Ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, az történt ugyanis, hogy a méltó elmúlásért küzdő Karsai Dániel bent volt az Országgyűlés épületében, azzal a – Bedő Dávid momentumos képviselő bejelentette – szándékkal, hogy az ülés után beszélgessen a kormánypárti képviselőkkel. Nyilván arról, hogy ha már nem ütközik alkotmányba, miért nem teszik lehetővé számára a méltó távozást az életből. Igen, lehet, hogy erre valóban nehéz bármit is mondani, de amit a fideszes képviselők – Mátrai Márta, Németh Zsolt, Németh Szilárd, Menczer Tamás, Szatmári Kristóf, Gyopáros Alpár és társaik – tettek, azt tudniillik, hogy fejüket félrefordítva vagy épp’ felszegve, szó nélkül mentek el Karsai Dániel mellett, s még Bedő kifejezett kérésére sem voltak hajlandók egy szóra sem megállni, nos, az nem csupán egy nyomorult, aljas és szánalmas kísérlet az említett nehézség megkerülésére, hanem sokkal több annál. Egyfelől üzenet minden magyar állampolgárnak; igen, a saját szavazóiknak is. Másfelől viszont…
Ennek a másfelőlnek a világosabbá tételéhez egy-két hetet hátrébb kell lépnünk az időben. Emlékeznek arra, amikor Gulyás Gergely egy kormányinfóról azt üzente a gyógyíthatatlan beteg Karsainak, hogy jobbulást kíván? Nemtelen gesztusán nyilván felháborodott minden jó érzésű ember, s menten el is könyvelte – jó okkal – Gulyást valami gátlástalan csirkefogónak. Holott már akkor is, mint most, többről volt szó. Mert arra ugyan csak egy válasz létezik, hogy gyökerek-e Gyopárosék, lelketlen, cinikus fráter-e Gulyás. Igen. De nem csak azok – fegyelmezett pártkatonák is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
