Büntetőfékezésbe és majdnem tettlegességbe fajuló választási vita volt Tiszaeszláron

Választás 2022

Rendőrségi intézkedés, kihallgatás, jegyzőkönyv és helyszínelés – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. számú választókerületében forrnak az indulatok.

„A Márki-Zay Péter-féle »bömbibusszal« mentünk ki Tiszaeszlárra vasárnap kora délután, ugyanis olyan jelzés érkezett az ottani aktivistáinktól, hogy választókat szervezetten buszoztatnak a szavazókörökbe, minderről videó is készült. Ha már ott voltunk, akkor körbejártuk a felmatricázott mikrobusszal a községet, és a hangszórókon keresztül Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és a helyi képviselőjelöltünk, Aranyos Gábor mellett kampányoltunk. Méghozzá úgy, hogy szigorúan betartottuk a szavazókörök esetében előírt 150 méteres távolságot” – mondta lapunknak Bacsek Szilárd ellenzéki aktivista. Elmesélte, hogy a Rákóczi utcán jöttek már visszafelé, amikor egy autó mögéjük húzódott és hangosan dudált rájuk. Előbb azt hitték, hogy nem fér el tőlük az úton, ezért lehúzódtak, de dudálás nem maradt abba. Újra elindultak. Ekkor viszont eléjük vágott az autó, és kisvártatva büntetőfékezessel megállt előttük. Ez a helyi tájház magasságában történt.

Nem mondok sokat, talán húsz centiméteren múlt, hogy nem történt baleset. Aztán kiszállt egy férfi a kocsiból – megismertük, ő Farkas Ferenc, Tiszaeszlár korábbi alpolgármestere volt –; feltépte a mikrobusz ajtaját, és el akarta venni a slusszkulcsot. Közben durva kifejezésekkel azt taglalta, hogy lebuktunk, mert megsértettük, hogy a választókerület határain belül 150 méterre nem lehet kampányolni a voksolás ideje alatt. Mi pedig elmondtuk, erről szó sincs” – folytatta a történetet Bacsek Szilárd.

Az ellenzéki aktivisták egy ideig azt hitték, hogy Farkas, valamint a vele megjelent mezőőrök és polgárőrök rendőrt akarnak hívni, ám mikor kiderült, hogy erről szó nincs, akkor ők tárcsáztak a 112-t, hogy a hatóság előtt tisztázzák a helyzetet. Nem kevesebb, mint négy rendőri csapat érkezett a helyszínre, ahol akkorra már pattanásig feszült a helyzet. Mindez 14 órakor játszódott le. Azt már Duszka-Sajben József, egy másik ellenzéki aktivista mondta el, hogy a hatóság emberei mindenkinek elkérték az igazolványát, az érintetteket meghallgatták, jegyzőkönyvet vettek fel és egyúttal helyszíneltek is.

 
Ellenzéki aktivisták a kampánybusznál
Fotó: 

Mindez közel három és fél órát vett igénybe, s amint kiderült, a rendőrség semmilyen választással vagy kampánnyal kapcsolatos szabály- vagy törvénysértést nem állapított meg. Farkas Ferenc előbb azt állította, hogy nekik is van videófelvételük, ám ezt utóbb visszavonta. Végül Bacsek Szilárd és Duszka-Sajben József elmondta, hogy a rendőrség közúti forgalom veszélyeztetése miatt Farkas Ferenc volt tiszaeszlári alpolgármester ellen kezdeményezett eljárást. Az ellenzéki aktivisták a rendőri intézkedés és az órákig tartó közjáték miatt csak órák múltán folytathatták kampánykörútjukat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. számú, nyíregyházi központú választókerületében. Tiszavasváriba mentek tovább. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.