A diktatúra nem tűri a személyes önállóságot, függetlenséget, nem tűri a gondolat szabadságát sem. Az egyes embert a lojalitás rabszolgaságába kényszeríti, a szabad gondolatot pedig némaságra kárhoztatja. És ahogy erősödik az egyszemélyi önkényből kifejlődő diktatúra, úgy lesz egyre gátlástalanabb a szabadság és a függetlenség ellen folytatott küzdelemben, és vet be egyre durvább, erőszakosabb eszközöket az egyén függetlenségének megtörésére és a szabad, független kultúra és művészet felszámolására. Márpedig, hogy ezt az aljas szándékát sikerrel teljesítse, az alapoknál kell kezdenie a rombolást. A tudomány és művészet organikus (mert nem kontraszelektív) utánpótlását biztosító egyetemek ellehetetlenítésével, megszállásával, oktatási metódusuk erőszakos átalakításával, autonómiájuk teljes felszámolásával, a rendszerhez hű ideológiai képzés bevezetésével.
Ez a folyamat kezdődött el immár nyíltan és gátlástalanul Orbán egyeduralkodásának harmadik ciklusa kezdetén, amikor a vezér parancsba adta:
"Most a kultúra rendbetétele következik."
Hogy e taktikailag felvértezett, jellemében végtelenül lekoszlott politikai kalandor mit tart kultúrának, azt már eddig is tudtuk. S hogy ezt a magához idomított, az ő szemléletének kizárólagosságát hirdető újmagyar identitás-kultúrát hogyan kívánja hatalomra juttatni, annak eklatáns példája, egyszersmind mementója mindaz, ami az elmúlt háromnegyed évben a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt. Azt is gondolhatnánk, nem olyan nagy ügy, ami történt, hiszen "csak" egy, a tanárai és hallgatói összlétszámát tekintve néhány száz fős egyetemet szálltak meg, rohantak le
a nemzeti együttműködés rendszerének felbérelt kalózai.
"Csak" egy kicsiny egyetem esett el ebben a nemtelen háborúban, amit Orbán folytat a szabad társadalom, az egyéni függetlenség és a gondolat szabadsága ellen. De ebben a "csak"-ban, mint cseppben a tenger, benne van az egész. Benne van az a jövő, amely a magyar kultúrára vár, amilyenné a magyar kultúra lesz. És ezekben a NER kalózokban nincs semmiféle gátlás, mely megállítaná őket. Lelkiismeretüket felemésztette az irigység, függetlenségüket (ha volt valaha) felváltotta a kritikátlan lojalitás, szorgalmuk nem más, mint küldetéstudatba oltott, csillapíthatatlan mohóság. Ezt a kalózhadsereget állította Orbán csatasorba, és ezek indultak meg a magyar kultúra ellen, és vették be 2020. szeptember 1-én a Színház- és Filmművészeti Egyetemet.
A 155 éves hagyományú SZFE eleste a magyar kultúra Mohácsa.
Hogy mekkora pusztulást okozhat még mindaz, ami ez után következik, az pontosan látható.
És az sem lehet mától kétséges, hogy az elszigetelt küzdelmek nem vezetnek eredményre, még akkor sem, ha van társadalmi támogatottságuk. Összefogásra van szükség. Ez már nem szimpla küzdelem, ez totális háború. És ezt a háborút ők hirdették meg, de az értékeinket, a független magyar kultúra értékeit nekünk kell megvédenünk. Nekünk, akik hisszük és tudjuk, hogy a minőségi kultúra és művészet csakis a függetlenségben életképes. A diktatúrában, a megbéklyózottságban kipusztul és/vagy hosszú időre hamisságra vagy némaságra kényszerülve a szellem és a lélek ürességének rémes sötétsége boríthat be mindent.
Összegyetemi összefogásra van szükség. Az egyes egyetemek elszigetelt tiltakozásai nem vezetnek eredményre. Minden magyarországi felsőoktatási intézménynek meg kellene értenie – abból, ami most a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt –, hogy mi vár az egész magyar felsőoktatásra az úgynevezett átalakítása során.
A legsötétebb kontraszelekció időszaka következik.
