Vélemény

Anya megfürdött, apa főzött, és utána? (A posztfeminizmus problémái)

A posztfeminizmusnak azonfölül, hogy a nemek közötti kommunikációt tette meg központi gondolatává, temérdek problémával kell megküzdenie. Néhányról érdemes közösen gondolkodni. Eltelt fél év azóta, hogy a posztfeminizmusról és előzményeiről cikket írtam (Anya fürdik, apa főz, együtt lenni jó, Magyar Narancs, 2006. november 30.), és örömmel tapasztalom, hogy a mai napig megjegyzésekkel, kérdésekkel halmoznak el, és nemcsak az egyetemi tanítványaim. Nézzük hát szépen sorjában a posztfeminizmus és a róla gondolkodók problémáit!
  • Csejk Miklós
  • 2007. augusztus 2.

Irodalmi szószedet: A szabad vers

A szabad vers korántsem új, nem "modern" találmány, bár huszadik századi térhódítását egyértelműen a modernségben nyilvánvalóvá vált krízishelyzetnek, a Mallarmé által már felvázolt versválságnak köszönheti - ez értelemszerűen és mindenekelőtt a verssor válságát jelenti.
  • k.kabai lóránt
  • 2007. augusztus 2.

Történetek a megyeháromból 7.)

A bíró, aki halálpontosan mérte ki a sorfalat (Történetek a megyeháromból 7.) A Bácsbokod-Balatonfőkajár-mérkőzésen történt. A nézők olyannyira elégedetlenek voltak a hazai csapat teljesítményével, hogy tiltakozásul minden pályán kívülre került (gurult, repült, vágódott) labdát megtartottak. A szünetre már elfogyott minden labda, a bácsbokodi intéző kétségbeesetten autózott a szomszédos Nyírbéltekre, de az öltözőket zárva találta, a Nyírbéltek idegenben játszott (Dunaszentgyörgy-Nyírbéltek 3-2). Feltörte a szertárat, és az összes labdával távozott.

Lóciklus

Bemegy két faszinger a szobába, egyik a főnök, másik a helyettese, kijönnek. Az egyik azt mondja, kirúgtam a taplót, evvel nem lehet, hárommilliót lopott most is. A másik meg azt: felmondtam a gyökérnek, egy percig sem tartózkodom vele tovább egy légtérben. Most valami lopást akart rám kenni.

Új villáskulcs

Ostoba beszédek, de van bennük rendszer - mondhatjuk Vilmossal Orbán Viktor fölszólamlásairól. E szövegek fokozatos romlásáról sokan megemlékeztek már. A hétvégi "hagyományos" tusnádfürdői szónoklat sem hozott változást: lapos filozofálgatás (ezúttal a korszellemről), a példaképek kijelölése (most Merkel és Sarkozy), belpolitikai üzenetek, és a falu bölcse szerepéből fakadó mind komikusabb kiszólások.

A tortazabáló mamut - Verseny és igazságosság

A "torzítatlan verseny" vagy a jelző nélküli "verseny" legyen az Európai Unió egyik fontos pillére? Ez volt az egyik kérdés, amiről komolyan vitatkoztak az unió vezetői a június 23-án véget ért brüsszeli csúcson. A kérdésben az új francia elnök és szövetségesei arattak győzelmet. Az unióban "csak" verseny lesz - nyilván a francia választók mérhetetlen örömére és hasznára. De hát miért is gondolják ők, hogy a "torzítatlan" verseny fenyegeti a jólétüket? És mit gondolnak a közgazdászok? Mik a verseny korlátai, és célszerű-e, hogy legyenek?
  • Muraközy Balázs
  • 2007. július 26.

K. történetei (Feketében)

Feketében Kardos György, a Magvető Könyvkiadó igazgatója, korábban a Honvédelmi Minisztérium katonapolitikai osztályának nyomozója Pilinszky János halálakor (1981. május 27.) azt terjesztette, hogy a demokratikus ellenzék zsarolta a költőt: megfenyegették, ha nem ad írást a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) jótékony célú antológiájába, elterjesztik róla, hogy eladta magát a hatalomnak. Ez a trauma okozta a hatvanéves költő hirtelen halálát.
  • Kőszeg Ferenc
  • 2007. július 26.

Pálya a magasban (Az NDK utolsó fejese)

Az NDK utolsó fejese Bernd Schneider az utolsó percben egy lövőcsellel elküldi a védőt. Még egyszer megtolja a labdát, azután jobbal utoljára kanyarítja középre. Amikor Michael Ballack is utoljára emelkedik ki a védők gyűrűjéből, utolsó fejese pedig a kapufát találja el, annak döndülése lesz az NDK-futball búcsúszava. Egyperces, néma.

Te merre, Tamara?

A rendelés horvátországi tartózkodásunk ideje alatt majdnem zavartalanul üzemel. Sokan vagyunk, sokféle véleményünk van, az idő jó, az árak nem. Jól vagyunk, Öcsi belelépett egy törött kagylóba, szakszerű ellátásban részesítettük. Csókol anyád, Kamara.

Habemus papam

A köztársasági elnök tévéinterjúja fenséges díszletek közt zajlott. A Sándor-palota teraszának hátterén a nyáresti Pest csodás panorámája tárult fel, s a Duna ezüst szalagja. Ott lent az ország lakóit sejtettük, midőn hétvégi dolgukra sietnek, enni, inni, csajozni.

Olajfalók - Tényleg meg kell védenie a magyar államnak a Molt?

Meglepően egy szólamot fúj a Fidesz és az MSZP a Mol-OMV-ügyben, holott hasonló egyetértés csak a legritkább esetekben alakul ki a két nagy párt között. Úgy látszik, az energetika különleges terület, mert ilyen összhangot ez idáig talán csak egy esetben volt alkalmunk megfigyelni, amikor tavaly a parlament szinte közfelkiáltással és lábdobogva adta áldását arra a szocialista körök által kilobbizott javaslatra, hogy a Magyar Villamos Művek tulajdonába kerüljön vissza az addig függetlenként működő Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir).
  • Kövesdi Petra
  • 2007. július 19.

Modern Talking (A purizmus csendje)

A purizmus csendje A Nyugat irodalmi és kulturális folyóirat 1933. évi 17-18. számában Illyés Gyula Pusztulás című írásában számol be arról, hogy Fülep Lajosnál vendégeskedett. Illyés ekkor 31 éves, már ismert költő, világot látott ember (19 és 24 éves kora között Párizsban élt!). Fülep 48 éves, rangos művészettörténész és filozófus, emellett református lelkész egy Pécs melletti faluban. Később, a háború után mindketten a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, Illyésből vezető költő lesz, Fülepből professzor az ELTE-n.
  • Nádasdy Ádám
  • 2007. július 19.

Ekotrip (OMV Molnak farkasa)

OMV Molnak farkasa A kapitalizmus farkastörvényeit a piacgazdaságokban is csak módjával fogadja el a társadalom, azonban a gazdaságpolitikát alakító politikusok ritkán lépnek fel ellenük nyíltan. Most egy ilyen ritka pillanatnak lehettünk tanúi: az OMV Molra irányuló felvásárlási szándéka pártállásra tekintet nélkül forrasztotta egységbe a honi politikusokat.