Vélemény

Békegalamb 2.

Az első újkori olimpiát 1896-ban rendezték Athénban. Az első repülőgép 1903-ban szállt fel az észak-karolinai Kitty Hawkból.

Focipálya, lovarda, Dubaj - Rákosrendezőn

Lázár János szerint a volt teherpályaudvar helyére építendő városközpont születése egyenesen Orbán Viktor kívánsága volt, aki a minisztert nemcsak azzal bízta meg, hogy találjon helyet az új szenzációnak, de azt is kikötötte, hogy a területen középszerű projekt nem valósulhat meg.

A 2023-as kormányprogram

Sok ronda disznóság megtörtént már Magyarország parlamentjében a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben, de ennél a múlt csütörtöki esetnél szégyenteljesebb aligha.

Magánbankok viszik a prímet

Az Orbán-rezsim térfoglalása egyedülálló helyzetet hozott létre a magyar bankszektorban. Míg másutt a politikai vezetés elsősorban állami pénzintézeteket használ föl céljai megvalósítására, addig nálunk magántulajdonú bankok bekebelezésével erősíti és tartósítja a hatalmát.