Vélemény

Ahogy azt Orbán Viktor évértékelőjében kifejtette, 2010-ben új rendszerváltás történt, amit korábban fülkeforradalomnak hívott. Mint minden forradalmat, ezt is képviselői minősítik.

A Magyar Közlöny 2013. december 31-i számában jelent meg a kormány 565/2013-as számú rendelete a Magyarország német megszállásának emléket állító, a budapesti V. kerületben, a Szabadság téren felállítandó emlékműről.

Egyesek állami pénzmosodaként emlegetik, míg a kormány adósságrendezési eszköznek nevezi a Stabilitás Megtakarítási Számlát. Ezek létesítésének lehetőségéről tavaly nyáron döntött az Országgyűlés, de csak decemberben született meg az a rendelet, amely a gyakorlatban is lehetővé teszi, hogy megjelenjen a bankok kínálatában.

Milyen szomorú is a sí. Ha szóba kerül, mostanában mindenki azonnal Michael Schumacher szörnyű balesetére gondol, pedig itt van már a nyakunkon Szocsi. Azt persze nem tudom, miért kellene Szocsi miatt jókedvűnek lenni, talán csak azért, mert úttörő koromban azt hittem, ott van Artyek mellett, ahol oly vidám az élet.

És arra a képre emlékszel, drága, ahol Pelével látjuk apát, magyaros száján a szokott mosollyal, s keze mélyen... na, hova is nyúl, tisztelt honfitársaink, kinek is a zsebébe? De hagyjuk most a demagógiázást, hogy mit is fizetünk mi azért a FIFA-nak, az UEFA-nak, Blatternek, Platininek vagy a jóisten focista haragjának, hogy hazánk miniszterelnöke évente egyszer mobillal pofán vakuzott, delejesen vörös szemű képeket posztolhasson ki a Facebook-oldalára - tavaly tán Guardiolával, idén meg a Fekete Gyöngyszemmel, Pelével, basszus. Tényleg hagyjuk, alighanem pimf összeg lehet, a téli vagy éppenséggel plusz 60 Celsiusban megrendezendő focivébével seftelő FIFA-nak, Blatternek, öreganyánk térde kalácsának is nyilván csak uzsonnapénz az, nem lényeges.

A Kultúra népi, genetikus, konzervatív, nemzeti, tartalmas. A Civilizáció városi, kitalált, liberális, globális és üres. A Magyar Művészeti Akadémiának lett egy saját folyóirata. Elolvastuk.

Bizonyos műsorokról nem lehet kritikát írni, vagy ha lehet is, nem lenne szabad. A kritikában ugyanis, még a megsemmisítőnek szánt kritikában is, mindig ott rejlik a legitimálás gesztusa, amely ha nem is a konkrét tárgyat, de legalább a műfaj létét és belső szabályrendszerét elismeri.

A miniszterelnök 2011. szeptember 12-én "országvédelmi tervet" hirdetett az Országgyűlésben, amelynek részeként lehetővé tették egyes devizahitelek kedvezményes végtörlesztését. Két évvel később azonban kiderült, hogy a végtörlesztés révén 150-160 ezer családot "segítettünk ki reménytelenül eladósodott helyzetéből, de még mindig itt vannak több százezren, akik se az egyik megoldást, se a másikat, se a harmadikat nem akarták vagy nem tudták választani" - mondta ugyanő idén szeptember 6-án a Kossuth rádióban.

Az elmúlt négy évben folyamatosan háborúztunk: fülkeforradalom, szabadságharc, Mol-csata, rezsiháború. Eleinte kommunikációs trükknek tűnt mindez, de többről van szó. A miniszterelnök azt üzeni, minden háború, és vegyük végre észre: mindenki háborúzik körülöttünk.

Azt írja az újság, hogy újrafordítják a Miatyánkot. Ha jól értem a kissé zavaros beszámolót, "egy igen nagy létszámú francia bibliatudós- és írócsapat" már a 90-es évek közepe óta dolgozik "az új gyalulatú Biblián", és úgy tervezik, hogy ha jövőre Róma is rábólint, a 2015-ben nyomtatandó új misekönyvekbe már az ő verziójuk fog bekerülni.

Most lett valójában nyilvános a játék minden szereplő számára kötelező szabályzata és játékmenete, ami nélkül lehetetlen lesz pedagógusnak maradni. Az elképesztő új minősítési rendszert pedagógus szerzőnk mutatja be.

„Választás 2014: több társulat beszállt a kormányellenes politikai csatározásba” – hirdeti a Heti Válasz városszerte kiplakátolt címlapja a „kampányszínház” hívószó felett. De valóban kampányolnak a színházak? Hogy kerül az aktuálpolitika a színpadra?

Hogy Failoni Donatellának annyi van a fejében, mint másfél döglött fácánéban, az teljesen oké, őbenne nem ezt szeretik bizonyára elég sokan, inkább azt, ahogy párnás ujjacskái futnak a billentyűkön, mire a zongora kiadja magából a szépséget. Vadásztársával, Lázár Jánossal már más lenne a helyzet, neki, mint az ország egyik kétségtelen vezetőjének lehetne valamennyi sütnivalója, amit nem puskadurrogtatással szerzett.