Tévétorrent

Cracked

Tévétorrent

Nyomozós sorozat a Szívek Szállodája bizonyítottan népes rajongói körének - aztán hogy a krimifalók hogy vannak vele, az már egy másik kérdés, hiszen a nyomozás és a vérengzés helyett leginkább a bájos-bolondos exswatos főhős lelkivilágáért lehet aggódni.

Persze nem lépünk sokkal tovább az ezerszeresen bevált helyszínelőkszüzsén, de az arányok kifejezetten jól eltaláltak. Jön tehát a film noir detektívjeinek furcsa, kiégett figurája, aki most éppen egy idegösszeomlás sújtotta nyomozó, kicsit Doktor House, kicsit Monk, kicsit minden, ami furcsa. Leginkább skizoid és ironikus, szócsatáit már a Gilmore lányokkal is ugyanígy vívta. Ismerjük, mint a rossz pénzt, és épp ez benne a jó, ráadásul egy mezei nyomozóiroda helyett a pszichológiai bűnesetekkel foglalkozó irodán köt ki. Társa, mi sem természetesebb, egy pszichológusnő, valamivel árnyaltabb és kidolgozottabb figura, mint azt egy ilyen szabványos felállásban várnánk. Ez eddig ugye kedélyes és megszokott, ám a romantikus szál mellé súlyos elmebetegeket, elborult gyilkosokat kapunk, mániákusokat és pszichológiai szakzsargont. Míg a két történetszál külön elszakadva, összefonva elég erősnek mutatkozik. A nyomozás maga gyakorlatilag azonosulás a tökéletesen abnormális logikával. Ehhez még hozzájön a megnyerő képi világ, a jó ritmusban pergő események, bár a pilot kicsit túl lett mesélve.

Ám aki komoly nyomozásra és eget rengető újításokra vágyik, persze hoppon marad. Matematikusok, ufók, szellemirtók és -írók után végre készült egy krimisorozat a pszichológusoknak is...

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.