Ukrajna nem fordul vissza

  • Körner Gábor
  • 2014. február 19.

Ukrajna mindennap

Amitől tartani lehetett, bekövetkezett. Talán nem is a hatalom brutalitása a legdöbbenetesebb a tegnapi kijevi eseményekben – aki figyelemmel követte az elmúlt hónapok fejleményeit, igazán nem lepődhetett meg ezen, „csak” nagyságrendi a különbség a büntetlenül garázdálkodó rendőrök és fizetett verőlegé­nyek sporadikus terrorja és a Majdan páratlanul kegyetlen szétverése között. Eddig sem volt kétséges, hogy Janukovics kivárásra játszik, valójában nem hajlan­dó érdemben tárgyalni semmiről, eszköztárában kizárólag az erőszak szerepel, e­setleg kiegészítve né­mi kompromisszumkeresésként tálalt ravaszkodással és hazudozással. Így aztán az igazán megdöbbentő nem is a borítékolható „rendcsinálás” volt, hanem hogy milyen ügyesen játszik a rezsim – persze Moszkvától nem függetlenül – a manipuláció különféle eszközeivel.

A tegnapi nap forgatóköny­vét ugyanis – a rezsim verziójával ellentétben – egy pillanatig sem az élet írta, ellenkezőleg: a hatalom forgatókönyve alakította az eseményeket, amint arra Lesz­ja Orobec, a halálos áldozatokról tegnap elsőként hírt adó ellenzéki parlamenti képviselő felhívta a fi­gyelmet magyarul is ol­vasható Facebook-üzenetében. Janukovicsék láthatóan pontosan elterveztek min­­dent, és sikerült provokálniuk a sajnos nem túl dörzsölt politikusok ál­tal vezetett ellenzéket. A megszokottól eltérően hagyták, hogy a parlament ülésezése közben körülbelül ötezer tüntető vonul­jon a Maj­danról a parlament épületéhez, és keveredjen nyílt konfrontációba a rendőrökkel – mintegy bizonyítandó: az ellenzék puccsra készül. (A re­zsim első reakcióiból lát­szik, hogy a következő hónapok kormányzati propagandáját a „puccs­kísér­let” sulykolása fogja meghatározni, s félő, hogy a már most pedzegetett „felelős­ség­re vo­ná­s” jó lehetőséget ad a hatalomnak az ellenzék lefejezésére.)

Tüntetők Kijevben

Tüntetők Kijevben

Fotó: MTI

Több jel utal az akció előkészítésére – a rendőrség és a felbérelt tyituskik látványo­san összehangolt mozgásától kezdve a metró jó ütemű lezárásán át a terrorveszélyre való hivatkozásig (aminek retorikai előkészítéséről előző posztomban írtam), hogy ezzel az ürüggyel megindíthas­sák a tá­ma­dást a Majdan ellen, és lezárhassák Kijevet. Ahogy a nap kiválasztása sem volt véletlen: a meg­moz­dulás előtti napon derült ki, hogy az oroszok mégis folyósítják az ú­jabb két­milliárd dolláros hitelt, amiről eddig azt állították, csak az új ukrán kormány felállása után döntenek róla. Mindezt történetesen épp aznap jelentették be, amikor az ukrán ellenzék vezetői Mer­kel kancellárral tárgyaltak: ezt tegnap kormánypárti körökben egyébként úgy kom­men­­tálták, hogy az ellenzék ekkor kapott „szabad kezet Merkeltől a polgárháború elindításához” – ez alighanem freudi elszólás lehetett. Ezenkívül a keddi parlamenti ülés kiváló al­kalmat teremtett a „puccskísérlet” demonstrálására, aminek mintegy meg is ágyaztak azzal, hogy a kor­mánypárt – noha januárban még lebegtette az alkotmánymódosítás lehetőségét – most tárgysorozatba se volt hajlandó venni az ellenzéki tervezetet, újabb lökést adva a tömeg radikalizálódásának. (Zárójelben: az alkot­mány­módosítás nem valamilyen partikuláris kérdésről szólt volna, ha­nem a diktatúra alkotmányos alapjainak felszámolásáról – ennek követelését ellenzéki puccskísérletnek nevez­ni merő cinizmus, annak „kompromisszumkészsége” pedig, aki erről a módosításról hallani sem akar, erősen megkérdőjelezhető.)

A puccs narratívája, illetve az erőszak elszabadulása egyszersmind tálcán kínálja a Nyugat­nak az érveket az önfelmentéshez. Eddig is fáztak attól, hogy tettekben is kiálljanak Ukrajna mellett, és „óvatosságra intette” őket az ukrán szélsőségesekkel kapcsolatos orosz (ihletésű) propaganda, de az „erőszakos puccskísérlet” levette a vállukról a terhet. Legalábbis egy ideig. Mert bármennyire is remélik Brüsszelben, hogy a sajnálatos kijevi eseményekre fátylat borít az idő, és visszatér minden a rendes kerékvágásba, azaz Ukrajna Oroszország érdekszfé­rájá­ban marad, és lecsendesedik – akár heteken belül szembesülhetnek azzal, hogy ez az Ukrajna már nem állítható vissza. Jellemző, hogy a nyugati megyékben az ellenzék komolyabb ellenállás nélkül foglalta vissza az amnesztiáért cserébe nemrég átadott kormányzati épületeket, sőt katonai, belügyi objektumokat is megszállt. Ugyanakkor az erőszak alkalmazását (inkább persze Moszkva befolyásszerzését) Ukrajna leggazdagabb embere, mellesleg a kormánypárt tagja, Rinat Ahmetov is elítélte – úgy tűnik, a maguk módján az oligarchák is az önálló Ukrajnában érdekeltek. De ami ennél fontosabb: nyugat- és keletukránok milliói számára elfogadhatatlan egy putyini maffiaállam, és ellenükben ma már páncélosokkal sem lehet konszolidálni az országot. Európa szokás szerint óriási hibát követett el azzal, hogy nem ismerte fel a megváltozott helyzetet: az ukrán rezsim így elindulhatott egy olyan úton, amelyen igen nehéz lesz visszafordítani, de amelynek következményei elől (az erőszak eszkalálódása, az összeomló gazdaság, a menekültáradat) Európa nem sokáig vonulhat kényelmes sáncai mögé.

Neked ajánljuk