Március 15. hozott néhány fontos változást az ellenzéki pártok választási együttműködési hajlandóságában.
– Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy Tóth Zoltán, a DK egyéni képviselőjelöltje egyoldalúan visszalép Szél Bernadett javára Pest megye 2-es (budaörsi) választókerületében
– Gyurcsány egyúttal az összes ellenzéki pártot (a Jobbikot is) tárgyalni hívta vasárnap délutánra
– az LMP elfogadta a meghívást, és közölte, mindent megtesz, hogy a Jobbik is ott legyen
– a Jobbik ugyan nem lesz ott, de Szél Bernadettnek – úgy tűnik – sikerült elérnie, hogy Vona Gábor hétfőn külön leüljön az LMP-vel
– Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje sem zárkózott el teljesen a Jobbikkal való tárgyalástól
Mindez főleg ahhoz képest előrelépés, hogy március 10-én az LMP országos politikai tanácsa még kikötötte, csak abban az esetben hajlandó megfontolni a visszalépéseket, ha előzőleg az MSZP–Párbeszéd, a DK és a Jobbik vezető testületei kinyilvánítják megegyezési szándékukat. Azt is írták, március 19-ig mindent megtesznek a tárgyalásokért, utána viszont lezárják a történetet. A zöldek ráadásul a DK-val valamiért csak az MSZP-n keresztül akartak szóba állni. A szocialista vezetés ennek hatására állítólag megüzente vidéki szervezeteinek, álljanak bele teljes gőzzel a kampányba, mert sehol nem lesz visszalépés, az LMP javára sem.
| ||
Az ellenzék előtt álló feladvány persze továbbra is összetett, és szavakban legalábbis mindenki mást vár a vasárnapi fordulótól. Szél Bernadett közös kormányzásról, közös értékekről nem, csak választási együttműködésről tárgyalna. Gyurcsány ezzel szemben pont azt emelte ki központi kérdésként, mit tennének a pártok a Fidesz abszolút többségének megdöntése után. Első körben arra várna ígéretet, hogy senki sem lép koalícióra a Fidesszel. Igaz, az a kitétele, hogy választási együttműködésről nem lesz szó, valószínűleg csak a Jobbikra vonatkozott, és mivel Vonáék nem lesznek ott vasárnap, akár ebben is lehet némi haladás.
Szél logikusan a Jobbikkal is a koordinációról szeretne tárgyalni, Vona Gábor azonban kitart amellett, hogy 106 helyen indítanak saját jelöltet, az LMP-vel (és elméletben a Momentummal) csak a kormányzásban működnének együtt. Jóllehet Gyurcsány és Karácsony puhított a Jobbikkal szembeni elutasító álláspontján, az MSZP politikusairól ez már nem mondható el, ők inkább azt hangsúlyozzák, hogy senki ne szavazzon a Jobbik listájára.
Mi lesz ebből?
Az LMP múlt szombati közleményét a legtöbben teljesíthetetlen ultimátumként, így az együttműködéstől való elzárkózásként értelmezték. Az is valószínűnek látszott, hogy a koordináció párton belüli ellenzői legyűrték a nyitottabb Szélt és Hadházy Ákost. A két társelnök viszont azt kommunikálja, ők maguk terjesztették elő a nagy többséggel elfogadott szöveget. Elképzelhető, hogy valamiféle kompromisszumos megoldásról van szó, amellyel legalább egy kis időt nyert a pártvezetés. Az persze holtbiztos, hogy a hétfői határidőig Vona nem fog Gyurcsány nyakába borulni, így a közlemény értelmében az LMP-nek továbbra is ki kellene szállnia a tárgyalásokból. De ha a nyitottabb LMP képe pozitív választói reakciókat szül, Szél és Hadházy talán átfordíthatja a párton belüli hangulatot. Ebben Orbán fenyegetőző ünnepi beszéde is segíti őket.
Gyurcsány – talán dekódolva az LMP mozgásait – megint jó érzékkel helyezte magát az események középpontjába, gyakorlatilag észrevétlenül törte meg Szélék személyével szembeni elutasítását. A DK azt mutatja magáról, hogy a kormányváltásért komoly áldozatokra hajlandó, és annyiban kényelmes is a helyzetük, hogy a 46 egyéni jelöltből könnyen engedhetnek, kampánytámogatást már nem fognak veszíteni.
Nem úgy az MSZP, amely ha négynél több körzetben lép vissza, 300 millió forint helyett csak 150 millióból kampányolhat. Ez magyarázza a Jobbikkal szembeni viszolygásukat, de láthatóan attól is tartanak, hogy ha túl népszerű lesz a baloldali szavazók körében a „legesélyesebb jelöltre szavazás” gondolata, azzal listás voksokat (és töredékszavazatokat) is veszíthetnek. A pártszövetségükre vonatkozó 10 százalékos bejutási küszöb miatt ez fokozott veszély.
A Jobbik továbbra is a legerősebb kihívóként igyekszik beállítani magát, Vona Gábor csak kapkodásként, „baloldali bohóckodásként” beszél a koordinációról. A Jobbiknak fontos lehet a 106 jelölt után járó 600 milliós kampánytámogatás, attól pedig talán nem minden ok nélkül tart, hogy az MSZP-vel vagy a DK-val való koordináció többet vihet, mint amennyit hoz. Elméletben az is működhetne, hogy míg az LMP a baloldallal és a Jobbikkal is koordinál, a Jobbik és a baloldal egymással nem. A viszonyok azonban aszimmetrikusak: a baloldalnak sokkal nagyobb szüksége van az LMP-re, mint a Jobbiknak. 2014-ben a baloldali összefogás és az LMP jelöltjei együttesen szinte valamennyi fővárosi körzetben több szavazatot kaptak, mint a Fidesz; a vidéki LMP gyengébb szereplése miatt viszont a Jobbiknak csak néhány választókerületben – Miskolc, Gyöngyös – hozna valószínű győzelmet a zöldek támogatása.
Vona ezzel együtt a baloldallal való koordinációt elutasító szavazói mellett az ezzel ellentétes elvárást is érzékeli, erre utal, hogy legalább az LMP-vel asztalhoz ül. Ha a teljes koordináció meghiúsulása miatti blame game elsősorban a Jobbikra irányulna, az Vonától is eltávolíthatna olyan szavazókat, akik a kormányváltás érdekében bárkivel hajlandók lennének összefogni.
Március 15. után annyit mindenképp elmondhatunk, hogy az ellenzéki pártok tisztában vannak az együttműködést szorgalmazó választói nyomással, és a maguk módján igyekeznek is megfelelni neki. Hogy ez mire lehet elég, azt két nap múlva talán már tisztábban látjuk.
