Tévétorrent

Október végén

Daniel Brocklehurst: Come Home

Tévétorrent

A jó ideje már szabad szemmel is látható demográfiai folyamatok (lásd öregedő nyugati társadalmak, hosszabb várható élettartam, kitolódó aktív életkor) még mindig kevéssé látszanak megihletni a sorozatokat és filmeket, különösen, ha a szerelem (vagy ne adj’ isten a szex) is felüti ocsmány fejét a környéken.

A fikció középkorúak szerelmi életét övező hallgatása mintha tükrözné a társadalom jobbára prűd, elzárkózó attitűdjét. A legkevesebb pironkodással és a legkevésbé fotogén szereplőkkel még mindig a britek közelítenek a láthatatlan társadalmi valósághoz (Táncterápia vagy a sorozatok között a Mum és a Last Tango in Halifax).

Daniel Brocklehurst nem csak a fent említett profán tabura építi fel lefegyverzően hétköznapi, mégis kiszámíthatatlan minisorozatát. A bumfordi, jóravaló Greget (a szokott intenzitását ezúttal gyengédségre cserélő Christopher Eccleston) egy napon három gyerekükkel magára hagyja felesége. Az asszony nem magyarázkodik, és a gyerekek elhelyezésével sem törődik.

A sorozat eleinte klausztrofób módon bezárja a nézőt Greg perspektívájába, lehetetlenné téve, hogy ne érezzünk együtt a szerelmet újra ügyetlenül keresgélő, egyedülálló apával. Mire a néző már valóban olyan dühös és tanácstalan, mint Greg, Brocklehurst megnyitja nekünk az addig láthatatlan Marie nézőpontját is (a Deadwoodból vagy éppenséggel a Kemény motorosokból ismerős Paula Malcolmson ugyancsak diszkrét, ám szerfelett hatásos előadásában). És ekkor válik világossá, hogy a Come Home milyen körültekintően kerüli az ítélkezést. Társadalmi tabuk és nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák egész hálózata bontakozik ki a gyermekeit elhagyó „rossz” anyával, a terhességgel zsaroló, de a családot minden elé helyező apával, középkorúak liezonjaival és a családjogi rendszer hiányosságaival. A mindig új narratív oldalhajtásokat növesztő dráma pedig olyan természetességgel bontakozik ki, hogy a néző egészen zavarba jön tőle. Minden új fordulatban ott rejtőzik a pátosz lehetősége, de helyette csak szorongató, ám sohasem könyörtelen realizmust kapunk.

A Come Home lassan bújik a bőrünk alá, ha nem figyelünk, észre sem vesszük, hogyan vesz le a lábunkról.

Magyar felirat: kissadam

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.