„Mindenki közvetlenül Washingtonnak jelentett” – A klasszikus amerikai kémhálózat története

  • Kriston László
  • 2014. június 9.

Tévétorrent

Craig Silverstein forgatókönyvíró dolgozott a Spielberg által jegyzett Terra Novában, a Besson-kultfilmből remake-elt a Nikitában, most pedig az amerikai függetlenségi háborúban játszódó Turnben, melynek a főnöke, showrunnere is. A tévés szakma vásárán, a MIPTV-n beszélgettünk vele Cannes-ban.

magyarnarancs.hu: A Turn valós történet köré szerveződik.

Craig Silverstein: Alexander Rose Washington’s Spies című könyve 2007-ben jelent meg. A fiatal történész felgöngyölítette a Culper kémhálózat históriáját, s nagyon alapos kutatómunkát végzett. A Kongresszusi Könyvtár George Washington gyűjteményében végigböngészte az eredeti leveleket, amik a besúgók közléseit tartalmazták. Kisilabizálta a történések sorrendjét, ami azért is nehéz, mert mindenki értelemszerűen próbálta leplezni a tevékenységét. Az álneveken kommunikáló ügynökök kilétére is rájött. Tulajdonképpen ez volt a modern történelem első igazi kémhálózata. Mindegyik hálózati személy közvetlenül George Washingtonnak (1732–1799) jelentett. Rajta kívül senki kívülálló nem tudott a hálózat tagjairól. Ami azért is hasznos volt, mert akadt egy nagy áruló a környezetében Benedict Arnold (1741–1801) tábornok személyében, aki hű maradt a brit koronához. A hálózatot egyébként azért hívták Culper Ringnek, mert Abraham Woodhull (1750–1826), vagyis a Jamie Bell által játszott főhősünk Samuel Culperként jelentett. Feleségének családja például a britek pártján állt. A kör tagjai azért nem buktak le, mert gyerekkori haverok voltak ugyanabból a kisvárosból. Lojálisabbak voltak egymáshoz, mint Amerika függetlenségéhez, mint politikai ügyhöz. Például az egyik tag, Caleb Brewster kódnév nélkül, a saját polgári nevén írogatta a leveleket. Merész fickó lehetett.

magyarnarancs.hu: Vagy egy megveszekedett exhibicionista.

CS: Már a háború előtt is bálnavadász volt egy kis hajón, ami azért szintén elég vakmerő foglalkozás. A szabályok szerint el kellett égetniük maguk után az összes levelet. Így is tették. Egyedül George Washington sértette meg a protokollt. Ezért ismerjük az egész históriát.

magyarnarancs.hu: Mondhatjuk azt, hogy az HBO szériájának, a John Adamsnek (2008) köszönhető, hogy az amerikai csatornák rájöttek: a történelmi témák főműsoridőben is helytállnak? A Turn tehát a John Adamsnek köszönheti a létét.

false

CS: Ez így van. Olyannyira, hogy a jelmeztervezőnk abból a sorozatból jött, sőt a díszleteink is! Ezekhez építettünk hozzá további díszletelemeket. Összesen 15 ilyen épületet ácsoltunk a Virginia állambeli Richmondban, ahol adó-visszatérítést biztosítanak a filmprodukcióknak. De míg a John Adams-széria az elitről szól és az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike a hőse, mi a „terepen” mozgó kisemberekről beszélünk a sorozatunkban.

magyarnarancs.hu: Mekkora költségvetéssel dolgoztak?

CS: A Turn a legdrágább szériák egyike. Epizódonként több mint hárommillió dollárt fordítottunk rá.

Turn

Volt idő, amikor a kémeknek nem voltak alaptartozékai a dögös sportkocsik és modellek. A Turn – miután a sorozatok jó része kiaknázta a hidegháborús és azutáni kémkedés ügyes-bajos dolgait – megmutatja, hogyan is indult mindez: az amerikai kémtörténet kezdetét. Lévén az amerikai függetlenségi háború nyílt csatározásai mögött meghúzódott egy komoly kémjátszma is, amely nemcsak az USA létrejöttét, de az első ottani kémszervezet (Culper Ring) megalapítását is jelentette.

Kosztümös történelmi film, kémregény és eredetmítosz remekül eltalált arányú keveréke. Az is élvezni tudja a sorozatot, akinek ez az egész hacacáré kimaradt a töritankönyvből; az, aki meg betéve tudja a hadmozdulatokat, valószínűleg kíváncsian lesi, hogy mit rontanak el.

A történet nem elsősorban a tárgyi tudásunkra, hanem a történelmi beleérző képességünkre épít. Nem egy színes tankönyvi illusztráció akar lenni ahhoz, hogy ki mikor kit végzett ki, és kivel kavart. A harc itt ugyanis értékrendek és elvek között zajlik elsősorban, így csak azoknak a nézőknek ajánlott, akik még kapiskálják, hogy miért is lehet fontos ezen dilemmázni.

A főszereplő Abraham Woodhull kénytelen szembesülni azzal, hogy gyerekkori pajtásainak fele hű angol királypárti lett, a másik fele pedig rebellis hazaárulónak kikiáltott lázadó, ráadásul ezek egymást gyilkolják. A családhoz kapcsoló hagyománytisztelet, a barátok iránti lojalitás és az egyéni igazságérzet kavarog őbenne.

Mindehhez hiteles színészi játékot, helyénvaló képi világot és atmoszférateremtést kapunk. Utóbbi terén nincs nagy újdonság, sőt kissé közhelyes megoldásokkal is élnek, de erre igazán nem figyelünk, mert van helyette tartalom, amire érdemes.

 

Markó Anita

 

 

 

magyarnarancs.hu: A Spielgerg által executive producerként jegyzett Terra Nova című apokaliptikus-időutazós-megmentős sorozat csak egy évadot élt meg 2011-ben. Van rá teóriád, hogy miért? És Spielberg mennyire vett részt a munkálatokban?

false

CS: Kelly Marcellel én írtam az eredeti koncepciót, de a gyártása közben már a Nikitával voltam elfoglalva, így nem tudtam belefolyni a munkálatokba. Szerintem ennek a szériának sokkal sötétebbnek és realistábbnak kellett volna lennie. Ehelyett tágabb közönséghez akartak szólni, színesebben, mint ahogy kellett volna. Úgy tudom, Spielberg megnézte az összevágott anyagokat, és közölte az észrevételeit.

magyarnarancs.hu: Rengeteg kurzuson oktatják a sorozatírás és a mozifilmírás szabályait. Hogy melyik percben milyen fordulatnak kell bekövetkeznie. Hisz e szabályokban?

CS: Szerintem ezeket legfeljebb irányvonalakként célszerű értelmezni. Inkább diagnosztikai eszközként, vagyis elemezni velük, miután már kipréselted az irományod a szívedből. Mert ha szabályokkal a fejedben írsz, attól pont a műved eredetisége vész oda.

magyarnarancs.hu: Sokat hallunk arról a bizonyos írószobáról, ahol a sorozat összes íróját összeterelik és ott együtt dolgoznak, mint egy gyárban. Mi a dolgod neked mint főnöknek?

CS: Ez minden sorozatnál más. Mindegyik íródat azért szerződtetted, mert tetszettek a korábbi munkái. Megpróbálok szabad teret adni nekik, hadd álljanak elő érdekes ötletekkel. De végső soron én felelek minden egyes epizód forgatókönyvéért, vagyis a saját elégedettségem számít. Ennek jegyében eddig több-kevesebb módosítással, de mindig át kellett írnom azt, amit az íróim benyújtottak.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.