„Szeretettel értesítem önöket, hogy sikerült végképp elhárítanom az atomháború rémét az emberiség feje fölül. Módszerem egyszerű volt és zseniális: elintéztem a nagyhatalmak megbízottjánál, hogy az atombombákat ezentúl Magyarországon gyártsák, magyar vállalatok közreműködésével” – írta Moldova György 1967-ben.
Ebben is benne volt a Soros keze. A nemzeti konzultációban – izé, egy darabig. Aztán lebukott a Soros keze, mert az éberség elől nem lehet elbújni, nem hogy egy kéznek, de még egy csálén álló mutatóujjnak sem. Az éberség éber reggel, délben és a nagy sötét éjszakában is.
A Magyar Orvosi Kamara volt elnöke a távozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a testületet olyanok vezessék, akikre „az árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek”.
A miniszterelnök fizetett hirdetésben gúnyolódik tavalyi kihívóján.
Mindaz, amit a miniszter mond, egyszerre voluntarizmus, bődületes demagógia és szakszerűtlenség a köbön.
Miután alábbhagyott az ukrán ellentámadás lendülete, egyre többen beszélnek arról, hogy esélytelen a harc Oroszországgal szemben. Ez az érvelés azonban csalóka.
„Dorgálást kapott a Szövetség Orbántól a Máérten a többi határon túli politikus előtt” – fogalmaz kissé eufemisztikusan a Napunk című szlovákiai portál, ám a Magyar Állandó Értekezlet múlt pénteki XXI. találkozójáról kiszivárgott értesüléseiket értelmezve hirtelen nem is tudjuk, hogy ezt a „dorgálást” a Habsburgok nádpálcájához, a Romanovok vasvesszejéhez, vagy nemes egyszerűséggel a szultán selyemzsinórjához hasonlítsuk-e.
A rendező szeretné magát autonóm, saját mozgástérrel rendelkező figurának beállítani, bár vélhetően ő is tudja, hogy ilyen egyszerűen nem létezik.
A szokásos értelmetlen és világnézetileg meghatározott viták tüzében érdemes kicsit átgondolni, ki mond hülyeséget és mikor.
