Stummer János: „Ez a klientúra emberemlékezet óta nem találkozott ilyen politikai ellenállással”

Választás 2022

Stummer Jánost, az egyesült ellenzék jobbikos viharsarki jelöltjét kérdeztük kampányról, esélyekről, a választókerült legnagyobb problémáiról. 

magyarnarancs.hu: „Ha elindulunk Békéscsabától nyugatra, az ország centruma felé, akkor minden megtett kilométer után ezer forinttal nő a havi kereset” – nyilatkozta többször, több helyen. Tény, az ország perifériás térségeinek ezt a hátrányt is el kell szenvedniük. Ám kérdés, hogy a jogalkotás eszközeivel hogyan lehet ezt a problémát megoldani? Különös tekintettel arra, hogy magánszféra piaci folyamataira és „árfolyamaira” nem sok ráhatással lehet a parlament. Mi a megoldás?

Stummer János: Mindenekelőtt a magyar nemzetgazdaság működésének filozófiáját kell megváltoztatni. Azon a hibás elméleten kellene túllépnie a mindenkori kormánynak, hogy a magyar versenyképesség alapja a puha környezetvédelmi szabályrendszer és az olcsó munkaerő. A magyar versenyképesség legfontosabb alapja az ember. Ebbe kell befektetni. Méghozzá oktatással, szemléletváltással. Amíg ez a gyökeres fordulat nem áll be, addig viszont költségvetési eszközökkel kell ezeket a bérkülönbségeket tompítani.

Ezért is adtam be a korábbi évek költségvetéseihez a Békés megyei bérfelzárkóztató és bérkiegyenlítő alapot, amit persze a fideszesek rendre leszavaztak. Az, hogy majd a piac eldönti, mekkorák itt a bérek, az államnak pedig ehhez semmi köze, nincs beleszólása, az egyik legnagyobb neoliberális hazugság, amivel az utóbbi 30 évben tönkretették a szülőföldemet. Az államnak joga és dolga a piaci szereplőkkel a polgárok számára méltányos megállapodásokat kötni az ide érkező befektetések megvalósulásáról.

 
Fotó: Facebook/Stummer János 
 

magyarnarancs.hu: Harcedzett, ütésálló politikusnak tűnik, aki az elmúlt négy évet ellenzéki képviselőként töltötte a parlamentben, ahol a nagyon kényesnek számító nemzetbiztonsági bizottságot is vezette. 151 önálló indítványt adott, majdnem ugyanennyit jegyzet másokkal együtt és 72-szer szólalt fel. Volt olyan a választási kampányban, amivel azért még az ellenfelei is meg tudták lepni?

SJ: Nem. Nagyjából erre számítottam tőlük. A politikai ellenfeleimet, és a magukat korábban függetlennek hazudó szekértolóikat egyetemleges felelősség terheli, hogy idáig süllyedt az utóbbi évtizedekben ez a szebb napokat látott környék. Ők a múlt, minden aljas húzásukkal együtt. Mi vagyunk a jövő, és át fogunk lépni most vasárnap az ő árnyékukon!

magyarnarancs.hu: Megítélése szerint mennyire lejt itt a pálya a kormánypártnak és jelöltjének, Herczeg Tamásnak?

SJ: Ezen a meccsen ők fizetik a bírót, ők írják a szabályokat, és ők húzzák a pálya szélén a vonalat. Orbán Viktor foglyul ejtette az államot, az itteni fideszes klikk pedig foglyul ejtette Békés megyét.

Ez a klientúra emberemlékezet óta nem találkozott ilyen politikai ellenállással, mint amilyet mi itt felmutatunk.

Ezért reszketnek úgy most az elvtársak odabent a békéscsabai Szabadság téri pártirodán, ezért vezényelnek aljas lejáratást ellenünk, ezért zaklatják a családjainkat.  

magyarnarancs.hu: A Fidesz-KDNP már a képviselőjelölti kampány előtt azzal kóstolta meg, hogy Ön csak egy budapesti ejtőernyős Békéscsabán, holott Gyulán született, Szabadkígyóson és Újkígyóson töltötte a gyerekkorát, majd Békéscsabán érettségizett. Ezután azzal vádolták meg, hogy valójában náci nézeteket képvisel. Mit gondol mindezekről? 

SJ: Láthatóan vért izzadtak Herczeg Tamásék, hogy mit kellene rólam lejáratásként fabrikálni, ennyire jutottak. Sajnálom őket. A rágalmaikkal pedig nem azért nem foglalkozom, mert ne tudnám vádanként nagyjából másfél perc alatt, tényekkel alátámasztva cáfolni őket, hanem mert egy bizonyos szint fölött az ember nem megy egy bizonyos szint alá. Én komolyan gondolom, hogy meg kell ezeket az embereket haladni ahhoz, hogy itt valódi felzárkózás és egy szerethetőbb otthon legyen, és most mutatom meg a példát, hogy ezt hogyan kell csinálni.

magyarnarancs.hu: Miért számít Békéscsaba és a környékbeli települések valódi csatatérnek, vagy ha jobban tetszik, billegő körzetnek? S most, a választási véghajrában hogyan látja az esélyeit?

SJ: Ember nincs, aki meg tudja mondani, hogy mi jár azoknak a százezreknek a fejében, akik semmilyen körülmények között nem hajlandóak elárulni, sem telefonon, sem személyesen senkinek a politikai véleményüket.

Nincs az a közvélemény-kutató, aki most pontos előrejelzést tudna mondani,

mert ahogyan koszorús költőnk mondotta volt, ma Magyarországon „fortélyos félelem igazgat”. Én nem latolgatok, hanem teszem a dolgom, a legjobb tudásom szerint.

magyarnarancs.hu: Melyek a választókerület legsúlyosabb gondjai, s ha nem is szempillantás alatt, de ezek egy része miképpen orvosolható?

SJ: Bérrendezés, közmű- és közútfejlesztés, állami egészségügyi ellátórendszer ordító hiányosságainak felszámolása. De van egy ennél is fontosabb dolgunk: a fejekben kell rendet tenni! Mi itt, Békés megyében túl kevesen és túl nagy bajban vagyunk ahhoz, hogy egymással marakodjunk. Lennie kell egy nemzeti minimumnak közöttünk, aminek a mentén el tudunk kezdeni egy egészen másik harminc évet, mint amit most vasárnap lezárunk majd.

magyarnarancs.hu: Milyen okok állhatnak amögött, hogy mind a 106 választókerületet figyelembe véve a Békéscsaba központúban van a legtöbb jelölt, s ez bármilyen módon befolyásolhatja-e a voksolás végeredményét?  

SJ: Mindenki, aki kormányváltást akar, de nem az egységes ellenzék listáját és Stummer Jánost támogatja, Orbán Viktort tartja hatalomban. A szavazatokat nem szabad megosztani, mert akkor a nyakunkon marad ez a korrupt bűnbanda.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.