A szerk.

Focipálya, lovarda, Dubaj

A szerk.

Viccnek szánják, mégis szomorú, hogy Lázár János hétfői sajtótájékoztatóját immár Dubajinfó néven emlegetik. A miniszter azért csődítette össze a sajtót, mert kiszivárgott, hogy Rákosrendező vasútállomás területén 220–240 méteres felhőkarcolót építhet annak a Mohamed Alabbarnak a cége, aki Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építtette.

Az is kiderült, hogy a mintegy 5 milliárd eurós beruházást a magyar kormány támogatná; lapértesülések szerint már november elején be kívánta nyújtani a szükséges törvénymódosításokat a parlamentnek. A Telex publikálta dokumentumból az is kiderült, hogy a kormány már október 25-én tárgyalt a projektről, egy nappal később pedig Gulyás Gergely Dubajban találkozott az Emírségek fejlesztési miniszterével.

Ha abból indulunk ki, hogy az Angyalföld és Zugló határán álló Rákosrendező vasútállomás, egykori teherpályaudvar immár harminc éve a legnagyobb tájsebe Budapestnek, még örömhírnek is tűnhet, hogy valamiféle megoldási terv született vele kapcsolatban. Ám ha ehhez hozzátesszük, hogy a legnagyobb titokban, a fővárosi, zuglói, angyalföldi stb. illetékesek, és úgy általában Budapest lakóinak teljes kizárásával történt, már egyáltalán nem tűnik örömtelinek a sok-sok milliárdos projekt. Mert igaz ugyan, hogy a terület nagy része az állam (elsősorban a MÁV) birtokában van, ám a vonatkozó tervek – kivált a 220–240 méter magas felhőkarcoló esetében – minden körülmények között társadalmi egyeztetést kívánnának. Még akkor is, ha köztudott, hogy a kormány az elmúlt tizenhárom évben mindent megtett azért, hogy ilyesmi a legritkábban forduljon elő.

„Rákosrendező jelentős változással érintett területként szerepel a fővárosi rendezési tervekben. Aki ott akar építkezni, annak előbb tárgyalnia kell a fővárossal és a kerülettel, hiszen a magassági, beépíthetőségi korlátok mellett a tervezett funkció is jelentősen befolyásolja, hogy mi építhető az adott városrészben” – nyilatkozta a hír kapcsán Erő Zoltán, Budapest főépítésze, bár azt ő is kénytelen volt belátni, hogy a kormány – például, ha kiemelt beruházássá nyilvánítja a projektet – mindenféle egyeztetések nélkül is keresztülviheti terveit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.