Tévétorrent

Norsemen/Vikingane

  • Szabó Ádám
  • 2018. július 7.

Tévétorrent

Apró viking falucskában járunk, 790 környékén – az élet gondtalanul zajlik; a nagydarab, szőrös harcosok egy maszkulin amazonnal kiegészülve portyáznak és fosztogatnak, a társadalom terhére megidősödött férfiakat egy halálugrással a Valhallába küldik, az uralkodó agyalágyult öccse a trónra áhítozik. Pontosan így képzelnénk el a viking életet, és ehhez még a bombasikerű Viasat History-sorozat sem kellett – pedig kétségtelenül az hozta vissza a mitikus északi népet a divatba.

A fenti evidenciákat azonban a szereplők egyszer csak elkezdik megkérdőjelezni – és így kerekedik komédia a közhelyes tablóból. Az aggnak bélyegzettek nem vágynak már annyira a hősi halálra, hiszen alig 45 évesek; a harcos több akar lenni, mint puszta gyilkológép; az idióta trónbitorló – nos, ő az is marad, de homoerotikus töltetű poénokat kap, ezzel is megfricskázva a tesztoszteronnal túlfűtött északi mitológiát. A többi humorforrás a viking hétköznapok körül bonyolódik: az uralkodó felesége visszautasítja a varázsló köpetekből kevert csodaszerét, a szolgák öntudatra ébrednek, s a szerencsétlen fordulatoknak köszönhetően egy színészaspiráns válik a közösség vezetőjévé.

Üdítő a sokszor látott viking közhelyeket kiforgatva látni, az alapötlet és a kiváló figurák mellé viszont poénokat csak elszórva adagoltak. Nem is a térdcsapkodós nevetés a Vikingek célja, inkább valamiféle középutas humorizálás – az viszont kevés az üdvösséghez, hogy a középkori figurák fejébe modern agyat írtak a készítők, így azok megkérdőjeleznek minden jól ismert folklórelemet.

Magyar felirat: quinnell

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.