Tévétorrent

Hidden

Tévétorrent

Tompa, hideg fények, zöld táj, barna táj, elmosódott ködök, megint egy angol krimi. Pontosabban walesi, hiszen tudjuk, hogy a krimisorozat műfaja vált az utóbbi években a helyi identitások legnépszerűbb kifejezőeszközévé. Erre épít Mark Andrew és Ed Talfan leg­újabb produkciója is; ők a Hinterlanddal már egyszer lefoglalták maguknak a walesi nyelven elkövetett nyomozás részterületét.

Már a táj maga is csupa rejtély, sőt a walesi nyelv is, erős atmoszférát teremtenek, de önmagukban nem viszik el az egész sorozatot. A főszereplő nyomozónőnek nyolc része van arra, hogy megfejtsen egy gyilkossági ügyet, amely egy erdőben megtalált fiatal lány holttestével kezdődik, majd egy sorozatgyilkos-emberrabló pszichopatológiájában végződik. Valamelyest elszoktunk attól, hogy ilyen ügyeket nem 45 percben oldanak meg, néha akadnak is üresjáratok. A történet erénye, hogy legalább annyit időzünk a gyilkos/fogva tartó portáján, mint a nyomozók közt, így aztán szépen lassan mozaikokból simul össze a bűnügy. Mindeközben több szereplő családi életébe, személyes drámájába nyerünk bepillantást, elsősorban persze a főszereplő rendőrébe, aki beteg apját ápolandó költözött vissza a világvéginek tűnő walesi rengetegbe. Meg aztán ott a társadalmi feszültség, valamiféle lecsúszott munkásosztály és lakótelepi elszigeteltség sejlik elő a háttérből, de attól mégis messze járunk, hogy minderről kibontakozzon valami árnyaltabb kép. Így aztán a Hidden egy hosszúra nyúlt, hangulatos és olykor megrázó, de mégiscsak kiszámítható detektívsztori marad.

Magyar felirat: gricsi

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.