelen haragú tinédzser. Így ha már unásig néztük a Star Wars vagy a Star Trek eddigi részeit, de mégis hiányoznak a furcsa arcú és fülű űrlények az estéinkből, akkor a Defiance tökéletes gyógyszer lehet ez irányú elvonási tüneteink enyhítésére.
