Mit lép erre Karácsony? Visszalép a Momentum csepeli jelöltje az Együtt javára

  • narancs.hu
  • 2018. március 25.

Választás 2018

Juhász Péter mégis történelmet csinál.

"Csepelnek az az érdeke, hogy ne Németh Szilárd képviselje a Parlamentben, (...) ezért úgy döntöttünk, hogy visszalépek Szabó Szabolcs javára" – jelentette be a Momentum helyi jelöltje, Dukán András Ferenc a párt vasárnapi választmányi ülésén, hozzátéve, ez egy válaszgesztus az Együtt vezetője, Juhász Péter szombati visszalépésére.

Lássuk, mit lép erre az MSZP-Párbeszéd?

Momentum Mozgalom

Dukán András Ferenc - Momentum rendkívüli sajtótájékoztatója a Momentum választmányi üléséről.

Mindannyian készek követni Juhász Pétert

Fekete-Győr András régen várt bejelentést tett az Eleven Fesztiválon.

Juhász Péter: „Elfogadhatatlan, hogy a politikusok nem hajlandóak az egójukat félretenni a kormányváltás érdekében"

Visszalépett a képviselő-jelöltségtől, a többiektől pedig azt követeli, állapodjanak meg egy jelöltben. Az Együtt elnökét kérdeztük.

„Hír akkor lesz, ha elkezdek szirénázni" – Szabó Szabolcs (Együtt) az MSZP ultimátumáról és Németh Szilárdról

Helyzet van Csepelen: a körzetet 2014-ben még elhozta a baloldal a Fidesz elől, most viszont az akkori győztesek egymásnak ugrottak. Saját jelöltet indítanának a szocik az Együtt ellen, az előbbiek el is csábították régi szövetségesétől Karácsony Gergelyt, míg az utóbbiak egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a kampány hajrájára.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.