Vélemény

"A csomag rapid beterjesztésére és elfogadására azért volt szükség, hogy a közmédiumok a jelenleginél is függőbb helyzetbe kerüljenek a pénzt visszaosztó Médiatanácstól. Na és ki lesz a Médiatanács elnöke kilenc hosszú éven át? Hát persze hogy a nagyszerű Szalai Annamária, állítják rendszerint jól értesült forrásaim! Vagy Schmitt Pál."

Ahhoz már rég hozzászoktunk, hogy kicsinynek bizonyul a sajtópalota, ezért tanácsos időben érkezni. Mióta a párt megállította és visszafordította a tőzsde - értem ezalatt a New York-i és tokiói tőzsdéket - zuhanását, egyre érezhetőbb a külföldi sajtó már-már hisztérikus érdeklődése is. Például amikor a szóvivő belép a terembe, mellettem felsikolt egy olajozott hajú fiatalember: "Ma bella cravatta!" Kérdezem a testvérlapunk római tudósítóját, ő persze csak egyszerű emberi kíváncsiságból jött el, hogy mit mondott a vélhetően olasz bekiabáló? Nem is az érdekes, hogy mit, hanem hogy ki mondta, Giuseppe Armani a milánói Corriere della Moda rovatvezetője, egyébként a nyakkendőjéről mondott valamit.

Nem is az tán a főbaj Schmitt Pál államfői kinevezésével (a választás intézménye ugye négy évig most szünetel), hogy ő oly nevetségesen könnyűsúlyú figura. Mert hát csakugyan az, a feltörekvő egykori sportfiú, igyekvőn öltözködő, nyelveket beszélő, remek egy gyerek, fidélis cimbora, le a kalappal a páston elért eredményei előtt, egy párbajtőr champion, de csinált valami olyat is, amiért most az ország legfőbb közjogi méltósága lehet? Azonkívül mondjuk, hogy jókor, jó helyen bólintott? Persze, nem. De ez, mint jeleztük, csak egy kisebb, egészen kicsi - noha ugyancsak jellemző - probléma.

Különös faj az ember. A minap Hieronymus Bosch képein tűnődtem. Az egyik leghíresebb festménye A gyönyörök kertje, ami egy triptichon része, s így nem választható el a másik két résztől, mégis, mivel ez fejezi ki azt, ahogyan az ember ezen a földön él, talán megáll önmagában is.

Elkészült Barack Obama nemzetvédelmi stratégiája, melyet úgy ünnepelnek ma, mint totális szakítást a múlttal. A megállapítás helytálló, legalábbis, ami a Bush-időszak közel-keleti intervenciós politikáját illeti, bár a hangsúlyok egyéb vonatkozásokban is rendre máshova esnek. Ám az is igaz, hogy Obama nem akarja - mert nem is tudja - minden tekintetben a múltat végképp eltörölni. A Bush-adminisztráció rossz válaszait korrigálni lehet ugyan, de változtatni semmiképp sem tudna az adott kereteken, mint ahogy bizonyos igazodást tesz elkerülhetetlenné az is, ha elődje politikájának következményeit próbálja kezelni.

A történelem urai Magyar Narancs, 2010. május 27. Tamás Gáspár Miklós a Fidesz- KDNP nemzetpolitikai lépéseit tárgyaló cikkében szellemesen érzékelteti, mennyire kell komolyan vennünk az utóbbi hetekben lépten-nyomon pufogtatott forradalmi frázisokat: a forradalom semmi többet nem jelent annál, hogy Orbán Viktor végre visszakapta kedvenc színes üveggolyócskáit, amelyek már nagyon hiányoztak neki.

Lapzártánk után nevezi meg államfőjelöltjét a Fidesz, és nagy meglepetés lenne, ha nem Schmitt Pált, a kormánypárt alelnökét választaná meg a jövő héten az Országgyűlés. Biztos találhattak volna jobbat is, de Schmittnek bárkivel szemben behozhatatlan előnye van.

"Nőként pontosan tudom, milyen is a bőrfiatalítás. A végeredmény fantasztikus, de hogy menet közben ki-ki hogy néz ki, azt nem is szabad tudni. Ilyenkor ugyanis cafatokban lóg a bőr" - értekezett Lendvai Ildikó egy májusi MSZP-s kibeszélőszeánszon. Annyi e szavakból legalábbis érzékelhető, hogy a pártkongresszusra készülő és a "felmenő rendszerű" tisztújítás heteit élő MSZP vezetése hogyan képzeli a megújulást.

A baloldal: ethosz. Ahogy a jobboldal is az. Baloldalinak lenni annyit jelent, mint azonosulni a gyengék igazságával. De nemcsak a gyengéknek van igazságuk, hanem az erőseknek is. Igazság és igazság között nem állítható fel matematikai reláció: a végső döntés közöttük mindig szubjektív marad. Az igazán döntő mozzanat azonban nem az igazságok közti választásé, hanem az igazság kereséséé. Ádám Zoltán

Nem tudom, hogy a 29 pontos gazdasági akciótervvel elénk tárt, jókora gordiuszi csomót hányan kötözték, csak azt lehet tudni, hogy alig 72 órát adtak rá maguknak. A kormány gazdasági terve azzal vált kibogozhatatlan csomóvá, hogy ugyanazt a pénzt költené el többször is, amit talán egyszer sem tud beszedni. Várhegyi Éva

"Zsákutcába jutott a hazai gazdaságpolitika elmúlt két évtizedét meghatározó magyar modell, amely a gazdaságfejlesztést szinte kizárólag a külföldi tőkebeáramlás ösztönzésére alapozta"- mond sommás ítéletet a gazdasági hetilap, a Figyelő cikke Magyarország nemzetközi integrációjának állapotáról. Hasonló dörgedelmeket naponta olvashatunk, hallhatunk a sajtóban, mintegy azt implikálva, hogy tenger gazdasági bajunk érdemi enyhítése mindenekelőtt a világgazdasághoz való viszony stratégiai megváltoztatásával, belső erőforrásokra, belső piacokra való intenzívebb támaszkodással volna elérhető. Pete Péter

Magukra hagyottak Magyar Narancs, 2010. május 27. Tisztelt Magyar Narancs! Először is köszönjük, hogy a MaNcs foglalkozott a vidéki problémánkkal, megkerestek bennünket, hogy elmondhassuk az árvízi történéseinket.

Szemet szúrt az MSZP kongresszusi állásfoglalásának egyik mondata: "Szemben állunk a politikai kultúra konzervatív fordulatával, a múltba forduló politizálás avítt kelléktárával, a túlhaladott korszakok eszméit és jelképeit idéző, szemfényvesztő szimbolikus politizálással."

Csak a lap fiatal olvasói miatt kell elmondanom, hogy a cím Milos Forman Tűz van, babám! című, 1967-ben, még Csehszlovákiában forgatott abszurd groteszkjét idézi. A történet egy kisvárosi tűzoltóegylet báljáról szól, ahol minden balul üt ki. Pedig a bálbizottság mindenről, zenéről, táncról, ételekről és sok italról, sőt még szépségkirálynő-választásról, tomboláról és ajándékokról is gondoskodott. De minden káoszba fullad, még az est ünnepeltjéről is megfeledkeznek. Közben kigyullad egy ház. Amikor pedig tombolával próbálják megsegíteni a leégett ház lakóit, kiderül, hogy eltűntek a nyereménytárgyak. Az atyáskodó rendezők meg persze mindenért a korábban agyba-főbe gyámolított bálozókat okolják, hiszen az egyén hibázhat, de a "bálrendezők" soha.