Tévétorrent

Preacher

Tévétorrent

A két nagy (azaz a Marvel és a DC) a maga módján próbálta megkerülni az amerikai képregényipart sokáig gúzsba kötő 1954-es Comics Code-ot. Mindketten leginkább gyermekkompatibilis szuperhőstörténetekre szakosodtak; kerülték a szexet, az erőszakot és a többi csúnyaságot. Persze azért kacérkodtak a felnőtt-tartalommal, így születtek meg leányvállalataik, melyek könyékig vájkáltak az említett témákban.

A Preacher is a DC-leányvállalat, a Vertigo szülötte (olyan remekművek mellett, mint a Sandman, az Y: The Last Man vagy a Hellblazer). Garth Ennis és Steve Dillon képregénye a túlzások és a meg nem alkuvás szép példája, ami egyelőre a sorozatról nem mondható el – a készítők mintha nem tudnák, mihez is kezdjenek az alapanyaggal. Hosszadalmasan vázolják a főbb szereplőket, és az egyórás játékidő rövidnek tűnik az effajta alapozási stratégiához. A valóban szokatlan alaphelyzet (egy űrből érkezett, babahangon síró entitás papokat száll meg és robbant szét sorra) sajnos kevés és kidolgozatlan ahhoz, hogy ébren tartsa a figyelmet, ráadásul el is sikkad a sok párhuzamosan futó szál között. A történetmesélés kissé csapongó is a készítők abbéli igyekezete miatt, hogy a szálakat kielégítően összefűzzék. Amit viszont maradéktalanul sikerül eltalálni, az a miliő. Vannak a képregényből átemelt elemek (aberrált, belterjes texasi redneck közösség) és saját motívumok is (a közösség tagjai közti összetett kapcsolatrendszer). A három főalakot játszó színész is kiváló – és talán ez a legfontosabb a széria jövője szempontjából.

Magyar felirat: mark & vbalazs91

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.