Épp most indít mozgalmat egy volt fideszes Stummer János nyolc évvel ezelőtti kijelentése miatt

Választás 2022

A mozgalom lényege, hogy meghekkeljék Stummer János ellenzéki jelölt plakátjait. 

A kampányhajrá finisében próbál mozgalmat indítani az egykori Fidesz-tag, Galló Ferenc, hogy Stummer János, az ellenzék közös békéscsabai jelöltje ellen tiltakozzon. 

„Felelős magyar állampolgárként rendkívül fontosnak tartom, hogy határozottan fellépjek minden olyan jelenség ellen, amely a XX. század ordas eszméjét, jelesül a nácizmust idézi fel. Különösen fontosnak tartom a kiállást ez ellen akkor, amikor egy politikus saját magáról állítja, hogy részese lehet ennek a torz ideológiának” – kezdte hétfői békéscsabai sajtótájékoztatóját Galló Ferenc, aki 2019-ben függesztette fel Fidesz-tagságát.

Galló azt kifogásolta, hogy Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő egy 2014-es hosszabb Facebook-bejegyzésében az alábbiakat passzus is szerepelt: „Jobbikos vagyok. Neked, ha úgy jobban tetszik, náci. Ezt meg én szarom le.”

„Ha felvágom az ereimet, akkor onnan narancslé fog folyni” – érzékeltette még 2019-ben a Narancs.hu-nak a Simonka György dél-békési fideszes parlamenti képviselővel szembefordult, de egykor bizalmasának számító Galló Ferenc, hogy politikai érzelmei mit sem változtak annak ellenére, hogy felfüggesztette tagságát a kormánypártban és Simonka nyomására távozott a medgyesbodzási alpolgármesteri posztról is.

Éppen a Narancs.hu számolt be 2019 júniusában arról, hogy Simonka György meggyanúsítása után szembefordult vele addigi fegyverhordozója, Galló Ferenc. Akkor Galló azt nyilatkozta portálunknak, úgy látta, miután „a legfőbb ügyész kikérte a parlamenttől a mentelmi jogát a fideszes parlamenti képviselő politikai értelemben megbukott. Önmagában az, hogy ha egy politikust vád alá helyeznek, és gyanúsítottként hallgatnak ki, az olyan, mintha egy lepracsengő lenne a nyakában! Akkor azt javasoltam, hogy a bírósági ítéletig mondjon le. De erre nem volt hajlandó.” A hétfői békéscsabai sajtótájékoztatón kérdésünkre Galló azt mondta, helyben Herczeg Tamás, míg országosan a Fidesz győzelmét látja a helyes megoldásnak.

Galló kifejtette, felháborítja, hogy Stummer több sajtómegkeresés után sem kért bocsánatot egykori bejegyzése miatt, sőt egy március 16-án kelt Fb-bejegyzésében Galló szerint azt a látszatot keltette, mintha még büszke is lenne arra, hogy a Békemeneten részt vevők transzparenssel tiltakoztak a vállalhatatlan kijelentése ellen – ezt a bejegyzést most nem találni Stummer közösségi oldalán.

A volt fideszes azt is bejelentette, mozgalmat kíván elindítani, amelynek célja, hogy "megállítsa a náci eszmék népszerűsítését Békéscsabán", ezért keddtől Békéscsabán és a választókerület más településen található több száz Stummer-plakát aljára kiteszik a három inkriminált mondatot.

A Narancs megkereste Stummer Jánost, aki annyi mondott érdeklődésünkre, nem kívánja kommentálni a történteket.

Békés megye négy választókerülete közül kettőben tűnik akár győzelemre is esélyesnek a közös ellenzéki képviselőjelölt: egyrészt a békéscsabai központú Békés 1. számú választókerületben, ahol Stummer János az országosan mérsékelten ismert és 2018 óta a törvényhozásban dolgozó Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) kihívója; a másik az ellenzék számára nyerhetőnek tűnő körzet az Orosháza központú 4. számú választókerület, ahol Simonka György, a súlyos költségvetési csalással vádolt kormánypárti országgyűlési képviselő után csak romok és félig szétvert Fidesz-szervezetek maradtak Dél-Békésben. Itt a Fidesz-KDNP a körzethez semmi módon nem kötődő Erdős Norbertet indítja, aki jelenleg az agrártárca egyik államtitkára. Kihívója Szabó Ervin (Jobbik) ügyvéd, aki ellenzéki összefogás nélkül már 2018-ban nagyon megszorongatta Simonkát.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!  

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.